Idéztem az első részben Bartus Lászlót, aki szerint exhumálni kellene Solymosi Eszter földi maradványait, hogy kiderüljön végre, „miként halt meg a cselédlány”. Írtam már korábban: nincs mit exhumálni, mert a kislány soha nem került elő. S most nézzük, mi mindent ír cikkében a „kultúrbugris” Bartus.

Az AN cikkének első mondatában azt olvassuk, hogy Solymosi Eszter „minden valószínűség szerint öngyilkosságot” követett el. Nem sokkal később viszont ezt írja Bartus:

„Mint köztudott, Solymosi Eszter 14 éves cselédlány 1882-ben magánéleti problémái miatt a Tiszába ölte magát. Jóllehet holtteste előkerült, és megállapítható volt, hogy nem rituális gyilkosság, hanem fulladás áldozata lett, az eltűnésekor kezdődött tömeghisztéria miatt – s mert Pészách közeledett – a helybéli, illetve az épp arra járó vándor zsidókat hurcolták meg. A vád azt állította, azért áldozták fel Solymosi Esztert, mert a zsidó vallási előírások szerint keresztény szűz lány vérére van szükség ahhoz, hogy a pészáchi kovásztalan kenyeret, a maceszt elkészítsék.”

Micsoda zavar van Bartus fejében! Először azt állítja, hogy „minden valószínűség szerint” öngyilkos lett a cselédlány, majd a „valószínűség” eltűnik, s „köztudott” tényként tálaltatik föl, hogy Solymosi Eszter „magánéleti problémái miatt” ölte meg magát. Ezt a legendát Eötvös Károly híres könyve terjesztette el. Legendáról beszélek, mert Eötvös verzióját semmilyen bizonyíték nem támasztja alá.
De nézzük, milyen további „kultúrbugrisi”megállapítások lépnek egymás lábára a fenti idézetben. Mert van ám itt tülekedés! Először: Solymosi Eszter holtteste nem került elő. Ami előkerült, az nem az ő holtteste volt, ezt a bíróság is jogerősen kimondta. Másodszor: az előbbiekből következően senki sem állapította meg, hogy a cselédlány halálát fulladás okozta. Harmadszor: a vád egy percig sem állította, hogy a feltételezett gyilkosok vallási előírásból ölték meg Solymosi Esztert. Ez is legenda: a tiszaeszlári per ugyanis – írtam már korábban – nem ”vérvád”-on alapult. Vérvádat egyes parlamenti képviselők, s a sajtó egy része emlegetett – ezt a fontos különbségtételt Bary József is hangsúlyozta szintén híres könyvében.
Nézzük tovább a „kultúrbugris” szövegét:

/…/ A Tóra szigorúan megtiltja az emberi és az állati vér élvezetét, nem beszélve a gyilkosságról és az emberáldozatról, amelynek ellentéteként a zsidó vallás tulajdonképpen létrejött. A tilalom azonban hiába egyértelmű, és a per során hiába bizonyosodott be a megvádolt zsidók ártatlansága, a vérvád azóta is felbukkan. Az elképesztő ostobaságot parlamenti szinten a rendszerváltás után elsőként boldogult Csurka Istvánnak sikerült újra bedobnia a politikai közéletbe.”

A tízparancsolat rögzíti az ölés tilalmát, mégis öltek és ölnek megkeresztelt emberek – is. Ahogy öltek és ölnek zsidó vallású emberek – is. Nemrég olvastam valahol: amikor a frissen megalakult Izraelben elítéltek az első bűnözőt, a „legenda” szerint Ben Gurion – a zsidó állam első kormányfője – felsóhajtott: „Végre normális állam lettünk.” Ami persze nem azt jelenti, hogy Ben Gurion örült a bűntettnek: mondatának az az értelme, hogy a bűn nem vallási-népi alapon válogatja meg tulajdonosát. A tiszaeszlári per ugyanolyan büntetőper volt, mint a többi: gyilkosság vádjával ültek a vádlottak padján a gyanúsítottak, akik történetesen zsidók voltak. Mi ezzel a probléma? Zsidó ember nem követhet el bűnt? Zsidó emberre nem vetülhet a gyanú árnyéka?

