128 sérültje van az éjszakai összecsapásoknak, többségük tüntető, de idősek és nők is megsérültek. 65 embert szállítottak kórházba, a többieket a helyszínen látták el. A rendőrség 30-40 embert vett őrizetbe – közölte a budapesti rendőrfőkapitány, aki szerint jogszerű volt a rendőrség fellépése.
128 sérültje van az éjszakai összecsapásoknak, többségük tüntető, de idősek és nők is megsérültek. 65 embert szállítottak kórházba, a többieket a helyszínen látták el.Többen szenvedtek belső illetve szemsérülést mondta el Győrfy Pál, az országos Mentőszolgálat szóvivője a HírTV-ben.
A budapesti rendőrfőkapitány a köztelevízióban arról tájékoztatott: körülbelül harminc-negyven embert vett őrizetbe a rendőrség hétfőn és kedden hajnalban a budapesti zavargások helyszínein, egyelőre tíz alatti sérült rendőrről tudni. Az állomány jogszerűen, szakszerűen és törvényesen végezte dolgát – jelentette ki kedden Gergényi Péter, hozzátéve: úgy gondolja, hogy hibakeresés helyett a tisztes állampolgárok részéről a rendőrség köszönetre tarthat igényt. A főkapitány elmondta: az engedély és bejelentés nélküli tüntetések hétfőn délután 3 óra után kezdődtek, a helyzetet éjjel 2 órára sikerült konszolidálni.
Kiemelte, hogy hétfőn a Deák téren állt az oszlatás mindaddig, amíg a Fidesz-nagygyűlés be nem fejeződött. Megfogalmazása szerint azért döntöttek így, nehogy “összemosódjon” a békés tüntetés az engedély nélküli és jogsértő cselekményeket végrehajtó tüntetéssel. A jogsértő magatartást tanúsítók azonban azt a taktikát választották, hogy megpróbáltak “rásimulni” a békés demonstrációra, hogy védelmet nyerjenek – tette hozzá.
Arra a felvetésre, szükség volt-e gumilövedékek használatára, és tudják-e, milyen szögben illik kilőni a könnygázgránátokat, Gergényi Péter azt mondta: a kákán is csomót keresőkben vetődhet fel ilyen kérdés, a rendfenntartó erőknek a rendelkezésükre álló törvényes eszközök felhasználásával helyre kell állítaniuk a közrendet és a közbiztonságot. Mint mondta, egy idézőjelezett harchelyzetben nem lehet millimétereket számolni balra vagy jobbra, föl vagy le, nonszensz egyáltalán a felvetés is. Gergényi Péter jelezte: egészen reggelig tartott a jogsértő cselekményt végző személyek felderítése
mno
HunHír.Hu