Úgy látszik, olimpiai győzelmeink a legkevésbé sem mozgatják meg az örökösen csak a saját kisebbrendűségi komplexusaikat reánk ruházni akarók lelkiismeretét, hiszen a jelek szerint a leghalványabb fogalmuk sincs arról, hogy a mieink aranya, ezüstje, bronza mögött álló heroizmus a hazaszeretet legszebb himnusza, amely hatalmas energiákat szabadít fel bizony azokban is, akik nem aktív sportolók, hiszen megacélozza az ő akaratukat is, így aztán sikereiket ők is magukénak érzik.
Ezért, hogy egy nemzet mentális mivoltát nem véletlenül fémjelezték mindig a művészeket is megihlető olimpiák – gondoljunk csak múlt századunkban Leni Riefenstahlnak az 1936-os berliniről készült két részes filmjére, amelynek már a címe is (az elsőé ‘Fest der Völker’, ‘A népek ünnepe’, a másodiké ‘Fest der Schönheit’, ‘A szépség ünnepe’) mindent magában foglalt -, ezért, hogy nálunk még a kommunizmus legsötétebb évei alatt is a hazaszeretet lángjai gyúltak fel a szurkolók szívében, amikor az arénákon a tömegből spontán kitört a Himnusz, ezért a rendszernek ellenállókat eleve fasisztáknak nevezők korában nem véletlenül született a rigmus, hogy ‘nem minden fasiszta fradista, de minden fradista fasiszta’.
Ezért, hogy a mostani olimpián Gyurta Dániel spártai jellemre valló, méltán himnuszértékű mondata – ‘tizenöt millió magyart kellett végigvinnem ezen a kétszáz méteren’ – nem jelent számukra semmit, ezért, hogy nem értik, bajnokaink teljesítménye valóban mindenkor a népek és a szépség ünnepe, amely persze az örökösen csak a saját kisebbrendűségi komplexusaikat reánk ruházni akaró lelkiismeretüket a legkevésbé sem mozgatja meg, hiszen számukra a testre, a mozgásra is kiható lelki szépség és szellemi kiegyensúlyozottság egyfajta ‘szörnyetegség’, amelynek jeleként közülük egy bizonyos Schubert Gusztáv Riefenstahlt (a ‘Filmvilág’ 2002/12. számában) egyenesen a ‘szépség szörnyetegé’-nek nevezte.
Ezért, hogy sohasem homályosul el szemük győzelmeinken, ezért, hogy gyakorta még annyit sem mondanak, ‘szép volt, fiúk!’, ezért, hogy csak kisebbíteni tudják teljesítményeink hírértékét, hogy hol, mint egykor, Egerszegi Krisztina öt egyéni olimpiai aranyát kevesellték, hol, mint most, azt sulykolják, mennyire leszerepelt a 11-9-es olasz győzelemmel a magyar férfi-vízilabdaválogatott az olaszokkal szemben, elárulva ezzel, vagy nincs fogalmuk a szóban forgó sportágról, vagy minket néznek szó szerint hülyéknek, mintha nem tudnánk, hogy a csapat bizony kiöregedett, így nem bírták tovább a versenyt fiziológiailag-biológiailag, amiért nem szapulni kellene őket, elvégre korukhoz képest így is kiválóan küzdöttek.
Ezért, hogy ilyetén teljesen hidegen hagyja őket Szilágyi Áron, Gyurta Dániel, Berki Krisztián, Pars Krisztián aranya, Ungvári Miklós, Lőrincz Tamás ezüstje, Csernoviczki Éva, Cseh László, Módos Péter bronza, a férfi kajak kettes és a női kajak négyes hősiessége, ezért, hogy úgy tesznek, mintha csak protokollárisan léteznénk az éremtáblázatokon (holott a rajta lévő huszonegy helyből mi lettünk a kilencedikek, s a listán Izrael például még csak nem is szerepel), ezért, hogy mint általában a gőgtől felfuvalkodottak, sohasem eveznek mélyre, mindig csak a felszínen habzanak, akikre mindezekért tökéletesen igaz a középkor egyik legkiválóbb lelkiségi írója, Clairvauxi Szent Bernát (1090-1153) jellemzése:
‘Egyedül saját magukat becsülik, s ezt kívánják embertársaiktól is: ha egy ilyen ember például tudományos munkát folytat, gyűlöl mindenki mást, aki ugyanezt teszi, ha gyakorlati életpályán forgolódik ügyesen, nem szereti, ha vannak hasonlók hozzá e téren, ha a pénz az ördöge, felebarátja növekvő gazdagsága egyenesen kín számára, ha daliás külsejű, a hozzá hasonló láttára összetörik, megpukkad, ha nem tud szóhoz jutni, gyötri a kín, míg hallgatókra nem talál, ha mégis, úgy tesz, mintha ő lenne a tudás fejedelme, akitől viszont kérdezni nem lehet, mert minden kérdést megelőz, válaszol akkor is, amikor nem kérdezik, nem akar tanítani, de tanulni sem olyat, amit nem tud, mert neki elég, hogy mások tudják, mit tud ő.’
Ezért olimpiai győzelmeink a legkevésbé sem mozgatják meg az örökösen csak a saját kisebbrendűségi komplexusaikat reánk ruházni akarók lelkiismeretét, hiszen a jelek szerint a leghalványabb fogalmuk sincs arról, hogy a mieink aranya, ezüstje, bronza mögött álló heroizmus a hazaszeretet legszebb himnusza, amely hatalmas energiákat szabadít fel bizony azokban is, akik nem aktív sportolók, hiszen megacélozza az ő akaratukat is, így aztán sikereiket ők is magukénak érzik.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
