Felbecsülni sem tudjuk, hányszor mutattunk rá arra, hogy egy nép akkor indul veszni leginkább, ha papjai, kiváltképpen főpapjai is cserbenhagyják, élükön Erdő (Grünwald) Péterrel, akinek idei augusztus 20-i, senkit és semmit néven nem nevező, szokásosan burkolt üzenete a világhatalommal szembeni passzivitást erősíti azzal, hogy az ellene való fellépést gyűlöletnek tekinti.

A „Népszabadság” 2012. augusztus 18-i számában Czene Gábor vele készített interjújának a tőle megszokott közhelyeken ( „az aggodalmakkal teli légkör nem kedvez a megnyugvásnak”, „cselekedetekben is megnyilvánuló áldozatokat kell hozni”, „a jelenleginél jóval nagyobb elszántságra van szükség az egyetértés és a megértés munkálásához”) és Szent István fiához, Imre herceghez írt intelmei közhellyé vált passzusának („az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő”) aktualizáló idézésén túl egyetlen üzenete, hogy „vannak íratlan és írott tabuk egy társadalom életében: közéjük tartozik, hogy egymás ellen, emberi közösségek, népek ellen gyűlöletet kelteni nem szabad” ugyebár.

Nem mernénk felbecsülni, hányszor nyilatkozott ennek jegyében a magyargyűlölet csupán kilencvenháromezer négyzetkilométerünkön belüli megnyilvánulásai ellen, miként azt sem, vajon hány hívő fordul el emiatt nemcsak tőle, hanem magától a kereszténységtől is, hiszen akkor, amikor foggal-körömmel kellene megvédeniük jussunkat vezetőinknek, így neki is, az őt kérdező újságíró azon megjegyzésére, hogy „Szent István idejében a kereszténység egyfajta globalizációt képviselt, amelynek mai, modern formája ellen – néhány püspöktársa megnyilvánulásából legalábbis így látszik – élénken tiltakozik az egyház”, megint nem akart vagy nem mert főpásztorhoz méltó egyenességgel felelni:

„Az állítás mindkét része pontosításra szorul. Szent István olyan országot teremtett, amely megőrizte szuverenitását, és önállósága megtartása mellett, erős királyságként vált a keresztény Európa részévé. Ami napjainkat illeti: sok országban érzik úgy, hogy kimaradtak a fejlődésből. A megszorítások és elvonások miatt hosszabb távon se látnak esélyt arra, hogy gazdaságuk növekedési pályára álljon. Mindenfelől nagyon kemény kritikákat lehet hallani. A püspökökre már a középkorban is amolyan ombudsmanként tekintettek a hívek. Elvárták, hogy képviselje az érdekeiket, véleményt mondjon az őket foglalkoztató ügyekben. Helyenként ez ma is így lehet. A püspököknek mindig kötelességük képviselni a hitet, a reményt és a szeretetet.”

Igen, elvárják, helyesebben elvárnák a hívek, hogy a főpásztor igenis mindig „képviselje az érdekeiket”, a jelek szerint azonban a szürke eminenciás egyházjogászból lett bíborosunktól hiába, hiszen amint idei augusztus 20-i, senkit és semmit néven nem nevező, szokásosan burkolt üzenetéből is kitűnik, a háttérhatalommal szembeni passzivitást erősíti azzal, hogy az ellene való fellépést gyűlöletnek tekinti, így mindaddig, amíg a Magyar Sion élén nem Prohászka Ottokárok, Uzdóczy-Zadravecz Istvánok, Márton Áronok vagy Mindszenty Józsefek állnak, bizony aligha várható, hogy a tömegek emelt fővel vallják magukat kereszténynek és magyarnak egyaránt.

Ifj. Tompó László – Hunhír.info