Nem rajtunk múlik, hogy rovatunk állandó vesszőparipája az országunkat romboló oktatás képviselőinek álszent magatartása. Amikor hallgatóik szellemi felkészültségéről kérdezik őket, még ők panaszkodnak, milyen keveset tudnak, mennyire szegényes a szókincsük, sőt a szövegeket nemhogy értelmezni, lassan már olvasni sem tudják.

Úgy tesznek, mintha nem is az ő neveltjeik lennének, mint Ormos Mária professzor asszony, aki, amint legutóbbi nyilatkozatából kiderül, ráadásul rendületlenül küzd továbbra is a nemzeti identitás felszámolásáért, így Trianonnal kapcsolatban hirdeti, hogy ‘aki ma területrevízióról beszél, nem tudja, hogy mit beszél’.

Elöljáróban emlékeztetőül: amint megírtuk, a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem egykori professzor asszony-rektora s a Magyar Tudományos Akadémia tagja még a 168 Óra 2010. augusztus 30-ai számában arról panaszkodott, hogy ‘a gyerekek hagyományos, többé-kevésbé jól működő közösségei – sportklubok, önképzőkörök, táborok – felbomlóban vannak, a szülők és az iskola sem fektetnek már különösebb erőfeszítést a klasszikus értelemben vett nevelésre’, amiért is ‘a közösségi keretek híján legfőbb szabadidős elfoglaltsággá a televízió és az internet vált’, így ‘a fiatalok megrekednek egy szegényes kulturáltsági szinten, tudáshiányból maguk alkotnak elméleteket, elhiszik az ideológiai zagyvaságokat, és terjesztik azokat’, s lesznek ‘egyre fogékonyabbak a szélsőjobboldali eszmék iránt’.

Világos üzenet: oktatásunkból kirekesztett klasszikusaink, kiváltképpen íróink közül ugyebár Wass Albert, Nyirő József, Szabó Dezső és Tormay Cécile ‘ideológiai zagyvaságokat’ terjesztenek, s ha már politikailag inkorrekt, művészileg pedig csapnivaló műveiket nem lehet bezúzni – elvégre ‘demokrácia’ van, nemde? -, legjobb hallgatni róluk, hadd butuljon tovább a képernyő előtt a nebuló. A plebsz felejtse el, mit jelent a nemzethez tartozás megélése, ennek jeleként mieink olimpiai győzelme, kiváltképpen Gyurta Dániel heroizmusa, egyetlen mondatban kifejezett, spártai jellemre valló élethitvallása, az, hogy ‘tizenöt millió magyart kellett végigvinnem ezen a kétszáz méteren’.

Ormos Mária legutóbbi, Van-e történelem? címmel történelemfilozófiai esszéit tartalmazó kötete megjelenése apropóján közreadott nyilatkozatában sem vallott másként a Népszabadság október 9-ei számában. Ebből először is megtudjuk, micsoda tragédia, ha a hatalom diktál a történészeknek, holott például ‘a második világháború után a demokratikus hatalmak visszavonultak attól, hogy beleszóljanak a tudományba’, nem úgy, mint ma, különösen nálunk, ahol már az is baj, ha ‘a kormánynak egyáltalán van történelmi álláspontja’. Aztán, rátérve Trianonra közli, hogy a vele kapcsolatos tudatlanság ‘a történelmi folyamatok nem ismeretére vezethető vissza’ (ebbeli saját szerepét, mint egykori professzor asszony-rektor, természetesen ezúttal sem részletezte), így ‘aki ma területrevízióról beszél, nem tudja, hogy mit beszél’. Az őt faggató riporterrel együtt viszont vallja, hogy persze ‘a történelem letagadása, a történelem elhazudása nem magyar specialitás’, hiszen ez volt a helyzet a Harmadik Birodalomban is:

‘Azt tudom, hogy Hitler gyűlölte az értelmiséget. ‘Értéktelen elemeknek’ nyilvánította őket. Számára a fizikai erő volt az igazi érték. Különösen a jogászokat gyűlölte, ugyanis a náci rezsimben eleinte a bírósági út jelentette a menedéket. Hitlernek az iskoláztatásról is megvolt a véleménye. Ellenezte, hogy idegen nyelveket tanítsanak, azokon úgy sem beszél senki – jelentette ki. A filozófiáról már nem szólva. A fő hely az iskolájában a testnevelést illette.’

