(…) Ami Európát illeti, a mindenkinek ártalmas, a népek identitását fölolvasztó, globális érdekeket kiszolgáló Unió helyett létre kell hozni a szabad, független és egyenrangú nemzetek közösségét, mely befelé segíti a gyengébbeket, kifelé pedig védi a kontinens gazdasági-katonai-politikai-kulturális érdekeit másokkal szemben. Főképpen pedig meg kell őrizni Európa domináns fehér jellegét, mert a túlzott “elszíneződés egyben eredeti arculatának, ősi kultúrájának szétrohadását jelentené. (…)

Tisztelt Népgyűlés, Hölgyeim és Uraim, szegedi és távolabbi Honfitársaim, Magyarok!

Rettenetes helyzetben, súlyos válságban, szörnyű kórságban szenved a magyarság, a szívünknek legdrágább, áhítattal szeretett népünk. Legjobb fiai sorra lemorzsolódnak, megroppant gerinccel, kedvüket és hitüket vesztve – az úgyis hiába minden szándék sóhajával ajkukon – visszavonulnak barlangjukba, és föladják a küzdelmet. Nincs az emberekben bátorság s kitartás, hiányoznak a Zrínyik, Rákóczik, de az egyszerű, névtelen hősök is. Éppen most, mikor minden korábbinál rosszabb a sorsunk, amikor soha nem látott borzalmas veszedelmek lesnek ránk, a magyar nemzet zöme mély álomba merült, már-már gyógyíthatatlan kómában fetreng, s öntudatát, reményét sutba hajítva, bambán várja a megváltást; közönyösen, gyáván vagy irigykedve bámulja azokat, akik gonosz varázslatot űznek vele és a nagyvilágban élő többi etnikummal. Mert tudnunk kell, hogy nemcsak itt, Csonka-Magyarországon, ill. a Kárpát-medencében fordultak tragikusra a dolgok, hanem valahány földrészen rohamosan romlanak az emberiség életkilátásai. Beszédemben az egyetemesség felől közelítve kívánok eljutni saját ügyeinkhez, felvázolva ugyanakkor néhány hasznos megoldási javaslatot is, bármiféle kizárólagosságra vagy teljességre törekvés nélkül.

Egyedül az Isten hibátlan és tökéletes, minden teremtménye – beleértve a legmagasabb rendű embert is  többé-kevésbé tökéletlen, noha azonos fajon (fajtán) belül sem egyforma. A különféle emberi csoportokból szerveződő társadalom sem lehet soha tökéletes, legfeljebb ideális, amennyiben bensőséges összhangra törekszik az örök isteni és természeti törvényekkel, ill. a legpontosabban tükrözi és megvalósítja a benne élő kis- és nagyközösségek egyéni és kollektív érdekeit, céljait, akaratát. Az ún. Aranykor szerves társadalmaiban öröm volt élni, mert kitűnően érvényesült a közérdek, vagyis a többségi szándék (noha szó se volt akkor még demokráciáról!), a társadalom kulturált, szervezett és működőképes volt, valamint maximálisan biztosította az egyéni fölemelkedést, az esélyegyenlőséget, a tehetségek és képességek kibontakoztatását is. A szükségletek mértékletes kielégítése, általános jólét, igazság(osság), szabadság, tiszta erkölcs, törvény- s hagyománytisztelet, derűlátás, szeretet, szolidaritás, béke(sség) és harmónia jellemezte őket, mint afféle földi mennyországot.

