Egyre többen jönnek rá, hogy „valójában nem az az antiszemita, aki őket gyűlöli, hanem akit ők gyűlölnek, amiért a kelleténél jobban ellenáll nekik. Tragédia, ha nemzetgyilkossági kísérleteik ellenére továbbra is úgy teszünk, mintha szeretnénk őket s a róluk való őszinte véleményünket halálos bűnként fogjuk fel.” – írtuk már korábban, és mivel többen megkérdezték, mit is kell érteni a „kelleténél jobban” kitételen, magyarázatul szükségesnek tartjuk kissé kiegészíteni az akkor leírtakat.

Mit is jelent az, hogy a kelleténél jobban? Aligha szükséges sokat kutakodnunk múltunkban vagy jelenünkben, hogy belássuk, nekik valójában minden nem közéjük tartozó eleve antiszemita, akik meg tőlük idegenkednek, csak különböző mértékben, így vannak, akik másoknál radikálisabban, azaz a kelleténél jobban (ami persze inkább elkerülésükben, így termékeik bojkottálásában, mintsem csupán obszcén szitkozásukban!) nyilvánul meg.

Így korántsem csak a huszadik századi radikális nemzeti ideológiák és pártjaik, mozgalmaik érezték ezt a kölcsönös idegenséget, sőt megvetettséget, hanem a hozzájuk képest mérsékeltebbek vagy a tőlük teljesen független írástudók is, akik, mint nálunk a népi mozgalom vezető képviselői, szintén felismerték, hogy ez politikai, gazdasági, kulturális rendszerektől függetlenül létezik, amelynek oka egyértelműen moralitásukban rejlik.

Lássunk erre két példát éppen az utóbbiak közül! Az egyik Veres Péter önéletrajzi regénye (Számadás, 1943), amelyben így írt: „A parasztok, ha nem is antiszemiták, de nem hisznek a zsidóban. Keserves kérdés ez, őszinte és becsületes zsidóknak, de ez így igaz. S ha én hiszem, hogy ez így igaz, nem szabad elhallgatnom. A paraszt a zsidóban a külön fajt látja, amely szerinte nem valami jó tulajdonságokkal rendelkezik. Azt tartja, hogy nem dolgozik, csak kereskedik. S minden dolgozó megveti a nem dolgozót. Ez a passzív, inkább csak lenéző antiszemitizmus a háború alatt csak növekedett, mert az éhes és rongyos parasztbaka azt látta, hogy minden irodán, minden gazdasági hivatalnál, hadtápintézménynél, kádernél és gyűjtőállomásnál jól táplált és jól öltözött zsidók az intézők. Ezek a tevékeny és szorgalmas zsidók, akik minden munkát a lehető legügyesebben és leggyorsabban elvégeztek a parancsnokok helyett, magukra vonták a szegény katonatömegek ellenszenvét.” Végül hozzátette: „Minden általánosítás igazságtalan egyesekre, de minden általánosításnak van alapja, s ez olyan valóság, amellyel számolni kell, még hogyha elítéljük is.”

A másik Illyés Gyula évtizedeken át elhallgatott, köteteiből kiollózott költeménye (A nagy kérdés, 1939):

– Pusztul a nép – kezdtem. Hangom elakadt. – A magyarság…
– Mit? Magyarok? – hangzott. – Csönd, te zsidógyűlölő!
– Pusztul a nép… – Hallgass! Ne beszélj itt másról! A kérdés
Egy volt és leszen is: antiszemita vagy-é?

Ifj. Tompó László – Hunhír.info