Május elsejének üzenete keresztény eleink számára nem volt más, mint az, hogy a kérges tenyerű munkások egyenrangúak az értelmiségiekkel, így nem követték az előbbiek érdekeire hivatkozó, ám azokat hatalomra jutásuk után sohasem képviselőket.

Amint Bándy Viktor közismert írónk, Fekete István szövegkönyve alapján 1942-ben készült művészfilmje, a Doktor Kovács István falusi parasztcsaládból fővárosi egyetemi tanárrá lett főszereplője vallotta, „a faluról jött embernél nincsen szebb: tisztasága, hite, ereje döbbentse rá a városi embert, hogy a falut nem felfedezni, hanem szeretni kell, mint az édesanyát, aki kenyeret ad: ennek az országnak nemcsak zsenik kellenek, de a magyarságukról soha meg nem feledkező férfiak és asszonyok”.

Ezért amint két világháború közötti népi íróink és radikális nemzeti politikusaink egyként vallották, csak akkor válhatunk „emelkedő nemzetté”, mihelyt egyenrangúként élhet benne egymással a munkás, a paraszt és az értelmiségi, hiszen a marxista osztályharcelmélettel és a liberális falanszterszemlélettel szemben egy társadalom, kormányformáktól függetlenül, csak akkor életképes, ha benne mindenki a saját legjobb képességei szerint végzi hivatását, legyen kétkezi munkás vagy egyetemi tanár.

Ugyanerre a felismerésre azonban már korábban eljutott a hazai keresztényszocializmus Prohászka Ottokár-i szellemiségét képviselő Uzdóczy-Zadravecz István (1884-1965) ferences tábori püspök, aki 1919. május 1-i szegedi beszédében világossá tette mindezt:

„A május megünnepeltetése szimbólum, hasonlat egy magasztos igazság kidomborítására. Májusi oltárt állít az Egyház, Madonnát, mint eszményt helyez az oltárára. A Madonna oltára is gyönyörű szimbólum. Igen, a virágos május gyönyörű szimbóluma a szellemi életnek: ahogy a föld májusa diadal az anyagi halál fölött, úgy az Eszme is diadal a lelkeket gyilkoló halálos világnézet fölött s parancsolja életre a szellemi Élet ezerféle szépségeit.”

Ifj. Tompó László – Hunhír.info