A baj és a züllés ott kezdődött, amikor egyesek fölrúgták a szabályokat, egyenlőbbek akartak lenni az egyenlőknél, s mások kifosztása, legázolása, meggyilkolása árán próbáltak meggazdagodni, vagy érdemeiket, rátermettségüket meghaladó hatalmi pozíciókba kerülni. Ez a bomlás, rothadás évezredeken át tartott, de feltételezem, hogy az írott történelmet valamennyire mindenki ismeri, így a folyamat részletezésére, példákkal illusztrálására most nem térek ki. Fogadjuk el, hogy így vagy úgy, az emberiség egy hosszú Madách-i úton eljutott, elvergődött jelenlegi szomorú állapotába, amit a régi szép idők humánus rendezettségéhez viszonyítva nyugodtan nevezhetünk sátáni káosznak, vagy az Antikrisztus pokoli birodalmának is. Mintha az üdvözítő Jézus helyett egy kicsinyes bosszú messiása uralkodna rajtunk, fenekestől felforgatva, elviselhetetlenné téve egykor csodálatos, kellemes világunkat, tejjel-mézzel folyó életterünket.

Régebben egy-egy óriásbirodalom évszázadokig, olykor évezredekig tartotta magát a csúcson, mielőtt más népek szétverték, ill. belső elrákosodása miatt összeomlott. A szovjet vörös rém már csak 70 évig bírta, s az azóta egyedüli világhatalommá előlépett Egyesült Államok sem húzhatja sokkal tovább. Fölgyorsult tehát az idő, fölbomlottak, széthulltak azok a keretek és eszmék, amik a 20. század elejéig mindenütt domináltak; helyettük azonban nincsenek világos, elfogadható, egyetemleges elvek, csupán zavaros, ködös, kiüresedett direktívák. A régi célok, a becsület, a hűség, a teljességre törekvés, a bölcsesség, a jóság, a hivatástudat, a hit, az alázat, a tisztaság már szinte senkit sem vonzanak; annál inkább a pénz, a hatalomvágy, a korrupció, az önzés, a hazugság, az erőszak, a perverzió, a rombolás s az erkölcstelen szabadosság uralkodik mindenütt. A tudományos-technikai forradalom, az iparosodás növelte a fizikai kényelmet s az előállított – sokszor fölösleges – termékek mennyiségét, de a nyomában kialakult fogyasztói szemlélet megrontotta, tönkretette az emberek lelkét, elszennyezte, megmérgezte a környezetet, fölborította az éghajlat s az időjárás rendjét, elkerülhető természeti csapások és nukleáris katasztrófák sorát zúdította egész bolygónkra. Ezer sebből vérzik a Föld, növényi és állati fajok tömege tűnik el nap mint nap, a néhai édenkert sivár sivataggá válik, a rendkívül káros emberi beavatkozások nyomán az ökoszisztéma már-már visszafordíthatatlanul megbetegedett, planétánk a végső pusztulás küszöbére érkezett. Ez pedig a teremtés koronájának sorsát is megpecsételi&

A judeokapitalizmussal egy tőről fakadó, s ugyanazok által finanszírozott cionbolsevizmus kimúlása után napjaink politikai vezérgondolata a szintén zsidó gyökerű globalizmus lett, ami tulajdonképpen a “választott nép fogalomkészletéből ismert “egy akol, egy pásztor elv gyakorlati megvalósítása. Ennek lényege, hogy egy terrorisztikus, zsarnoki elnyomással a népeket, nemzeteket egy közös uniformisba (kaftánba?) gyömöszölik, a rasszokat kaotikusan összekeverik, egy tervszerű agymosással megfosztják őket nemzeti és történelmi tudatuktól, önazonosságuktól, szokásaiktól, vallásuktól, kultúrájuktól, esetleg anyanyelvüktől is. A határokat “légiesítik, az egyes országok helyett ipari-kereskedelmi régiókat kreálnak, a lakosságot gyarmati rabszolgasorba kényszerítik, az energiát, a nyersanyagokat, a termőföldeket fölvásárolják, a helyi gazdaságokat a monopóliumokkal és multinacionális cégekkel megfojtják, bankjaikkal és tőzsdéjükkel a valutákat lerontják, a népeket adósságcsapdába csalják, s a profit növelése végett csontig lecsupaszítják. Ezt a példátlan gyalázatot persze a liberalizmus, a kozmopolitizmus, az emberi szabadságjogok, a “New Age (új korszak), a demokrácia, a polgárosodás, a jogállamiság, az antirasszizmus és más hasonló álságos jelszavakba burkolják, hogy lehetőleg a legcsekélyebb ellenállás nélkül mindenkit maguk alá gyűrhessenek, s megalakíthassák az ördögi világállamot.

