A Jean-Jacques Rousseau-t (1712-1778) – aki szerint tíz éves korig egyáltalán nem szabad az emberpalántával nevelőileg foglalkozni! – példaképüknek tartó szülők és tanárok zöme nem mer vagy nem akar büntetni.

Meg is van az eredménye, holott a szeretet mellett nem lehet figyelmen kívül hagyni a büntetést sem, amint erre figyelmeztetett eléfeledett legnagyobb magyar papnevelőink közül az 1883. augusztus 12-én Dunaszerdahelyen született (és 1962. december 6-án Budapesten elhunyt) Marczell Mihály.

Nem véletlenül voltak valaha iskoláink világszínvonalúak, a magas szintű oktatást ugyanis erkölcsi nevelés egészítette ki, a szülők és a tanárok egyaránt tudták, vannak esetek, amikor a szelíd szó hatástalan s csak a „keményebb büntetés” eredményes, amint ezt hangsúlyozta mindmáig nélkülözhetetlen művében (A katholikus nevelés szelleme, 1924) az alábbi három pontban egybefoglalva, mi legyen mindig a büntetés végső célja:

1. Figyelmeztetés a bűn fokára: A szeretetteljes feddés kevésbé hívja fel a figyelmet a bűnre, mint a keményen kirótt büntetés. A gyermek megérzi, hogy nagyot kellett hibáznia, ha szeretett nevelője részéről kemény elbánásban részesül. A tapasztalat azt mutatja, hogy a gyermek a büntetés után vizsgálni kezdi egész életét és mérlegeli bűnös cselekedetének rosszaságát. Minél keményebb büntetést kap a gyermek, annál erősebb lesz a bűn nagyságának átértése.

2. A bánat fokának erősítése: Ha a gyermek azt látja, hogy az elkövetett hiba szomorúságra hangolja a nevelőt és a szomorúság büntetés kiszabására vitte, ez a belátás nagyon gyakran könnyet sajtol a gyermek szeméből, és ha a büntetés okos és a bűnhöz mért volt, akkor önként fakad belőle a bánat és bocsánatkérés érzése. Amelyik gyermekből bottal kell kierőszakolni a bocsánatkérést, annál, legtöbb esetben, semmit sem használt a büntetés. Ott vagy a büntetés volt rossz, vagy a gyermek lelke oly megdolgozatlan, hogy az alkalmazott büntetés rá nézve nincs elég lelki hatással.

3. A további bűnök elkerülése: A büntetés félelmet kelt és sok bűntől visszatart. A félelem ugyan a legalsóbbrendű nevelési eszköz, de tagadhatatlan, hogy nagy szerepet játszik. A jó időben alkalmazott büntetés felkelti a jövőben ismétlődhető büntetés gondolatát. Szenvedélyes, indulatos gyermek a szigorú apa előtt könnyebben fékezi magát. A büntetés hatásai közül tehát nem lehet kizárni a félelmet sem. Aki ezt teljesen ki akarná zárni, az eszményesítené az életet s nem számol a gyermeklélek valódi helyzetével.

Aligha szükségesek hosszadalmas család- és iskolatátogatások ahhoz, hogy meggyőződjünk, hova vezet, ha a szülő és a tanár nem tudja vagy egyenesen tagadja, hogy a büntetés igenis Isten eszköze, a lelkiismeret hangjában az Ő szava szólal meg.

Ifj. Tompó László – Hunhír.info