Bizonyára akadnak, talán nem is kevesen, akik ezt olvasva felkapják a fejüket, csípőből túlzásnak tartva a hűséghez való konok ragaszkodást, ám ha figyelembe vesszük, hogy lassan annyira megszokottá válnak a válások, mint hajdan a járványok, újra emlékeztetnünk kell a krisztusi tanításra, arra, hogy ‘amit Isten egybekötött, ember el ne válassza’ (Mt 19, 6), hogy fennállásához egymás feltétlen hűsége szükséges, ezért fennmaradása nem a házastársak szeszélyeinek, szenvedélyeinek csapongásától függ, hanem azon, képesek-e mind testileg, mind lelkileg az egymásnak való önátadásra, hiszen a szeretet köteléke nemcsak a jóban, hanem a rosszban is erre inti mindkettőjüket, amiért is, amint különösen a sokgyermekes családokban bekövetkező elválások tapasztalatai bizonyítják, a rossz házasság is jobb bizony, mint az elválás.
Amint XI. Piusz pápa rámutatott a keresztény házasságról írt apostoli körlevelében (Casti connubii, 1930), a válások igazolására képesek temérdek indokot felhozni (legtöbbször persze azt, hogy miért maradjon a frigy közöttük, ha elhidegültek egymástól, ha netán már mást szeret a másik), csakhogy elfeledjék a krisztusi tanítást – ‘amit Isten egybekötött, ember el ne válassza’ (Mt 19, 6) -, azt, hogy frigyük fennállásához egymás feltétlen hűsége szükséges, ezért fennmaradása nem a szeszélyeik, szenvedélyeik csapongásától függ, hanem attól, képesek-e mind testileg, mind lelkileg az egymásnak való önátadásra, hiszen a szeretet köteléke nemcsak a jóban, hanem a rosszban is erre inti mindkettőjüket, amiért is, amint különösen a sokgyermekes családokban bekövetkező elválások tapasztalatai bizonyítják, a rossz házasság is jobb bizony, mint az elválás.
Sajnos mindennek be nem látása persze nem is olyan új keletű nálunk sem, így Doros Gábor (1892-1980) orvosprofesszor már arról értekezett (Házassággondozás, 1940), hogy ‘sajnálattal látjuk terjedni a ‘válási szellem’-et: elismerjük, hogy a rosszul sikerült házasság az egyik vagy másik fél, sokszor mindkét házastárs hibájából igen súlyos helyzetet teremt, és mégis a leghatározottabban állást kell foglalnunk a válások ellen, amelyekre az egyén szempontjából adott esetekben mentségek bőven találhatunk, de a házasság szent eszméje és a fajfenntartás mindennél fontosabb alapelve tekintetében semmiféle mentséget felhozni nem tudunk’, mert bár ‘nem járnánk a földön, ha az emberektől tökéletességet követelnénk és reális gondolkozás mellett nem várhatunk tőlük sem eszményi tisztaságot, sem hibátlan erkölcsöket, de azt igenis elvárhatjuk és küzdhetünk azért, hogy Magyarországon szellemi áramlatok ne karoljanak fel olyan irányzatokat, amelyek népünket erkölcsi alapjában rendítik meg: esendő emberek kötik a házasságokat, a ‘tökéletes házasság’ garantálása csak akkor lenne lehetséges, ha a ‘tökéletes ember’ utópiája megvalósulást nyerhetne’, ezért ‘el kell ismerni, hogy az egyén boldogsága szempontjából sok házasság nem tökéletes, de vitán felül áll, hogy a vallás, az állam és a fajfenntartás tekintetében a házasság olyan egyetlen életforma, amelynél tökéletesebbet nem tudtak és soha sem fognak tudni alkotni’.
Persze ellenvethetjük, hogy a tökéletes, közmondásosan sírig való hűség mindig is ritka volt (amelyre megrendítő példát mutatott az 1912-ben elsüllyedt Titanic brit óriásgőzösön egy házaspár: amikor a matrózok kiadták a parancsot, hogy a mentőcsónakokba csak gyermekek és nők ülhetnek, a feleség inkább követte férjét a hullámsírba, mintsem hogy elhagyja őt), ma viszont már egyenesen ott tartunk, hogy kontinensünkön hazánknál csak Belgiumban magasabb a válási arány, ahol a házasságok háromnegyede végződik így: nálunk 1995 óta évenként átlagosan 24-25 ezer válás történik, továbbá amíg az 1980-as években 1000 házasságkötésre 346 válás jutott, addig a 2000-es években már 562, hivatalos statisztikai elemzőink szerint legfőképpen a megcsalás és az alkoholizmus miatt (ezért, hogy a válópereket 71%-ban a feleségek kezdeményezik), pedig lehetne ez másként is, mondjuk, ha mindkét nembeli igyekezne magáévá tenni Vörösmarty Mihály ‘Emlékkönyvbe’ írt intelmét: ‘Szólj, gondolj, tégy jót s minden szó, gondolat és tett / Tiszta tükörként fog visszamosolygani rád.’
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