És mégis, mégis van remény! És mégse győzhet a gonosz, hiába minden igyekezete. Egyszer vége lesz ennek a hitvány purim-ünnepnek, megbuknak ők is, mint minden eddigi világhódító. Az emberiség nem tűrheti, hogy egy törpe kisebbség, egy féktelen rablóbanda mindenéből kiforgassa, az orránál fogva vezesse, vagy egyszerűen halomra gyilkolja úri kedve szerint.
A világ dolga hosszú távon csak roppant körültekintően, türelmesen, igazságosságtól és jóindulattól áthatva oldható meg. Szét kell zúzni az internacionális maffiákat, meg kell semmisíteni az atom-, vegyi- és biológiai fegyvereket, el kell engedni a letörleszthetetlen kölcsönöket és kamataikat; fel kell számolni a gazdasági kizsákmányolást, az éhséget, a járványokat, a nincstelen munkanélküliséget és az analfabétizmust; meg kell akadályozni a tömeges elvándorlást, s ezáltal a különböző népek és fajták keveredését stb. Segélyekkel, ipartelepítéssel, öntöző és ivóvíz biztosítással, mezőgazdasági kultúrák meghonosításával arra kell törekedni, hogy mindenki a szülőföldjén boldogulhasson. Szabadon használhassa nyelvét, vallását, kultúráját, hagyományait, birtokolhassa hazájának anyagi és szellemi javait, természeti kincseit. A leltár tetszőlegesen bővíthető, ám most nincs módom egy átfogó részletezésre.

Ami Európát illeti, a mindenkinek ártalmas, a népek identitását fölolvasztó, globális érdekeket kiszolgáló Unió helyett létre kell hozni a szabad, független és egyenrangú nemzetek közösségét, mely befelé segíti a gyengébbeket, kifelé pedig védi a kontinens gazdasági-katonai-politikai-kulturális érdekeit másokkal szemben. Főképpen pedig meg kell őrizni Európa domináns fehér jellegét, mert a túlzott “elszíneződés egyben eredeti arculatának, ősi kultúrájának szétrohadását jelentené.

Most pedig térjünk rá önnön helyzetünk kendőzetlen vizsgálatára. Bizony bármennyire szégyelljük, rabok, sőt rabszolgák vagyunk a javából, akár az egyes honpolgárokat, akár a Csonkaországot, akár az egész Kárpát-medencét tekintjük. Nagy erők játszanak velünk, s mi kiszolgáltatva, jogfosztottan tengetjük napjainkat egy virtuális valóságban, anélkül, hogy a legcsekélyebb beleszólásunk lehetne tulajdon sorsunkba. Ez a mesterkélt, tudatosan eltorzított művilág nélkülöz minden emberi minőséget – mint pl. szeretet, boldogság, hit, önzetlenség, becsület, vitézség, kitartás, szolidaritás stb. – , s a benne való létezés nem több, mint egy eszmények nélküli, materiális vegetálás, egy reménytelennek és fölöslegesnek tűnő tetszhalott állapot, egy elfuserált Csipkerózsika-álom. Jól tudom persze, hogy az igazi szabadság belülről, a lélekből fakad, s előfordulhat, hogy a börtönben sínylődő fogoly szabadabb, mint a rács túloldalán pöffeszkedő őrei. Ez azonban igen ritka eset, s csak rendkívüli erkölcsi nagyságoknak adatik meg. De boldogok még ők sem lehetnek, hacsak nem egy lakatlan sziget az otthonuk; hiszen ha felelősséget éreznek népük, hazájuk iránt, akkor csak közösségükkel együtt, szűkebb és tágabb környezetüket szolgálva kóstolhatják meg a boldogság ízét, ám honfitársaiktól függetlenül, pláne ellenükre, aligha. Ne higgye senki, hogy az uborkafára fölkapaszkodott újkori Harpagonok és III. Richardok, a mai balliberális kozmopoliták elégedettek a sorsukkal. Minél többet merítenek a pénzből, hatalomból és hírnévből, annál telhetetlenebbül vágynak még többre, s annál mohóbban féltik összeharácsolt talmi kincsüket. Eszemben sincs bárkit aszkézisre vagy önostorozásra bíztatni (legföljebb szerénységre és mértékletességre), hiszen bolond, aki nem élvezi az élet örömeit és változatos adományait, azonban mégis az a leghasznosabb, ha a múlandó és illékony dolgok gyűjtögetése helyett a lelkünket gazdagítjuk tudással, bölcsességgel, jóindulattal, akaraterővel, hazafiúi érzéssel és egyebekkel. Ezt ugyanis semmilyen önkényúr sem rabolhatja el tőlünk, s bárhogy meggyötörnek a (láthatatlan?) háttérhatalom hóhérai és zsoldosai, mindig mi leszünk fölényben velük szemben.

