A “Hiszünk Erdélyben!” jelszóval vág bele június 10-i helyhatósági választások kampányába az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) – jelentette ki a pártelnök egy Kolozsváron. Toró T. Tibor azért tartotta megfelelőnek a választott jelmondatot, mert – mint mondta – a néppárt az erdélyi magyar politikában új lendületet képvisel.
A párt kampányfőnöke Gergely Balázs országos alelnök lesz, a szóvivői feladatokat Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke vállalta, a szóvivő helyettese Sándor Eszter, az EMNP kolozsvári szervezetének jegyzője lesz. Olyan fiatal jelöltekkel vág neki a kampánynak, akiket nem a funkciók és a honoráriumok érdekelnek, hanem “a szülőföldjük kedvéért munkára szerződtek.”
Toró a választási szerepléssel kapcsolatban azt tartja a legfontosabbnak, hogy minél több fiatalt, feddhetetlen politikust juttassanak be az önkormányzatokba. Hozzátette, hosszú távon gondolkoznak, a közképviseleti munka révén egyelőre tapasztalatot akarnak gyűjteni, hogy 2015-2016-ra, a választási ciklus végére Erdély legeredményesebb és egyben legnépszerűbb magyar pártjává váljanak.
Gergely Balázs kampányfőnök elmondta: a választási kampányra készülve az EMNP több mint ezer önkéntese április közepén Erdély-szerte mintegy százezer kézzel kitölthető véleménykártyát oszt szét. Hozzátette, hogy a kezdeményezés során a közösség javaslataira, a helyi szinten megoldható gondokra fókuszálnak.
Toró T. Tibor pártelnök kijelentette: “A választási küzdelemre készülő néppárti jelöltek egyelőre ezekre a kérdésekre, és nem a megszerzendő tisztségekre figyelnek.
hiradó.hu
Hunhír.info kommentár:
Hunhír.info