A bartusi idézetben Csurka István is megkapja a magáét. Ő már nem tud védekezni, ezért ismét leírom (írtam erről már korábban: A golyófogó – 3. rész): Csurka nem elevenített fel semmilyen vérvádat. Ő éppen a „kontravérvádról”, a magyarság ellen emelt kollektív „vérvád”-ról beszélt. Persze a „kultúrbugrisok” nem olvasnak (írtam már: menekülnek, ha könyvet látnak), nem csoda hát, hogy a Csurka-szövegeket lőtávolból sem ismerő Bartus butaságokat beszél.

Ugorjunk, olvassuk tovább a bartusi szöveget:

„Most Baráth Zsolt neohungarista képviselő járatta le Magyarországot, amelyet már annak idején is nemzetközi szégyenpadra ültetett a per: hihetetlennek tűnt, hogy létezik európai ország, amely az ipari forradalom után még hisz az effajta ostobaságokban.”

Ez az idézet maga a gyalázat. Éppen a „kultúrbugris” igazolja Csurka István szavait: a nemrég elhunyt író-politikus ugyanis többször is hangsúlyozta, hogy a tiszaeszlári ügy idején kapta meg hazánk azt a minősítést, amely máig él és virul. Bugris nép vagyunk, mindenféle setét babonában hiszünk – ezzel volt tele akkoriban a sajtó. Kollektív vád hangzott el akkor is, de nem a zsidóság, hanem a magyarországi magyarság ellen. Most ugyanezt a vádat eleveníti fel az Amerikába kitántorgott „kultúrbugris”, amikor „nemzetközi szégyenpad”-ról beszél.
Zárásul még egy mondatot idézek a cikk végéről:

„A kormánypártok részéről a zsidó Fónagy János utasította vissza a mérhetetlen tudatlanságról árulkodó, primitív, bunkó antiszemita uszítást.”

Bartus „kultúrbugris” nemes egyszerűséggel lezsidózta Fónagy Jánost. Tudom persze, hogy Fónagy államtitkár úr zsidó vallású, maga nyilatkozott erről. A gond az, hogy ha most egy jobboldali szerző írná le, hogy „a zsidó X. Y.”, akkor nagy hangzavar támadna – a másik oldalon. Egyébként honnan tudja Bartus, milyen identitásúnak, mely nemzethez tartozónak vallja magát Fónagy János?

Persze nem kerülhetem meg, röviden szólnom kell a jobbikos képviselő felzúdulást kiváltó beszédéről. Az a véleményem, hogy Baráth Zsolt képviselő úr mondandójában sok volt a zavar, az ellentmondás. Beszéde elején azt állította, hogy Solymosi Eszter „halálának körülményei tisztázatlanok”, aztán azt is mondta: „láthatjuk, nincs egyértelmű magyarázat, nem tudjuk, mi történt Eszterrel.” Ez így igaz, így pontos, hiszen a corpus delicti, Eszter holtteste nem került elő soha. Ha viszont „nem tudjuk, mi történt Eszterrel”, akkor miért állítja a képviselő úr beszéde végén: „Mondjuk ki: meggyilkolása mérföldkövet jelent Magyarország történetében.” Baráth Zsolt úr teljes bizonyossággal nem állíthatja, hogy megölték Esztert, hiszen – immár sokadszorra ismétlem – egyrészt nem került elő Eszter holtteste, másrészt maga a képviselő úr mondta beszéde elején, „nem tudjuk, mi történt Eszterrel”.

Bár a képviselő úr beszédét – mint előbb jeleztem – zavarosnak, ellentmondásosnak vélem, nem találtam nyomát annak, hogy az ún. „vérvádat” felelevenítette volna (mert most ezzel vádolják). Pedig többször is meghallgattam a beszédet.

