A Magyar Polgári Párt székelyudvarhelyi önkormányzati képviselői megdöbbenéssel vették tudomásul, hogy a 2012. április 26-ra kezdeményezett rendkívüli tanácsülésről – amelyet Nyirő József székely apostol újratemetése kapcsán kezdeményeztek – az RMDSZ frakció testületileg távol maradt.
Bunta Levente polgármester pedig zsebre vágta a tanácsterem kulcsát, meggátolva ezáltal a megjelent tanácsosok, jegyző, illetve a hivatal munkatársainak bejutását a terembe.
Bunta Levente egykori KISZ-titkár nem hazudtolja meg önmagát és zsenge ifjúmunkás korában kialakított értékrendjét. A sajtónyilatkozataival ellentétben, már a Magyar Országgyűlés Hivatalának képviselőivel folytatott zárt ajtós megbeszélésen kinyilvánította abbéli meggyőződését, miszerint Nyirő József “antiszemita” és “nyilas” volt, illetve azt is, hogy akkor lesz Nyirő újratemetés Székelyudvarhelyen, ha pünkösdkor – természetesen véletlenül – nem szedeti fel a Márton Áron tér kockaköveit.
Tanulságos párhuzam, hogy a hírhedt Rajk László – kommunista belügyminiszter, az Államvédelmi Hatóság megalapítója, a koncepciós perek kezdeményezője –, aki vérszomjasan üldözte Nyirő Józsefet, udvarhelyi születésű!
Bunta Levente polgármester az élő bizonyítéka annak, hogy Rajk László szellemi utódai ma is itt élnek közöttünk. Ő viszont nem csizmadiamester, mint Rajk László édesapja, hanem – egészen elképesztő módon – polgármester!
A módszere pedig ugyanaz: megfélemlít, hazudik, koncepciós pereket és sajtóközleményeket gyárt, amelyekben visszaöklendezi negyven év hamis kommunista propagandáját. Ő az, aki még 2004-ben képes volt bíróságon is megtámadni a Nyirő József szobrát is magába foglaló Emlékezés Parkját Székelyudvarhelyen.
Ma újfent kiderült: huszonkét évvel a kommunista rezsim bukása után Rajk László szellemi örököse, és RMDSZ-es elvbarátai még mindig itt ülnek a nyakunkon! Csak a harcmodoruk változott. Manapság már nincs lehetőségük sem deportálni, sem fizikailag megsemmisíteni bennünket, ezért a lelkünket, mindannyiunk lelkét próbálják mérgezni!
Ezért is fontos a Nyirő-újratemetés: be kell bizonyítanunk, hogy nem Rajk, hanem Nyirő népe a többség Székelyudvarhelyen.
Hunhír.info kommentár:
Hunhír.info