Amint ismeretes, az index.hu szerint egy „leszbikus”-t akar a Jobbik Magyarországért Mozgalom tananyaggá tenni, Tormay Cécile-t, ezzel is mutatva, köreikben vagy nem ismerik az írónő életét, vagy, ami a valószínűbb, a kisebbrendűségi komplexusokkal küszködőkre oly jellemzően gyalázása a céljuk, amiért soha nem nőhetnek fel világnézeti tisztaságához és művészi nagyságához, ezzel is csak Gilberth K. Chesterton-t igazolva: „aki kifogy az érvekből, személyeskedésekkel folytatja és gyalázkodásokkal végzi”.
Tormaynak, amint az életpályájáról írt két legteljesebb tanulmányból (Hankiss János: (Tormay Cécile, (1939), Kollarits Krisztina: Egy bujdosó írónő – Tormay Cécile (2010)) is kitűnik, sohasem kellett felvonulnia szivárványos zászlókkal, propagálnia a devianciákat, különben aligha állhatott volna a többedmagával alapított Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége élén, mégis, hogy most újra előkerült a süllyesztőből ez a régen elfeledettnek hitt rágalom, lássuk, miért és mivel próbálták lejáratni már akkor is népszerűsége csúcspontján?
Amint Kabay Zoltán ismertetéséből (Egyedül vagyunk, 1942/17. szám) egyértelműen megtudjuk, szervezett bosszúhadjárattal sírba akarták vinni Tormay Cécile-t „Bujdosó könyv”-e miatt, így egy fiatal író jelent meg lakásán, hogy átadja neki meg nem nevezett megbízói ultimátumát: Tormay Cécile vonuljon vissza minden közéleti tevékenységtől, azonnal álljon félre a Napkelet szerkesztésétől, szóval fejezze be írói működését, „Bujdosó könyvé”-t pedig azonnal vonja ki a forgalomból, különben könyörtelenül eltiporják.
Miután elbocsátotta a fiatalembert, hamarosan újra megjelent inkriminált könyve, ám nem telt bele két hét, megindult a nyílt támadás: 1922-ben gróf Zichy Rafael válni akart feleségétől, Tormay közvetlen munkatársától, Pallavicini Edinától, mivel házasságot ígért szeretőjének, ám az erre nem volt hajlandó, majd azzal vádolta meg négy tanúval, hogy természetellenes kapcsolatot folytat az írónővel, és beadta a válópert, ám a bíróság végül két év múlva elutasította a házasság felbontására irányuló kérelmét, viszont ezzel nem ért véget a történet.
Az írónő önvédelemből természetesen pert indított a becsületrablók ellen, s noha a bírói ítélet (amely szerint „soha tisztább lelket elvetemültebb módon nem rágalmaztak meg!”), elégtételt adott ugyan neki, ám az addigi hamis tanúk rágalomhadjárata teljesen aláásta egészségét, így szívburok-gyulladást kapott, amelybe végül bele is halt, tanulságul meghagyva, hogy a világnézetileg ellenségesnek beállított személyek erkölcsi lejáratása, mi több, egzisztenciális ellehetetlenítése mennyire jellemző a kisebbrendűségi komplexusokkal küszködőkre.
A plutarchosi „calumniare audacter, semper aliquid inheret”, a „rágalmazz bátran, csak megmarad belőle valami!” persze úgy tűnik nemcsak Tormayt, hanem a gyalázása helyett tanítását kívánókat is eléri, így e sorok írójáról azt terjesztették, maga is zsidó, mert előadásában bevallotta ezt, holott csak annyi történt, hogy amikor Tormayt bemutatta, Vészi (Weiszfeld) József újságírót idézte a „Bujdosó könyv”-ből: „Magyarországot nem a zsidók, de zsidók tették tönkre, ötszáz zsidó: én mondom ezt, aki magam is zsidó vagyok.”
„Költő, hazudj, de rajt ne fogjanak!” – idézhetjük nekik végül Arany János intelmét , de még jobban tennék, ha megfogadnák Deák Ferenc újságíróknak adott tanácsát, hogy „sohase hazudjanak”, s ha már nem tudnak vagy nem akarnak valakivel érdemi vitába szállni, akkor inkább egyáltalán ne foglalkozzanak vele: tanulják meg végre, hogy valaha nem véletlenül különböztették meg oly szigorúan az alanyi kritikát a tárgyitól, vagyis sohasem az alkotók emberi esendőségeit, hanem kizárólag műveit bírálták.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
