Elment egy igaz ember. Makovecz Imre meghalt. Amikor olvastam a szomorú hírt, éppen egy róla szóló anyagon dolgoztam. Néhány nappal ezelőtt ugyanis egy zsidó honlapon mocskolták a most eltávozott kiváló magyart. A halálhír olvastán át kellett írnom a félig kész szöveget. A gyász így követelte.

Szeptember 23-án jelent meg a szombat.org zsidó honlapon a „Magyar mélyrepülés: Kertész lefokozása” című írás, melynek alcíme: „A többiektől mikor veszik el?” Mármint a díjaikat. A „többiek” egyike a zsidó honlap szerint a most elhunyt Makovecz Imre.

A zsidó honlap cikkének szerzője: „A Szombat szerkesztősége”. Az írásért tehát kollektív felelősség terheli az egész bandát.

A szerkesztőség elítéli ugyan Kertész Ákos genetikai okfejtését, ugyanakkor azonban nehezményezik, hogy a kertészi rasszizmus következményeként a fővárosi önkormányzat megvonta az írótól a díszpolgári címet. A zsidó honlap szerint ez a döntés azért is igazságtalan, mert „egyes jobboldali írók vagy művészek a rendszerváltás óta szabadon fröcsöghetnek a zsidókra”, s mégsem fosztották meg őket díjaiktól. A szerkesztőség szerint Csurka István, Döbrentei Kornél, Szentmihályi Szabó Péter József Attila-díjas írók publicisztikáit, valamint „Makovecz Imre Kossuth díjas építész zsidóellenes megjegyzésekkel fűszerezett nem régi interjúját valahogy nem torolta meg az állam, holott ők és elvbarátaik nem egyszer és nem kétszer zsidóztak”. A zsidó honlap azt javasolja, hogy ha Kertész egyetlen publicisztikája ilyen következményekkel járt, akkor „vonják vissza az antiszemita írók, művészek kitüntetéseit is”. Mert „ők aztán tényleg nem most kezdték az ipart, s gyűlölködésük nem hasonlítható egy éppen a Holokauszt (normálisan: az ún. „holocaust” – a szerk.) miatt is túlérzékeny író egyetlen publicisztikájának amúgy sértő és vállalhatatlan gondolatmenetéhez”. A szombat.org három ún. „antiszemita” szerzőtől idéz is néhány mondatot: Csurka Istvántól, Döbrentei Kornéltól és – Makovecz Imrétől. Ezek szerint tehát ők a gyűlölködők „élcsapata”, elsősorban őket kellene megfosztani a díjaiktól.

De milyen Makovecz-idézet szerepel elrettentő példaként a zsidó honlapon? Íme:

„Makovecz Imre interjúja, Hetek, 2011. május 6.

Ez nem ugyanolyan kiválasztottságtudat, mint ami miatt az előbb Heller Ágneséket kárhoztatta?

Nem, mert a magyar sose találta ki, hogy ő Isten választott népe. Egyébként, nem irigylem tőlük, és még hajlandó is vagyok elfogadni, de ha ezt állítják magukról, akkor nem törekedhetnek egy másik nép elpusztítására. Mert a világ meghaladta ezt a szemléletet, és most már szeretet nélkül nem tudunk előbbre jutni. Ez a szeretet nem érzelem, és nem édeskedő, kegyeskedő valami, hanem megismerteti velünk….”

S a szöveg alatt ezt olvassuk: „Kossuth-díj, 1990 – Budapest díszpolgára, 2011”. Igen, Makovecz csak idén kapta meg a díszpolgári címet, a Demszky-éra alatt neve szóba sem jöhetett. Szégyen, szégyen, szégyen.
De mi a baj a fenti Makovecz-idézettel? Ha a Közel-Keletre pillantunk, tudjuk-látjuk: a cionista terrorállam évtizedek óta irtja a palesztinokat. Amit a cionisták művelnek – népirtás. A cionizmus pedig korunk egyetlen virulens – és a nagyhatalmak által elfogadott! – fajelmélete. Amelyet a kiválasztottságra való állandó hivatkozás táplál.