Véssük az agyunkba mindörökre: a bátrakat, gerinceseket, a szilárd elveket valló harcosokat tiszteli és rettegi az ellenség, míg a folyton elhatárolódókat, a csúszó-mászó megalkuvókat, a falig hátráló beszariakat kiröhögi és eltapossa. Hiába van igazunk, ha nem tudjuk érvényesíteni, sőt még kimondani, leírni sem merjük. Ne a férgeket, patkányokat próbáljuk megnyerni a mi ügyünknek (lásd Fidesz!), s főleg ne akarjunk mindenütt szalonképesnek mutatkozni, mert az efféle langyos, erőtlen, önfeladó csinovnyikok a saját táborukat is szétzilálják, s végül legodaadóbb híveiket is elveszítik. Ebben a kegyetlen élethalálharcban csak sziklakemény, minden áldozatra kész, kipróbált vezéreket követhetünk, akik tűzön-vízen át végig is viszik elhatározásukat. Akik a saját árnyékuktól is megijednek, takarodjanak a szemünk elől! Roppant fontos a következő tételem is: az ún. nemzeti oldal vezetői kizárólag elszánt, radikális nacionalisták lehetnek. Ne röstelljük fölvállalni ezt, hiszen a radikalizmus még nem szélsőségesség, csupán határozottság; a nacionalizmus pedig egészséges nemzeti politika, mely mások jogait nem sérti, miközben a sajátjait védi, tehát távolról sem azonosítható a törvénytipró sovinizmussal, rasszizmussal és egyéb liberálcionista megbélyegzésekkel. A nacionalizmus abszolút pozitív, kikezdhetetlen alapeszme, mely a biztos győzelembe visz!

Tárjuk fel immár tételesen szomorúságunk, elbizonytalanodásunk okait, melyek bénítóan áthatják, megmételyezik egyéni és közös jelenünket, s részben jövőnket is. Nincs most időm messzire visszamenni, kezdjük a múlt század közepén. Trianon szörnyű sebeit hordozva, a II. világháború véres veszteségeit még ki sem heverve, l945-ben megszállt bennünket a világtörténelem legbarbárabb söpredéke, a sztálinista Vörös Hadsereg, mely Battonyától Nemesmedvesig végigdúlta, gyilkolta, erőszakolta, zabrálta hazánkat. A nyomában betódultak a Moszkvában kiképzett zsidóbolsevista vazallusok, a rákosimatyik, pétergáborok, révaijózsefek és más tirannoszauruszok, méltó utódaiként a kunbéláknak, szamuelytiboroknak stb. Néhány évig demokráciát mímeltek, majd a szovjet szuronyok oltalmában magukhoz ragadtak minden pozíciót, s hihetetlen rémuralmat (proletárdiktatúrát) teremtettek. Válogatás nélkül kivégezték, lecsukták, vagy hazai és szovjet haláltáborokba internálták népünk legjobbjait; a magánvagyonokat elkobozták, a parasztgazdákat kuláknak nyilvánították; a pártokat, az egyházi (pl. Kalot, Kalász, Soli Deo Glória, cserkészet stb.) és civil mozgalmakat betiltották, a sajtót szigorú cenzúra alá vonták; megszervezték a besúgó-hálózatukat, s bevezették az egypártrendszert (a pártállamot), hogy csak néhány motívumot rögzítsek. 1956-ban (nemrég ünnepeltük 50 éves jubileumát, példátlanul vérfagyasztó, embervadászattá fajuló körülmények közt!) ez ellen tört ki az isteni csodaként is emlegetett forradalom és szabadságharc, melyben egy legázolt, fegyvertelen nemzet mindörökre megmutatta emberi-erkölcsi nagyságát. Ugyanakkor megrendítette a legyőzhetetlennek vélt kommunizmust, s a világ leigázott népei előtt megcsillantotta a reményt, azzal, hogy magasra emelte a szabadság (lyukas) lobogóit.

