Bensőséges, egyedi és első liturgikus ünneplés helyszíne volt szombaton a székelyudvarhelyi ferences templom. A mallersdorfi nővérek rendalapítója, Nardini – tavaly október 22-én történt – boldoggá-avatása óta, ezen a napon ünnepelhették első alkalommal, a liturgikus naptárba január 27-re rögzített, emléknapját.
Az ünnepi szentmise főcelebránsa Msgr. Tamás József, a gyulafehérvári főegyházmegye segédpüspöke volt. Házigazdája Kovács Sándor székelyudvarhelyi főesperes. Koncelebráltak a helyi Pastor Bonus Papi Otthon lelkipásztorai, amelynek vezetését mallersdorfi nővér végzi, a ferences szerzetesek valamint László Attila, szombatfalvi plébános.
A liturgiát megelőzően vetített képes előadáson mutatta be Jácinta nővér a rendalapító lelkipásztor, a szegények atyjaként emlegetett Paul Josef Nardini életútját. Megtudtuk: Erdélyben 1864-ben létesült a rend első filiája. 1949-et követően új rendházat 1990-ben hozhattak létre Székelyudvarhelyen, amely egyben központi házukká is vált Romániában. Itt működtetik a Boldog Nardini nevét viselő óvodát is. Megyénkben a csíkszépvízi Szent Család Gyermekotthont is mallersdorfi nővérek vezetik.
A Szegény Ferences Nővérek rendjének jelmondata: „Krisztus szeretete sürget mindeket.” Erre a gondolatra építette ünnepi beszédét Tamás József segédpüspök, kiemelve azt a kivételes jelentőségű eseményt, hogy első alkalommal ünneplik emléknapján szentmisével. A szentmise végén megáldotta az emlékérméket, emléklapokat, amelyekkel a nővérek megajándékozták az együtt ünneplőket.
Balázs Árpád, Székelyföld – HunHír.Hu