Az olvasó a hivatalos fasizmus- és nácizmusértelmezők egyikeként elkönyvelt, a huszadik század történetéről háromszáznál több publikáció szerzőjeként ismert professzor asszonytól legalább annyit persze elvárhatna, hogy a birodalmi vezér s kancellár (ráadásul jó ideje anyanyelvünkön is hozzáférhető) főművéből s beszédeiből vett hiteles idézetekkel igazolja a fentieket. Ennek hiányában viszont aligha csoda, ha hallgatóik sem esnek messze a fától, amint erre már korábban számtalanszor (de a jelek szerint mégsem elégszer) rámutattunk többek között egy hazai egyetemistákkal készített interjú alapján: az Erőss Ágota által jegyzett, a Magyar Nők Lapja 1987. évi 2. és 3. számában közzétett riport (A bölcsészkaron hallgatnak a múzsák?) így például az alábbi, felvételiztető és felvételiző között kialakult épületes diskurzust rögzítette:

Milyen kapcsolata volt Kosztolányi Dezsőnek Kosztolányi Ágostonnal?
– A költő valamiféle pereputtya.
Példák az epigrammára?
– Arany: A vén cigány. Csokonai: A Gutenberg albumba. Himfy.
Dantéról jellemzés?
– Szülei egyszerű munkásemberek voltak.
– Milyen Csehov-drámát ismer?
– Vadkacsa. 6-os számú kórterem.
Egy mondat a Rómeó és Júliáról:
– Az újszerű szerelemről ír benne a költő.
A Hamlet lényege?
– Hamlet a középkor és a reneszánsz határán áll. Állandóan kételkedik. Nem tudja, hinnie kell-e Istenben vagy nem. Művelt, sokoldalú, tanult fiú. Ugyanakkor mégsem tudja hitét felszámolni.
Mikor élt Berzsenyi Dániel?
– A XVI. században.
És Kölcsey Ferenc?
– A XVII. században.
Milyen nyelvészeti folyóiratokat ismer?
– Semmilyent.
Mi szeretne lenni?
– Nyelvész!
A folyosón megszólítom a vagányt játszó fiút.
– Mi szerettél volna lenni?
– Egyetemista! – vágja rá, és leszalad a lépcsőn.

– Miért? Hova mehettem volna?
– Hülye voltam matekból.
– Ide talán elég lesz a pontszámom.
– Hát… megígértem anyunak.
– Nem tudom… Elég rosszul tanultam…
– Ide talán bejutok.
– Magyar-történelemre akartam, de a történelem nehéz, ezért választottam a magyar-népművelést. Népművelésből nincs ‘direkt’ felvételi anyag.
– Nem tudom. Talán művészettörténetre nem jelentkeztek sokan.
– Miért irodalom-magyar nyelv szakra? Mert ebből még én is fel tudok készülni.

Ez volt tehát huszonöt éve, a helyzet azonban közmondásosan változatlan, ezért nem rajtunk múlik, hogy rovatunk állandó vesszőparipája az országunkat romboló oktatás képviselőinek álszent magatartása. Vagyis hogy amikor hallgatóik szellemi felkészültségéről kérdezik őket, még ők panaszkodnak, milyen keveset tudnak, mennyire szegényes a szókincsük, sőt a szövegeket nemhogy értelmezni, lassan már olvasni sem tudják. Úgy tesznek, mintha nem is az ő neveltjeik lennének, mint Ormos Mária professzor asszony, aki, amint legutóbbi nyilatkozatából kiderül, ráadásul rendületlenül küzd továbbra is a nemzeti identitás felszámolásáért. Így Trianonnal kapcsolatban hirdeti, hogy ‘aki ma területrevízióról beszél, nem tudja, hogy mit beszél’.

Ifj. Tompó László – Hunhír.info