Az a generáció még nem volt puhatestű, még különbséget tudott tenni barát és áruló közt, s képes volt pillanatok alatt megszervezni önmagát, minden felsőbb irányítás nélkül (s aligha szavazott volna az MSZP-re és az SZDSZ-re!). Egy ószövetségi, pufajkás bosszú után a kádárizmus viszonylag enyhébb évtizedei következtek; valójában azonban az ún. gulyáskommunizmus aki nincs ellenünk, az velünk van lózungja alatt indult meg népünk prostituálása, gerincének megtörése, önvédelmi ösztönének elaltatása, 7 millió magzatának legális szétvagdosása (a nők védelmében!), valamint a húzd meg, ereszd meg! álságos politikája. Amolyan békés népirtás folyt 30 éven át, elvtársi haramiák által, akiknek gaztettei az égre kiáltanak. A többi megszállt ország se lakodalomként élte át a komcsik garázdálkodását, viszont mégis sokkal kedvezőbb kondíciókkal került ki az 1990-es összeomlás romjai alól. Ez a különbség leginkább annak köszönhető, hogy másutt nem rombolták szét oly mértékben a vallást és a nemzeti öntudatot (pl. Lengyelország!), s közelítőleg sem végeztek annyi abortuszt, mint nálunk. Továbbá, a többiek vezetői se voltak ugyan angyalok, de legalább igyekeztek valamennyire képviselni a saját fajtájukat az adott lehetőségek közt, s fölöslegesen nem okoztak szenvedést neki; ezzel szemben a mi csúcsvezetőink jobbára zsidók vagy zsidóbérencek voltak, akik mérhetetlenül gyűlöltek és aprítottak bennünket. Tehát kétszeres elnyomást kellett átvészelnünk, akárcsak határon túli testvéreinknek, akiket magyarságuk miatt még külön is üldöztek.
Ilyen elcsigázott, gyorsulva fogyatkozó népességgel vágtunk neki a cégércserének vagy gengszterváltásnak, melyről igen hamar kiderült, hogy csak az orrunk előtt elhúzott mézesmadzag, ügyesen kidolgozott népátverés, ördögi átmenet a nem létező szocializmusból a létező rablókapitalizmusba. A “lakossággá, “panel-prolivá, jobb esetben “polgárrá ledegradált tömegek számára a húslevesből csak a lerágott csont jutott, legföljebb némi ehetetlen mócsingot hagytak rajta. A megbízható elvtársurak  kiegészülve a még náluk is törtetőbb ifjútörökökkel – persze könyékig dúskáltak a jóban; s mint a termeszek, elemésztették vagy széthordták mindnyájunk sok évtizedes robotolásának javait, azaz lassanként elprivatizálták azt a közvagyont, amit korábban “államosítottak. A fél országot egzisztenciális függésbe taszították; tízezrével szüntették meg a nagyvállalati munkahelyeket, a kisvállalkozásokat és kisgazdaságokat