A Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) ernyőszervezeteket tömörítő ifjúsági érdekérvényesítési és képviseleti szövetség hétvégén tartotta nyári táborát a Csíkszereda melletti Csíkszépvízen. A háromnapos rendezvény elsődleges célja keretet biztosítani a tagszervezetek fiataljai számára. Az ismerkedés, a közös együttműködési felületek megtalálása mellett – a MIT stratégiájába illeszkedő ügyekről szóló – közéleti, kulturális témájú előadásokon és tevékenységeken vehettek részt az érdeklődők.
A tagszervezetek (Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége, az Országos Magyar Diákszövetség, az Ifjúsági Keresztyén Egyesület, az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet és a Románia Magyar Cserkészszövetség) képviselőin kívül jelen voltak az Erdélyi Magyar Ifjak és a Partiumi Keresztény Egyetem Diákszervezetének vezető tagjai is.
A tábor egyik legfontosabb részeként a résztvevők kielemezték a július végén lezajlott, Tekerj rá! jelszavú, az autonómia népszerűsítésért szervezett székelyföldi biciklitúrát. Terveket körvonalaztak az autonómia ügyének mozgalom-szinten történő népszerűsítésére, emellett a politikum irányába megvalósuló nyomásgyakorlás módozatai is szóba kerültek.
A tábor programja Kucsera Tamás Gergely a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) volt elnökének előadásával kezdődött péntek este, aki a kárpát-medencei ifjúsági stratégiát elemezte a Magyar Ifjúsági Konferencia (MIK) tükrében. Mint köztudott, a MIK a kárpát-medencei ifjúsági szervezetek egyeztető fóruma, melynek a mindenkori magyar kormány ifjúsági ügyekért felelős minisztériuma is alapító tagja. A jelenlegi képlékeny, és távolról sem “barátságos” határon túli kormánypolitika mellett kérdéses a MIK további fennmaradása (a Márton Áron Szakkollégium példájából kiindulva reális jövőképként jelenik meg a MIK megszüntetése). A volt ifjúsági vezető szerint a kárpát-medencei ifjúsági szervezetek feladata ebben az időszakban, hogy “ne engedjék el egymás kezét”, és igyekezzenek minden körülmények között megtartani a MIK keretében kialakult kapcsolatrendszert, valamint és az onnan kiindult programokat folytatni.
Dr. Pap Kincses Emese a Sapientia Egyetem tanára a kulturális globalizáció veszélyeit illetve esélyeit latolgatta szombat délelőtti előadásában. Éhn József, a Társaság a Kárpát-medence Magyarságáért egyesület elnöke nemzetpolitikai helyzetképet vázolt fel, illetve az 56-os forradalom ötvenedik évfordulójára előkészített terveikről számolt be.
Smaranda Enache, a Pro Europa Liga elnöke, valamint Dan Manolăchescu, a Közösségért Egyesület elnöke A civil szféra szerepe a közpolitikában; ill. az autonómiatörekvések értelmezése a többségi nemzet szemszögéből címmel tartottak előadást. Smaranda Enache szerint a román nemzet mentalitása nem fogadja be az autonómia vagy akár csak a regionalizmus kérdéskörét sem. A “noi suntem stapani” hozzáállást még a kommunizmus éveiből hozta magával a román nép, és az egységes nemzetállam fogalma is erősen beivódott az agyakba. Dan Manolăchescu arra hívta fel a figyelmet, hogy a románságot éveken át magyargyűlöletre tanították, melynek eredményeként a mai napig bármikor elő lehet húzni a “magyar-kártyát”, melynek emlegetésével a belső román konfliktusokat lehet feledtetni, de akár választási kampányt is lehet nyerni. Szerinte az autonómia ügyében a magyaroknak kell megtalálniuk a módszert, ahogyan meg tudják értetni a románokkal, miért jó nekik (is) az autonómia. Nagyon világosan kell elmagyarázni ennek minden előnyét, emellett érveket felsorakoztatni és tárgyalni.
A tábor utolsó napján tartották a Magyar Ifjúsági Tanács Küldöttgyűlését, melynek keretében a tagszervezetek beszámoltak működésükről, helyzetükről, kiértékelték a MIT nyári programjait és egyeztettek a közeljövő terveiről. Utolsó napirendi pontként tisztújításra került sor, melynek során a korábbi elnökséget megerősítették tisztségében, így: Sándor Krisztina elnök, Bardócz Csaba és Hupka Félix alelnökök, Tarr Margit titkár maradtak a MIT élén a következő egy évre – számolt be róla a MIT.
HunHír.Hu