Nyolcvan éve, 1932. október 1-én nevezte ki Horthy kormányzó vitéz jákfai Gömbös Gyulát hazánk miniszterelnökévé: az egykori vezérkari tiszt, az antikommunista politika élharcosa (1918-ban a Magyar Országos Véderő Egyesület megalapítóinak egyike) huszadik századi nemzetpolitikusaink egyik kiemelkedő alakja, így, miként a példaképének tekintett Prohászka Ottokár, ő is szobrot érdemel, mert Marschalkó Lajos szerint „jövőbe látó próféta” volt, aki nemcsak közismert revíziós politikájával, hanem például alig emelgetett szociálpolitikai reformjaival is bebizonyította, hogy Trianon által megnyomorított hazánk igenis megmenthető, aki, amint kortársai közül Tasnádi Nagy András vallotta, „csak a munkás, a kötelességét teljesítő embert szerette, utálta a nyegleséget, a léhaságot, ki akarta irtani az üres úrhatnámságot, nem szenvedhette a pipogyaságot, a mozdulatlanságot, a tehetetlenséget, az egyhelyben topogást.
Évtizedeken át alig lehetett róla hallani, vagy ha mégis, megbélyegző jelzők kíséretében, viszont a tragikusan rövid (1932. október 1-étől 1936. október 6-án bekövetkezett haláláig ívelő) pályáját mindmáig leghívebben tárgyaló művek (mindenekelőtt gróf Révay Józseftől a „Gömbös Gyula élete és politikája”, Marschalkó Lajostól a „ Gömbös Gyula, a fajvédő vezér” és Carlile Alymer Macartney-tól az „ Október tizenötödike”) mellett olyan kortársa, mint Sztranyavszky Sándor, a Nemzeti Egység Pártja elnöke 1933-as költségvetési beszédéből megtudjuk, az ugyebár mindmáig csupán jelszópolitikusként számon tartott miniszterelnök a hivatalba lépése utáni első hét hónap alatt számos, Bethlen-kormány alatt elodázott reformmal segítette az antanthatalmak által gazdaságilag is megnyomorított hazánkat, így például a borfogyasztási adót felére csökkentette, adókedvezményt adott a hadirokkantaknak, a többgyermekes családapáknak, a késedelmi kamatokat az adófizetésnél tizenkét százalékról hatra, a Nemzeti Bank által a kamatlábat 4,5 százalékra mérsékelte, a gazdáknak két százalékos kamatkedvezményt biztosított, a gyáripar fellendítésére megalapította az Ipari Munkásszervező Intézetet tizenöt millió pengő alaptőkével, növelte kivitelünket (így fél év után Ausztriába ötven százalékkal vittünk ki többet, mint amennyit onnan behoztunk), s ötven százalékkal leszállította az elemi népiskolai tankönyvek árát.
Találóan jellemezte emberi és politikusi egyéniségét a Képviselőház későbbi elnöke, Tasnádi Nagy András budapesti (1945-ben ledöntött) szobra leleplezési ünnepélyén 1942. június 21-én:
„Mint minden nagy cselekvő államférfit, őt is elsősorban a jövőt formáló tényezők érdekelték. Mélységesen tisztelte a múltat, szívesen tekintett vissza történelmi példákért, de a jövő volt számára a fontos s mindaz, ami biztosítéka egy nagyobb, szebb jövendőnek: az ifjúság, a széles és erős néprétegek, az oktatás, a nevelés, a jellemfejlesztés, a honvédség, a gazdasági erők felfokozása. Ezért csak a munkás, a kötelességét teljesítő embert szerette, utálta a nyegleséget, a léhaságot, ki akarta irtani az üres úrhatnámságot, nem szenvedhette a pipogyaságot, a mozdulatlanságot, a tehetetlenséget, az egyhelyben topogást. Igazi államférfiú volt, áthatva hivatás- és küldetéstudattal és átérezve nemzete, fajtája sorsát minden szépségével és minden tragikumával.”
A kilencvenöt pontos „Nemzeti Munkaterve” alapján országunkat keresztényszocialista-hivatásrendi alapokon átszervezni kívánó miniszterelnököt törekvéseit messzemenően támogató kortársai egy átmeneti kor átmeneti embereként értékelték, magasba törő, korai halála és környezete meg nem értése miatt szárnyaszegett politikusként, aki azonban mégoly rövid pályája során is hűséges maradt céljaihoz, amint erről Erdélyi József egyik, mára csaknem teljesen elfeledett, emlékének ajánlott, mindenkor megszívlelendő igazságot tolmácsoló versében vallott (A Vezérhez, 1934):
Az Élet vize jobb felől forr,
a Halál vize bal felől:
Válassz, ember: ifjít az egyik,
a másik vénít és megöl.
Válassz, magyar, az ifjúságból,
vagy a vénségből szabadon:
Tündérország legyen-e földed,
vagy lángoló, sivár vadon.
Igen, „az Élet vize jobb felől forr, a Halál vize bal felől”, ugyanis történelmünk pártoskodások miatti keserű tanulságaiból kiindulva, a nemzeti érdekek egyetemességére hivatkozva – ráadásul Szabó Dezsőt idézve („aki ma jobboldali vagy baloldali, az nem magyar”), vele kérdezve, „mi hát az a különbség, mely az egyiket jobboldallá, a másikat baloldallá címkézi” –, első olvasatra ugyan megkérdőjelezhetőnek tűnik ez, ámde ha – a „bal felől” állók eddigi szerepléseinek a verssor hitelességét alátámasztandó részletezésén túl – csak arra gondolunk, mi mindent jelent mindennapi anyanyelvünkben a bal és a jobb, aligha kérdőjelezhetjük meg, ugyanis egyik sem feltétlenül csak pártot, mozgalmat, hanem magához az Istenhez s a Hazához való viszonyulásunkat jelenti, és ennek megfelelően választott sorsunkat, híven Himnuszunkhoz („Balsors akit régen tép, /Hozz rá víg esztendőt”).
Mindenkor megszívlelendő igazság ez, amelynek képviseléséért Gömbös huszadik századi nemzetpolitikusaink egyik kiemelkedő alakja, így, miként a példaképének tekintett Prohászka Ottokár, ő is szobrot érdemel, mert Marschalkó Lajos szerint „jövőbe látó próféta” volt, aki nemcsak közismert revíziós politikájával, hanem például iménti, alig emlegetett szociálpolitikai reformjaival is bebizonyította, hogy Trianon által megnyomorított hazánk igenis megmenthető, aki, amint kortársai közül Tasnádi Nagy András vallotta, „csak a munkás, a kötelességét teljesítő embert szerette, utálta a nyegleséget, a léhaságot, ki akarta irtani az üres úrhatnámságot, nem szenvedhette a pipogyaságot, a mozdulatlanságot, a tehetetlenséget, az egyhelyben topogást”.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