A zsidó honlap persze úgy idéz, hogy torzít. Ezért érdemes pillantást vetnünk Makovecz hivatkozott mondatainak a szövegkörnyezetére is.

Az interjú elején szóba kerül Heller Ágnes, Konrád György és a kiválasztott csapat, akiket Makovecz tömören – s szerintünk nagyon helyesen – „bandának” nevez. S ekkor az interjú készítője megkérdezi: „Mennyire szempont Hellerék megítélésében, hogy zsidó származásúak?” Makovecz válasza:

„Nem tudom kihagyni, ha fejre állok, akkor sem. Nekik folyamatosan kifogásuk és fölényérzetük van a magyarsággal szemben, és egy hamis vagy nem hamis – ezt nem akarom megítélni – kiválasztottságtudatban értékelik azt, ami itt történik. Őket nem érdekli, hogy 1914-ben egy olyan országot, amelyben a lakosság hetven százaléka magyar volt, darabokra téptek szét, és a fasisztának tartott Horthy Miklós kétmillió menekülttel talpra állította, sőt még azt is elérte, hogy a bécsi döntés eredményeképpen visszafoglalhatta a magyarlakta, elcsatolt területeket.

Ennek az úgynevezett fasisztának kevesebb ideje volt ezt a munkát elvégezni, mint amennyi idő eltelt a rendszerváltás óta. Nézzük meg, hol tartunk ma az úgynevezett rendszerváltással! A bíróságok tele vannak a múlt rendszer híveivel – nem sorolom tovább.”

Ami Helleréket illeti, régebben írtam már néhány szót Konrád, Heller és társaik – a „banda” – tevékenységéről. Makovecz Imre véleményét alátámasztandó most csak Heller Ágnestől idézek néhány mondatot – 2009 nyarán jelentek meg éppen a szombat.org zsidó honlapon.

A Várnai Pál által készített interjúban Heller többek között arról beszélt, hogy Marx ismét „előtérbe kerül”, az USÁ-ban a Marxról „szóló előadásokra tódulnak a diákok”, a könyvesboltok tele vannak Marx-kötetekkel. Várnai Pál közbevágott, s megjegyezte: kétli, hogy ilyesmi hazánkban bekövetkezik. Mire Heller így válaszolt:

„Mert ez az ország hihetetlenül primitív. S ez összefügg azzal, hogy az emberek eltagadják a saját múltjukat. Úgy csinálnak, mintha egész életükben poszt-marxisták lettek volna.”

Hát igen, ez a zsidó fölényérzet klasszikus megfogalmazása. Heller zsidóasszony kimondja az ítéletet: hihetetlen primitív ország vagyunk, mert nem olvassuk a zsidó Marx műveit. Jelzem, Heller Ágnes is a szerinte hihetetlen primitív ország fővárosának díszpolgára. Igaz, ezt a díjat akkor zsidó adta zsidónak.
Na de térjünk vissza a Hetekben megjelent Makovecz-interjúhoz. Fentebb idéztem a szombat.org által kiemelt szövegrészletet. Most a szövegkörnyezettel együtt idézem Makovecz kifogásolt szavait:

„- Korábban úgy nyilatkozott, hogy a kultúrának rendkívüli funkciója van a magyarság életében, és sokkal hangsúlyosabb szerepet kel kapnia, mint korábban. Mi volna ez a funkció?

