Sólyom lászló köztársasági elnök a tót kollegával lefolytatott megbeszélése során kiállt ugyan a székelyföldi autónómia mellett, de sietve közölte partnerével: hál istennek, a Hatvannégy Vármegye Ifjúságfi Mozgalom nézeteit a magyarok óriási többsége nem osztja. Nos, elnökünket nem tájékoztatták helyesen. Szociológiai felmérések szerint 10 százalék már most “szélsőjobbos”.
Elnök úr! Ez majdnem négyszer annyi, mint a parlamenti szélsőséges gyűlöletpárt támogatottsága.
A magyar államfő csütörtök este a Calin Popescu Tariceanu román miniszterelnököt is fogadta Budapesten. Sólyom László kifejtette: a szórványban élő erdélyi kisebbségek számára a teljes kulturális autonómia, míg a tömbben élők számára a területi autonómia lehet a megoldás. Ezt a találkozót megelőző magyarromán kormányülésen Tariceanu ismételten elutasította.
A megbeszélésen a köztársasági elnök bejelentette, hogy 2007 első negyedévében kész hivatalos látogatást tenni Romániában. A magyar államfő kifejezte reményét, hogy addigra a román parlamentben elfogadják a kisebbségi törvényt.
HunHír.Hu