ellehetetlenítették; az árakat, az adókat s a közszolgáltatások díjait a plafonig emelték, miközben a bérek alig növekedtek; a külföldi adósságok leíratása vagy megtagadása helyett további hiteleket vettek föl (jórészt a kamatok törlesztésére), s egy kifizethetetlen számlát (fejenként úgy 1,5 millió Ft-ot) varrtak a nyakunkba. Ráadásul tervszerűen szétdúlták önkormányzatainkat, iskoláinkat, kórházainkat, kulturális és egyéb intézményeinket, szociális ellátó rendszerünket; a katonai szolgálat eltörlésével s a rendőrség korrumpálásával kívül és belül védtelenné tették hazánkat; egy elképesztően ocsmány szellemi és sajtóterrort kényszerítettek ránk, s lehengerlő gépezetükkel a legcsekélyebb nemzeti vagy önvédelmi törekvéseinket is csírájában elfojtják, ill. lejáratják, szélsőségesnek, antiszemitának, populistának címkézik. Belpolitikai téren egy kézivezérelt többpárti egypártrendszert kreáltak, egy nemzetidegen alkotmányt s egy kritikán aluli törvényhalmazt hoztak össze; az ügyészségeken s a bíróságokon nemhogy igazságszolgáltatás nincs, hanem még jogorvoslat sem. Hát csoda, hogy egy ilyen szerencsétlen, bőrenyúzott és amputált agyú birkanyáj olyan választási eredményeket produkál, mint 2004. dec. 5-én és 2006 áprilisában?! (Már ott tartok, hogy haragudni se bírok rájuk, csak szánom őket, és szégyenkezem miattuk őseink szelleme előtt.) Milyen ország ez, miféle népség lakja, ahol egy ősbolsi, pufajkás horgyul, egy “kémelhárító (D-209-es) ügynökbankár cseresznyéssypeti s egy genetikailag elkúrt, totálisan böszme furcsányferi (alias fletóbohóc) miniszterelnök lehet; egy nemzetgyalázó gönc(z)árpi s egy zászlókerülő veréblaci pedig (nép)köztársasági elnök; valamint egy görénypéter budapesti rendőrkapitány?! Az már csak hab a tortán, hogy a NATO-ba, majd az EU-ba is csalárd módon berángattak bennünket, hogy szegény cselédként katonailag és gazdaságilag-pénzügyileg is segélyezhessük a gazdag Nyugatot. Ez ám a vágyaink netovábbja, a számunkra kiutalt pokoli Paradicsom! Ha ilyen remek szövetségeseink vannak, mint az USA, Izrael és Anglia (csupán a legkedvesebbeket említem!), akkor mit árthatnának hazánk ellenségei?
Kedves Testvéreim, higgyék el nekem, hogy bár “jól halad globalizációs gyarmatosításunk, a “sűrűje mégis hátravan, hiszen még nem értük el az “ideális mélypontot. Íme egy villanásnyi jövőkép, egy nyúlfarknyi ízelítő abból, amit a külső és belső cionista-szabadkőműves szálláscsinálók művelni kívánnak fajtánkkal.

