Ma, amikor a címbeli két etnikum képviselőinek zöme minden reájuk vonatkozó kritikát eleve elsöpörni akar, kérdés, hogy szólásaink is betiltandók-e, ugyanis az ezeket tartalmazó gyűjteményeinkben, akárcsak a népköltéseinket magukba foglalókban, szinte kizárólag a többségükre oly jellemző negatív tulajdonságok alapján találunk róluk közmondásokat és szólásokat, így alig van közöttük olyan, amely ne arról szólna, hogy ‘ahány cigány, annyi lopó’, ‘csal, mint a zsidó’.
Az ezeket legteljesebben egybefoglaló munkáink közül a Baranyai Decsi Czimor János, Kis-Viczay Péter, Faludi Ferenc, Kovács Pál, Dugonics András, Erdélyi János, Ballagi Mór, Sirisaka Andor gyűjtései, továbbá a Nyelvőr 1872 és 1895 közötti évfolyamának közlései alapján megjelent Margalits Ede (1849-1940) irodalomtörténészé (Magyar közmondások és közmondásszerű szólások, 1896) is csak azt bizonyítja, amit rovatunkban a minap Standeisky Éva történész tanulmánya (Értelmiségi antiszemitizmus a Kádár-korszakban, 1956-os Intézet VIII. Évkönyve, 2000) alapján a népi írók és híveik 1957 és 1963 között felvett lakáslehallgatási jegyzőkönyvrészletei, vagyis hogy a két etnikum képviselőinek zöméről korántsem holmi előítéletek, prejudikációk, hanem az elsöprő többségükre jellemző negatív tulajdonságok alapján megfogalmazott sztereotípiák jelennek meg eleink róluk való képalkotásában, így ennek részeként az irodalmi műveltségünk alaprétegeihez tartozó közmondás- és szóláskincsünkben is.
Így válik érthetővé, hogy a cigány címszó nála csaknem kizárólag a lopók és hazudozók s az így korbácssorsra jutók többségének gyűjtőneve: ‘ahány cigány, annyi lopó, beillene vajdának a cigányoknál, cigány módra esküszik, hét bőre van, mint a cigánynak, ki-kimutatja foga fehérét a cigány, könnyű a cigányok közt lopni tanulni, nem szokta cigány az ekeszarvát, a szántást, ritka cigány csere,hazugság, hegedű nélkül, ritkán mond igazat a cigány, verbuválónak, cigánynak, kalmárnak nem kell hinni, sokat megcsal a cigány, míg utolérik, soha farkasból bárány, cigányból paraszt nem lesz, megszokta, mint cigány a korbácsot’, miként belőle képzett szavaink is pejoratív értelműek, így aki lealjasult, ‘cigánykézre került’, aki hazudott, ‘cigánylovon szántott’ vagy ‘cigánynyelven beszélt’.
Persze nem meglepő, ha a zsidó címszó alatt sem olvashatunk eufemisztikusabbakat, elvégre ‘cigánykéz, zsidókéz, utolsó kéz, annyit ér, mint pokolba egy zsidó, becsületes ember, ha zsidó nem volna, benne van, mint zsidóban az ördög, csal, mint a zsidó, félre zsidó, paraszt jön, köpköd, mint a zsidó, nincs nyugta, mint a bolygó zsidónak, nincs rosszabb a szegény zsidónál, nincs zsidónak mennyben jussa, pörös tehén tőgyét a prókátor feji, tejfölét a bíró nyeli, bőrét a zsidó lesi, remeg, mint zsidó az akasztófa alatt, ritka vásár zsidó nélkül, ritka zsidó csalás nélkül, voltért a zsidó nem ád semmit, de még a leszért se sokat, zsidó ördög fúrója, zsidó kézre került, zsidó szagú a kendő [ha az hitelbe vett – Ifj. T. L.], sovány birkának belül a zsírja, mint zsidóban az emberség, izzad, mint a zsidó igazságában’.
És végül akkor még nem is említettük (korábban rovatunkban jellemzett ebbeli) népköltéseinket, melyekből szintén azonnal feltűnik az ellenszenv irántuk, az, hogy népi közmondásainkban, szólásainkban démonikus alakokként jelennek meg, politikai rendszerek, művelődési irányzatok változásaitól függetlenül, amiért is nem lepődnénk meg, ha a Szabó Dezső, Nyirő József, Tormay Cécile és Wass Albert tananyaggá tételén huhogók ezután ezek betiltását is megkövetelnék.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
