Pénteken kezdődik és vasárnapig tart Parajdon a Töltöttkáposzta Fesztivál, melyet minden évben szeptemberben rendeznek meg, idén 22-24-e között.
Szombaton reggel 10-órakor Seprűlovag vezeti a felvonulókat a falu parkjába, ahol a versenyzők bemutatkoznak. Ezt követően indul a verseny a legfinomabb, legnagyobb, legeredetibb és legkisebb töltöttkáposztáért.
A kiadott programban néptáncegyüttesek, fúvószenekarok előadásai szerepelnek, viseletbemutatók, amelyek által együtt van jelen minden résztvevő település hagyományvilága, kulturális értékeik. Közben káposztás népdalok, néptánc, autóverseny nőknek ügyességi próbákkal, káposztafoci bajnokság várja az érdeklődőket. Késő este a budapesti Rockszínház művészei tartanak koncertet. Ugyanakkor, a fesztivál harmadik napján a sóbánya ad helyet a klasszikuszene-koncertnek, amelyet a földalatti ökumenikus kápolnában tartanak.
Balázs Árpád, Székelyföld – HunHír.Hu