A püspök sírkövét – amely a református egyházkerület bérelte Bánffy-sírkertben található – nemrég újították fel, 15 ezer lejt fizetett az egyház a síremlék rendbetételéért. Sem a feliratos kövekről, sem a porózus anyagból készült síremlékről nem lehet eltávolítani a fáradt olajat, csak akkor, ha lecsiszolják a felületet. Ebben az esetben viszont a feliratok is eltűnnek, a tettesek ugyanis gondosan ügyeltek arra, hogy a legértékesebb részekre locsolják az anyagot, amit a porózus kő elég mélyen beivott.
A Házsongárd Alapítvány igazgatója, Gergely Istvánné Tőkés Erzsébet a Kolozsvári Rádiónak adott interjújában elmondta, a sírok megrongálása jól beleillik abba a folyamatba, amely az utóbbi egy évben történik a temetőben. „Tavaly ősszel eltűnt egy értékes, 300 kilogrammos kő, amely az Örök Házsongárd album fedőlapján is szerepel. A restaurált sírok mellett égetik a szemetet, eltűnnek a gondozott részekről a virágok, kitépik a kerítéseket. Megfenyegetik, zsarolják a munkatársaimat” – mondta az alapítvány vezetője. Hozzátette: erős a gyanúja, hogy az alapítvány ellen indított hadjáratot a temető vezetősége, egyeseknek ugyanis nem tetszik, hogy régi síremlékeket védetté akarnak nyilvánítani. A feltételezések szerint valakik a műemlékvédelmi törvényre fittyet hányva így készítenek a műemlék temetőben jó előre nyughelyet valakik számára.
Az utóbbi időben vészesen megszaporodott az erdélyi történelmi családok és személyiségek nyughelyének pusztítása is. Ahhoz, hogy meg lehessen akadályozni, hogy akár a bérlő, akár a hivatalos szervek azt csináljanak a régi értékes kövekkel, amit csak akarnak, műemlékké kellene nyilváníttatni a történelmi síremlékeket. A Házsongárd Alapítvány ennek érdekében tett is lépéseket. Jelenleg mintegy kétszáz síremlék vár arra, hogy az UNESCO a világörökség részeként védetté nyilvánítsa.
Gergely Istvánné Tőkés Erzsébet elmondta, pályázati pénzekből pár héten belül akár el is kezdődhet a topográfiai felmérés, amely nélkül nem készülhet el a műemléklista. Megemlítette, hogy korábban a felmérést László Attila kolozsvári alpolgármester vállalta fel, aki ez ügyben még nem tett semmit. Hozzátette, rengetegen, köztük Markó Béla volt RMDSZ-elnök, Kelemen Hunor kulturális miniszter is támogatásukról biztosították az alapítványt, ennek ellenére nem történt jelentős előrelépés a sírok védelmében.
(manna.ro)
Hunhír.info