Valaha az érettségi a felnőtté válás kezdetét jelentette
Manapság, amikor a legelemibb logikai készségek és illemszabályok figyelmen kívül hagyásának megannyi jelét tapasztaljuk napról napra, méltán juthat eszünkbe Kosztolányi Dezső feledhetetlen regénye, az „Aranysárkány”, amelyben klasszikusunk arról írt, hogy a rettegett érettségi valaha ténylegesen a felnőtté válás kezdetét jelentette, éretté érését, a rendhez, fegyelemhez szokás boldogító igenlését, amint erről regényén kívül a mégoly megsárgult korabeli iskolatörténeti krónikák bármelyike is tanúskodik.
Igen, ugyanis a tanár és a diák közötti természetes különbség mindennapos érintkezéseik megannyi gesztusában kifejeződött, így bizony még gondolatban is elképzelhetetlenek bizonyult a nyakló nélküli tegeződés, kiváltképpen, hogy a középiskolások letegezzék tanárjaikat: regényében Novák Antal osztályfőnök maturandusainak bankettjén ugyan „Szervusz, édes fiam!”-mal koccintott velük, ám azok viszont nem tegezhették őt vissza!
Hiába, akkor még volt hierarchia, a nyolc év tanulás utáni matúra végeredményének kihirdetésekor hozzájuk intézett beszéd megtiszteltetés volt számukra, amint ezt Ábris igazgatónak az érettségi kiosztásánál elmondott szavai is tanúsították, hiszen részéről az „Uraim!” megszólításra, „melyet először intéztek hozzájuk, mind fölfigyeltek, egyenesen kiegyenesedtek, hogy arcukba hulljon, mások vállukat tartották oda, hogy lovaggá üsse őket”.
Mert bár nem azért koptatták az általuk agyonfirkált iskolapadokat nyolc éven át, hogy például görög- vagy latintudásukkal klasszika filológusok legyenek majdan, ezáltal mégis megtanulták gondolataikat fegyelmezni, a „könyvnélküliek”, a memoriterek szorgalmas megtanulásával emlékezőkészségüket fejleszteni vagy legalább az ezen évek alatt elsajátított szinten tartani, ezért, hogy iskolájukra, az „Alma Mater”-re halálukig szívesen emlékeztek.
Szívesen bizony, hiszen megtiszteltetés volt számukra már maga az érettségiig való eljutás is és aztán az azon való részvétel az ország úgyszólván bármelyik középiskolájában, amelynek bizonyságául álljon itt klasszikusunk kiegészítéséül Sarmaságh Géza atyának, a Szatmári Királyi Katolikus Főgimnázium tanárának 1896-ban megjelent ismertetése arról, hogy a náluk 1852-től rendszeresen tartott érettségikre mégis hogyan és miből készültek.
Először is, az írásbeli dolgozatírást mindenkor kísérő „csempészet” – „vagyis „puskázás” – elkerülésére „mind szigorúbb és körültekintőbb szabályokat állapítottak meg”:
„1. Az ifjúnak a terembe semmi más egyebet nem szabad hozni, csak tollat, tentát, itatós papírt s 15-20 ívnyi írópapírt, továbbá a fordítási dolgozatokhoz megfelelő szótárt és logaritmus könyvet, de ki-ki magának, mivel közösen mit sem használhatnak.
2. Mindenkinek kijelöltetik a helye, egymástól jó távolban, melyet a tanulónak minden dolgozat alatt meg kell tartani.
3. Egymással sem szóval, sem írással, sem jelekkel nem érintkezhetnek.
4. A munka ideje alatt a teremből csak egyszer szabad kimenni a legszükségesebb időre és ugyanegy időben csak egynek, akinek is kinn senkivel sem szabad érintkeznie vagy az épületből távozni (a folyosókon a dolgozatok ideje alatt felügyelők kísérik figyelemmel a kimenőket). A leckeórák közti időben nem szabad kimenni, rendkívüli esetben másodszor csak a felügyelő tanár engedelmével lehet. Minden kimenetet a kinn maradás idejével jegyzőkönyvbe vezet a felügyelő tanár.