2050 körül az elszakított részeken szétszóródik (elvándorol) és beolvad a magyarság; a Csonkaországban kb. 6 milliónyira fogyunk, viszont 2 milliónyi lesz a cigányság, 1 milliónyi a zsidóság és 1 milliónyi a betelepülő egyéb idegenek (kínaiak, muszlimok, négerek stb.) száma. 2050 és 2100 közt végleg kisebbségbe kerülünk, minden pozícióból kitúrnak bennünket, teljes jogfosztottságban és nyelvünket, kultúránkat vesztve morzsolgatjuk unalmas napjainkat. A 22. század elején végelgyengülésben meghal az utolsó rezervátumi magyar mohikán, kinek országára már régen kitűzték a héber betűs Nagy-Izrael táblát. Hát nagyjából ennyi. S ne reménykedjünk, az új honbitorlók szemében nem ül majd gyászkönny (szegény, jó Vörösmarty!), hanem még a sírunkat is leköpdösik, ha ugyan szét nem dózerolják. Trágyának talán még jók leszünk valamelyik kibucban.

Nem oda Buda! Ácsi! Ennyire azért nem eszik forrón a kását. Bizony mondom, efféle sors vár ránk, ha szét nem törjük láncainkat. Ha belenyugszunk a vereségbe, ha nem óhajtunk küldetésünkhöz illő életet élni, akkor el is pusztulunk rövidesen. De az alvilág összes démona se bírhat el velünk, ha élni akarunk, és harcolni kezdünk. Vegyük észbe: ha mi nem állunk ki magunkért, az égiek sem segíthetnek rajtunk, más pedig pláne nem fog! Nem várható el tőlem, hogy itt és most valamiféle részletes cselekvési programot adjak, de néhány hasznosítható gondolat-morzsát szívesen megosztok mindenkivel.

Úgy vélem, fegyveres lázadásra egyelőre se szándék, se esély nincsen. Ezzel meg kell várni a küszöbön álló világméretű antiglobalista fölkelések kitörését – amiknek sikeres kimenetele csöppet sem kétséges. Egyedül tehát nem ugorhatunk neki az egész világmaffiának. De a ránk eső behemót szörnnyel valahogy meg kell küzdenünk! Igyekezzünk kijátszani éberségét, s ezernyi módon borsot törni az orra alá. Verjük vissza a rágalmait, indítsunk ellene jól alátámasztott pereket; gúnyoljuk ki és tartsuk össztűz alatt kulcsfiguráit; ne hajtsuk végre a parancsait, ne működjünk együtt vele semmiben; ne hagyjuk magunkat provokálni és megzsarolni; tárjuk fel és tegyük közzé korrupciós ügyeit és pénzügyi panamáit; foggal-körömmel védjük meg ártatlanul kipécézett s letartóztatott honfitársainkat; rendezzünk ellene nagy létszámú felvonulásokat és tüntetéseket, út- és határblokádokat; szervezzünk országos bénító sztrájkokat (mellőzve a vele egy követ fújó álszakszervezeteket); bárhogy ravaszkodik, ne higgyünk neki soha; bojkottáljuk újságjait, tévéit, rádióit, áruházláncait, iparcikkeit és élelmiszereit; rongáljuk meg vagy döntsük le gyűlölt emlékműveit, szobrait, utcai névtábláit; indítsunk általános polgári engedetlenséget; buktassuk meg és söpörjük el kormányát, parlamentjét, bürokratikus hivatalait!

Persze szelídebb variációk is akadnak, a lassú víz is partot mos analógiájára. Pl. törődjünk többet családunkkal, rokoni és baráti körünkkel; indítsunk kulturális társaságokat, akciócsoportokat, riadóláncokat; falvanként, városrészenként, kerületenként állítsunk fel polgárvédelmi és nemzetvédelmi központokat (jogászokkal, műszaki szakemberekkel, pedagógusokkal, kistermelőkkel és kisiparosokkal stb.); alapítsunk olvasó-mozgalmakat, természetjáró és környezetvédő csoportokat, táncházakat, népdalköröket, kézműves és rovásíró klubokat; hallgassunk tudományos és művészeti előadásokat, rendezzünk tanácskozásokat, hagyományőrző és hadijátékokat, sportversenyeket és ünnepségeket; látogassunk múzeumokba, kiállításokra, színházakba és hangversenyekre; ismerjük meg a Kárpát-medence tájegységeit és műemlékeit; szálljunk le gyökereinkhez: fedezzük föl valódi történelmünket, irodalmunkat, ősvallásunkat s páratlanul gazdag kultúrkincseinket; éljünk egészségesebben ellenségeinknél, s szellemi-lelki téren is magasodjunk föléjük; szervezzük meg minél sokoldalúbb önellátásunkat, helyi árucserénket, és ha lehet, csak magyar termékeket vásároljunk; vigyázzunk, figyeljünk egymásra, s minden szinten támogassuk egymást, de szűrjük ki a besúgókat s a bomlasztó elemeket!

