Ma, amikor egyre kevesebb a hit és erkölcs igazságairól megnyilatkozó főpásztor, nem lehet elégszer újraolvasnunk elődeik közül az azokat foggal és körömmel védőket, mint például Jézus Krisztus 1878 és 1903 közötti földi helytartója, XIII. Leó pápa beszédeit, leveleit s avatott tolmácsolójuk, Prohászka Ottokár püspök hozzájuk fűzött jegyzeteit: ezúttal ezekből szemezgetve arra a keserű igazságra döbbenhetünk rá, hogy már a tizenkilencedik században felütötte fejét a konkoly, az Istentől és az erkölcstől eltávolító, ma is olyan ismerős liberalizmus.
Prohászka Ottokár alighanem darázsfészekbe nyúlt, amikor ezeket magyarította, reádöbbentve kortársait, hova vezet a liberalizmus az élet minden területén, így az említett Péter-utód 1878. március 28-án az Egyház bíborosaihoz a pápai méltóság vállalásáról szóló beszédében („Ubi primum”) a „depositum fidei”, vagyis a „hitletétemény”, „a szent és sérthetetlen tanítás megőrzésére” hívta fel a klérus figyelmét, hozzátéve, erre soha nem volt annyira égetően szükség, mint akkor, ugyanis nálunk például Ugron Gábor 1890. november 27-i országgyűlési beszédében nem átallta kijelenteni, hogy amíg „az értelmi igazságok rohamosan fejlődnek”, addig „az egyház kevés vallási igazságot produkált”, így azok „természetük tespedtségénél fogva visszamaradtak”, elfeledve, hogy „ha a vallási igazság azért, mert változatlan, tespednek mondható, akkor minden igazság tespedt, az is, hogy kétszer kettő négy”.
Az Aquinói Szent Tamás, az „Angyali Doktor” fémjelezte örök bölcseletet ajánló apostoli körlevele („Aeterni Patris”, 1879. augusztus 4. ) értelmezéséhez hozzátette, hogy bizony még a természettudós sem nélkülözheti a bölcseleti képzést, a filozófiai műveltséget, mivel „a rendszer, az elvek, a kritika, az irányt adó eszmék” mint belőle valók, az adja „épülőfélben ,lévő házához az állványt, az alakot, kezeli a mérőónt, osztályoz, rendszerez, a tapasztalás csak az anyagot szolgáltatja”, ezért, fűzi továbbá a világ tudósaihoz a bölcseletének felkarolásáról írt beszédéhez („Pergratus Nobis”, 1880. március 7.), a világ a természettudományokba elmerülve „eltévedt az empirizmusban”, a csupán fizikai-fiziológai kísérletekből levont törvények abszolutizálásában, így az iménti számtani alapigazságot is csak „szervezetünk sajátságá”-nak mondja, mintha annak változásával ez szintúgy módosulna.
Az államok keresztény szervezetéről szóló körlevele („Immortale Dei miserentis”, 1885. november 1.) kapcsán nyomatékosította, mennyire szükséges a hitigazságok közül való válogatás, az eretnekség és a tudománytökéletesedés, a haladás megkülönböztetése, hiszen amíg az előbbit mindig is üldözte az Egyház, az utóbbit sohasem, nem is szólva a Péter-trón mesés gazdagságáról szóló vádról, megjegyezve (a hazánk püspökeinek írt körlevélhez („Quod multum diuque”, 1886. augusztus 22.)), hogy a „zsidó publicisták” azon kérdésére, „hogy mer panaszkodni a pápa, mikor az Egyház helyzete oly fényes”, aligha adható más válasz, mint hogy „ezt legfeljebb az arany „fényéről”, de nem a szellem sugárzásáról lehet érteni”, főleg, amikor a jozefinizmus a keresztény szellemet nálunk olyannyira kiszorította, hogy katolikus gimnáziumaink közül „százszámra” vannak olyanok, melyekbe az iskolaigazgató pap „be nem teszi lábát!”. Hiába, már a tizenkilencedik században felütötte fejét a konkoly, az Istentől és az erkölcstől eltávolító, ma is olyan ismerős liberalizmus!
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