– Nem tudok egyenesen válaszolni, inkább kérdezem: miért izgatta Bartókot és Kodályt a pentatónia? Miért ültek fel egy lovas szekér aljába, hogy eljussanak mondjuk Zselic irányába? Mert a magyar népművészet olyan univerzális, ősi tartalmat hordoz, amelyben megszólal valami egyetemes. Ugyanez vonatkozik a népi építészetre is. A háznak ’gerince’ van a tetején, ’szemöldöke’ az ablaka fölött és ’szárnya’ a kapuban. Mikor keletkeztek ezek a szavak? Nem tudjuk, olyan régen, de egy olyan fantasztikus világot jelenítenek meg az emberben, amit követni kell, ahogy Bartók is tette a pentatóniával, és a 20. század legmodernebb zenéjét hozta létre belőle.

– Ez egy világnézet, vagy felismerése valami létezőnek?

– Felismerése egy elfelejtett valóságnak.

– Ez nem ugyanolyan kiválasztottságtudat, mint ami miatt az előbb Heller Ágneséket kárhoztatta?

– Nem, mert a magyar sose találta ki, hogy ő Isten választott népe. Egyébként, nem irigylem tőlük, és még hajlandó is vagyok elfogadni, de ha ezt állítják magukról, akkor nem törekedhetnek egy másik nép elpusztítására. Mert a világ meghaladta ezt a szemléletet, és most már szeretet nélkül nem tudunk előbbre jutni. Ez a szeretet nem érzelem, és nem édeskedő, kegyeskedő valami, hanem megismerteti velünk…

– Ezt pontosan egy zsidó embertől tudjuk, akit Jézusnak hívtak.

– Igen, így van.

– Akkor bezárult a kör.

– Én ilyen játékot nem játszom. Pláne, ha Galileában tényleg nem is zsidók éltek, amikor ez a férfi az ég és föld összekötéséről, illetve a mindenben és mindenkiben jelenlévő Istenről beszélt.”

Ezek bizony nem a gyűlölet szavai. A szombat.org zsidó honlap viszont azt állítja Makovecz Imréről és a többi megbélyegzettről: „gyűlölködésük nem hasonlítható egy éppen a Holokauszt (normálisan: az ún. „holocaust” – a szerk.) miatt is túlérzékeny író egyetlen publicisztikájának amúgy sértő és vállalhatatlan gondolatmenetéhez”. Nem hasonlítható? Tényleg nem. Makovecz Imre ugyanis nem nevezte „genetikusan” ilyennek vagy olyannak a zsidókat. És – ellentétben az ún. „holocaust” förtelmes iparosainak minket is sújtó napi gyakorlatával – soha sem követelte tőlük, hogy nézzenek szembe múltjuk megannyi mocskával, s kérjenek bocsánatot.

Elment egy igaz ember. Makovecz Imre meghalt. Babits Mihály egyik legszebb versével búcsúzunk tőle:

„A jobbak elmaradnak

Utak, kik szétszaladtok a hazába
és sorompókra leltek oly hamar,
ne vigyétek ki bús hírünket innen.

Csak mint a fuldoklóét ujja csücske,
áldozat bárányáét szalagok,
csak mint hegedhetetlen sebnyílások.

Minket lekötve tart egy furcsa léthez
mágus Szokás vagy szoptatós Remény:
álmodunk és vergődünk álmainkban,

Husunkba tépünk, mint az elvarázsolt;
némák vagyunk és süketek; a vér
betölti szánkat, vér kavarog fülünkben.

Őrületünk előtt már semmi korlát:
ó jaj, a táblákat mi összetörtük!
ó jaj, bölcs véneinket megtagadtuk!

Nem előre kell nézni a magyarnak:
a régi erkölcs jobb volt; régi mód,
régi szavak, régi ész, régi oltár.

Megvonva tőlem jövők jósa lenni,
barbár korok vátesse visszavágy
mikor még Róma állt s az ősi Vallás.

Ó magyarok! Haragszik tán az Isten!
Havas tavasz korbácsa sujt; a nép
nyomorog s a gyilkolásban leli üdvét.

Jön a Barbárság, mint havas tavasz,
korbáccsal a kezében; már az ének
eresz alá némul; és az a Jobb,

aki nem ért és elmarad korától.”

Falusy Márton – Hunhír.info