Lássuk be, hogy a lövészárkok közt nincs többé átjárás. Nincs megbocsátás a megrögzött bűnözőknek! Nincs miről tárgyalni s megegyezni velük. Tőlük nem kérhetünk s nekik nem adhatunk nagylelkű kegyelmet. Vagy megnyerjük a háborút, vagy végleg elveszünk. Még egy esélyünk nem lesz! Most, vagy soha! Ezt írjuk zászlóinkra, majd ennek szellemében cselekedjünk, mert e nélkül hiábavaló az összes áldozatunk. Járjunk emelt fővel, legyünk bizakodók és tettre készek, érezzük magunkat otthon, hiszen ez a hazánk! Tudatosodjon bennünk, hogy a világ egyik legősibb, legragyogóbb nemzetének fiai vagyunk! Kapaszkodjunk elődeink kezébe, s gondoskodjunk utódokról, nehogy ez a végtelen láncolat megszakadjon! Lám, milyen egyszerű az egész.

Boldog emlékű és szent életű Pio atya, aki az Úr kegyelméből hosszú évekig viselhette a keresztre feszített Jézus sebeit (a stigmákat), egyszer tanúja volt egy égi jelenésnek, mely nyomán a következőket mondta: Irigylem a magyarokat  sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük! Ez a látomás nem tekinthető egyedinek, mert hallottam, hogy más szentek, misztikusok is hasonlókat nyilatkoztak (pl. Natália nővér és Galgóczy Erzsébet), melyek lényege az volt, hogy Istennek különleges tervei vannak a magyarsággal a világ megreformálásában, újjászületésének kibontakoztatásában. Mert az biztos, hogy sokáig már nem mehet így tovább, hiszen akkor elpusztul a tengerek és kontinensek összes élőlénye, beleértve az embert is. Többek közt az a dolgunk, hogy ezt megakadályozzuk, természetesen más népek legelszántabb ellenállóival összefogva.

Kedves Barátaim! Bármilyen veszedelem sújtotta, Magyarország mindig talpra állt, ameddig betartotta a Vérszerződés pontjait, ill. (később) elfogadta a Szentkorona szellemiségét, és feloldódott a Korona misztériumában. Ez volt, ami fenntartotta Kárpát-medence szerte az államalkotó magyarság s a többi nemzetiség fejlődését, gyarapodását és békés együttélését. Ennek mindmáig húzódó megtagadása vezetett a trianoni átokhoz (ami a rablókat éppúgy tönkretette, mint a megraboltat!), sőt jelenkori vesszőfutásunkhoz is. Elsődleges teendőnk, hogy visszaállítsuk a (62 éve megszakadt) jogfolytonosságot (hiszen a Szentkorona-tant soha nem hatálytalanította egyetlen alkotmányosan elfogadható országgyűlés, vagy törvényes vezető sem). Ha ezt a lépést megtesszük, máris megmentettük magunkat, mert a Szent Korona nem más, mint a magyarság örök létezésének szent titka, kinek fennkölt (Istent is szimbolizáló) személyisége nem sérthető meg büntetlenül. De ezzel a rég halogatott lépéssel tulajdonképpen Európát is kiragadjuk a válságból, mivel csak követnie kell az egyetlen helyes szakrális példát, s megindulhat fölfelé. A második még nagyobb lépés pedig a trianoni és párizsi hentesmunka sebeinek begyógyítása, s az eredeti országhatárok visszaállítása. Ha ez sikerül, Európa a tartós béke és szabadság földje lesz, ha nem, akkor megsemmisül.

Ettől függetlenül, ránk és gyermekeinkre óriási feladatok várnak még. Nincs vesztegetni való időnk, lássunk a megoldáshoz! Ha az igaz úton járunk, s betöltjük hivatásunkat, nem lesz okunk félni a jövőtől sem.

A magyarok Istene áldjon meg bennünket, és segítse nemzetmentő harcunkat! Vesszen a zsarnokság, tűnjön el az összes ország rontó briganti! Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!

Előre a végső győzelemig!

(Elhangzott Szegeden, a 2006. november 25-i rendszerváltó népgyűlésen.)

Siklósi András