5. A fogalmazványt, az esetleg külön vázlatot s jegyzést ív alakban hagyott papíron kell hagyni, éppúgy a dolgozat tisztázott példányát: ívnél kisebb papirosnak tehát senki előtt sem szabad lenni. A fogalmazványban igazított részeket egy vonással keresztül kell húzni és nem törölni olvashatatlanná.
6. Aki dolgozatával elkészült, azt a fogalmazással s esetleg más jegyzetével együtt azonnal beadja a felügyelő tanárnak, s nem véve magához semmi papírt vagy iront, mindjárt távozik a teremből és épületből. Ezen szabályok szigorú megtartása mellett valóságos csempészet nem is fordult elő, csak egy-egy kísérlet, amelyet azonnal megakadályoztak s az illetőt pótló vizsgálattal büntették.”
Az érettségik igazi tétje pedig a magyar írásbeli volt, amely nemcsak az intézmény saját arculatát, hanem kora szellemiségét is elárulta, így náluk a magyar írásbeli tételek a jelzett években az alábbiak voltak:
„1852. Az erény az igaz boldogság eszköze s alapja.
1856. Az önszeretet káros következményei.
1859. Csak az Istennel kezdett munkánkon lesz áldás.
1861. Életünknek legbiztosabb vezércsillaga a becsületesség.
1862. Vallásos műveltségre törekedjél.
1866. Az öngyilkosságot mentegetni nem lehet.
1868. Vörösmarty életrajza.
1871. Valódi boldogságot csak kötelmeink hű teljesítésében lelhetünk.
1878. Minden ország talpköve a tiszta erkölcs.
1880. Miben áll a hazaszeretet s milyenek nyilvánulásai.
1881. Széchenyi István érdemei.
1885. 1. Mit tettek a Hunyadiak a török támadások ellenében. 2. Agamemnon és Achilles párhuzamos jellemzése. 3. Hazánk állapota a mohácsi vészben.
1886. A ballada értelmezése s sajátságai után Arany balladaköltése. 2. Cicero mint szónok és államférfiú. 3. A hipotézis szerepe a fizikában.
1887. 1. Micsoda politikai viszonyok közt haladt Vörösmarty pályája s mily hatással voltak ezek epikai és lírai költésére? 2. A római jellemnek fény- és árnyoldalai. 3. A napút ferdeségével összefüggésben levő tünemények oksági láncolatban.
1890. 1. A nemzetet naggyá csak fiainak munkássága teheti. 2. A Toldi-trilógia rövid tartalma után a trilógia első részének alapeszméje és erkölcsnemesítő hatása. 3. Az energiamegmaradás elve és érvényesülése a különböző tüneménycsoportokból vett példákkal.
1892. 1. A tragédia és komédia erkölcsi hatása Katona József, Kisfaludy Károly és Szigligeti Ede műveiből vett példákkal. 2. Melyek a római jellem sajátos vonásai, és a római nyelv és a magánélet mely viszonyaiban jutnak főleg kifejezésre? 3. Az elektromosság és a magnetizmus közti összefüggés.
1894. 1. Tompa Mihály és Arany János, mint a nemzet vigasztalói. 2. A reneszánsz virágkora Mátyás király alatt a tudomány és művészet terén. 3. A Nap mint a Föld növényi és állati életének fő tényezője.”
Manapság, amikor a legelemibb logikai készségek és illemszabályok figyelmen kívül hagyásának megannyi jelét tapasztaljuk napról napra, méltán juthat eszünkbe Kosztolányi Dezső feledhetetlen regénye, az „Aranysárkány”, amelyben klasszikusunk arról írt, hogy a rettegett érettségi valaha ténylegesen a felnőtté válás kezdetét jelentette, éretté érését, a rendhez, fegyelemhez szokás boldogító igenlését, amint erről regényén kívül az imént idézett korabeli iskolatörténeti krónika is tanúskodik.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