E sorok írása közben értesültem arról, hogy Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija is megszólalt ebben a „ügy”-ben. A „Vérvád a parlmentben” (sic!) címet viselő írást a következő mondattal ajánlja a zsido.com honlap: „A Jobbik középkori vádakkal állt elő a parlamentben: rituális gyilkossággal vádolja a zsidókat.” Amikor ezt olvastam, megrémültem: honnan veszik ezt a marhaságot? Aztán elolvastam a rabbi szövegét, s rájöttem: bizony az említett zsidó közösség háza táján is nagy a zűrzavar. Köves Slomó ugyanis nem „vérvád” felelevenítésével vádolja a Jobbikot. Szerinte Baráth Zsolt „csak” antiszemita és demagóg állításokra ragadtatta magát:

„Baráth Zsolt, a Jobbik képviselője tegnap a Parlamentben, napirend utáni felszólalásában Tiszaeszlár 130 éve címmel súlyosan antiszemita és demagóg állításokra ragadtatta magát. Mint ismeretes, százharminc évvel ezelőtt középkori babona éledt fel Magyarországon: Solymosi Eszter halálával kapcsolatban a vérvádat elevenítették fel, megvádolták és meghurcolták a Tisza menti település zsidó lakosságát, azzal vádolva őket, hogy rituális gyilkosságot követtek el. Akkor, több mint egy évszázaddal ezelőtt végül felülemelkedett a józanész a gyilkos indulatokon.”

Köves rabbi is hamisságba tévedt: egyrészt nem hurcolták meg az összes eszlári zsidót, másrészt a nyomozásnak és a pernek – jaj, mennyit ismétlem magamat! – nem volt tárgya a „vérvád”, a „középkori babona”. Mindenesetre Köves rabbi etikai eljárást kért a házelnöktől Baráth Zsolt ellen. Kíváncsi vagyok, mi lesz a folytatás.

Zárásul hadd térjek vissza a „kultúrbugris” Bartus cikkéhez. Aki egy adott témában tájékozatlan, ne írjon arról, amit nem ismer. Bartus a tiszaeszlári ügyről nagyon keveset tudhat. Ha ugyanis a szakirodalomnak csak csekély részét olvasta volna el, akkor is tudná: Solymosi Eszter soha nem került elő, a „hullacsempészés” jogerős bírói ítéletben is kimondott ténye ugyanakkor valószínűsíti (de nem bizonyítja!), hogy a cselédlányt megölték. Lehet, hogy megölték, lehet, hogy nem. Amennyiben gyilkosság történt, lehet, hogy zsidók voltak a tettesek, lehet, hogy nem. Túl sok itt a „lehet”.

Vélelmeket megfogalmazni – nem bűn. Hiszen kit ne érdekelne egy máig föltáratlan, rejtélyes ügy? S kit ne érdekelne az a szomorú tény, hogy 1882-ben kezdődött Magyarország kollektív megbélyegzése? Újra idézem, mit is írt Csurka István 2004-ben Tiszaeszlár következményeiről:

„Futótűzként terjedt el rólunk, hogy gonosz, fajgyűlölő, vérvádaskodó nép vagyunk. Aztán jött 1919, amikor Szamuely és Kun Béla és Lukács György, a nagypolgár bebizonyították, hogy létezik az a zsidó kegyetlenség, aminek a gyanúja az eltűnt tiszaeszlári kiscseléd után nyomozókban felötlött. /…/ Igenis állom: Trianon össze van kötve Tiszaeszlárral. A vonal egyenes, és úgy látszik, máig fut.”

Igen, létezett a „kontravérvád” Magyarország ellen. S bizony-bizony, olykor még ma is felelevenítik. Ijesztő példa rá a „kultúrbugris” Bartus fentebb taglalt írása is.

Szalay László – Hunhír.info