Foltosodni kezdett a nemrég felújított kolozsvári Mátyás szobor. Mindez annak következménye, hogy a nyári hőség és az elmúlt időszakban gyakori savas esők hatására kezd lekopni a műalkotásról a restaurálás után felvitt viaszréteg
A szoborcsoport bronzból készült alakjait évente újra kellene viaszozni, amennyiben erre nem kerül sor, a most tapasztalt világos foltok egyre jobban kiterjednek, és a bronzszobrok újra visszakaphatják a restaurálás előtti zöldes színüket.
Szakértők szerint ez elkerülhetetlen folyamat, hiszen a restaurálás óta már kilenc hónap telt el, és a bronzalakok a nyári hőségben 50-60 Celsius fokra is felmelegszenek. Már az ősszel, a nagy melegek elmúltával sort kellene keríteni a beavatkozásra.
Egyszerű, fél napig tartó munkálatról van szó, egyedül a ló alakjának a lekenése okozhat gondot, ezt ugyanis emelőszerkezettel lehet csak megközelíteni. A munkákat a tulajdonosnak, azaz a kolozsvári önkormányzatnak kellene végrehajtania, hiszen vállalta, hogy vigyáz a restaurált műalkotásra. Ezzel szemben a polgármesteri hivatal sajtóosztályának munkatársa úgy nyilatkozott, hogy a hiba kijavítása a kivitelező cég feladata.
A Mátyás-szoborcsoport restaurálása tavaly novemberben fejeződött be, az 1,6 millió lejbe – körülbelül 100 millió forint – kerülő beruházást a román és a magyar kormány finanszírozta fele-fele arányban. A nagyszabású munkálat odaítélésekor többen is úgy vélték, az útépítésre szakosodott cég alkalmatlan a műalkotás restaurálására.
Hunhír.info – Heti Válasz
Hunhír.info