Független képviselő-jelöltet indít a romániai magyar nemzeti oldal az európai parlamenti választásokon. Nemrég Kolozsváron ült össze a nemzeti kerekasztal, körvonalazódtak az álláspontok, de végleges döntés a jelöltállításról és a támogatott személyről csak a hét végén születik.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsnak, a Székely Nemzeti Tanácsnak, a Magyar Polgári Szövetségnek, az Erdélyi Magyar Ifjaknak, a Magyar Ifjúsági Tanácsnak kell közös nevezőre jutnia, de várják minden olyan civil szervezet véleményét és támogatását, amely fontosnak tartja a nemzeti értékek, érdekek képviseletét.
A döntés előtt számos szempontot kell mérlegelniük, számba kell venniük, mennyire jó, hasznos egy külön magyar jelölt megmérettetése – fejtette ki Gazda Zoltán, a sepsiszéki MPSZ elnöke. Hangsúlyozta: a romániai magyarságnak nem érdeke, hogy olyan politikusokat küldjön az EP-be, akik nem képviselik következetesen érdekeit. Gazda úgy véli, az eddig megfigyelőként tevékenykedő három RMDSZ-es politikus semmilyen eredményt nem tudott felmutatni, s-t, csatlakoztak a román lobbihoz, és csonkították a nehezen kiharcolt lehetőségeket is. Példaként említette, hogy Csapó Józsefnek, az SZNT egykori elnökének külső befolyással sikerült elérnie, hogy a Romániáról szóló országjelentésbe bekerüljön a szubszidiaritás és önrendelkezés elvárása, az RMDSZ-es politikusok azonban nem a magyar EP-képviselőkhöz csatlakoztak ennek támogatásában, hanem a román ellenlobbit erősítették.
Gazda szerint nem sokkal biztatóbb a most körvonalazódó RMDSZ-es jelöltlista sem, a vezető két hely várományosaként emlegetett Korodi Attila és Winkler Gyula semmit nem tett a területi autonómia érdekében. Meglátása szerint az RMDSZ nem képviseli a romániai magyarság egészét, mert kizárta listáiról a reprezentatív jobboldali képviselőket. Az erdélyi nemzeti kerekasztal éppen ezért mérlegeli egy független jelölt állítását, és teljes összefogással lehetségesnek tartják az ehhez szükséges 100 000 aláírás összegyűjtését. Becsléseik szerint a romániai lakosság 50 százaléka megy el szavazni, 225 000 voks elegendő lesz, hogy képviselőjük bejusson az EP-be. Az EP választási törvénye ugyanis pártok esetében öt százalékot határozott meg, függetlenek esetében pedig az összes leadott voksot osztják a Romániának járó 35 hellyel. Gazda Zoltán nevekről egyelőre nem akart nyilatkozni, de értesüléseink szerint lehetséges jelöltként felmerült Tőkés László, Szilágyi Zsolt, Hantz Péter, illetve Kovács Lehel neve.
Háromszék
HunHír.Hu