Az egyik Holokauszt-témájú internetes honlapon egy hozzászóló kijelentette, hogy – bár ő maga Tel-Avivban élt a háború alatt – ő is Holokauszt-túlélő, mert a nagymamája Auschwitzban halt meg.”

Aliza Bin-Noun, a „másodgenerációs holocaust-túlélő”

A minap az atv nevű szennyportálon keresgéltem a dr. Képíró Sándorral kapcsolatos anyagokat, s egy 2011. április 7-én készült felvételen a címben idézett szavakra bukkantam. A cionista terrorállam hazánkban állomásozó képviselője a Képíró Sándor bácsit rágalmazó Zuroff fővadász ellen indított per tárgyalásán vett részt, s utána a bírósági folyosón vartyogott ezt-azt a cionista kanális riporterének.

Idézem a cionista nő szavait:

„Számomra, mint izraeli, mint zsidó, mint másodgenerációs holocaust-túlélő számára, aki nem ismertem a világnak ebből a részéből származó nagyszüleimet, akiket Auschwitzban öltek meg, rendkívül fontos, hogy minden háborús bűnös bíróság elé kerüljön és elítéljék őket.”

Igaza van: minden háborús bűnöst bíróság elé kell állítani. Kezdődhet rögtön a procedúra, az egész cionista kormányt – a mostanit és az előzőeket is – a vádlottak padjára lehet ültetni, aztán masírozhatnak mind a fegyházba.

De ebben az idézetben az is szerepel, hogy Bin-Noun számára miért fontos a bűnösök elítélése. Azért, mert ő zsidó, mert cionista és mert – „másodgenerációs holocaust-túlélő”. Ez meg micsoda? Generációkban mérik, ki a túlélő? Egyáltalán: kit nevezünk „holocaust-túlélőnek”?

Régebben azt nevezték túlélőnek, aki valamilyen üldözést túlélt. Aliza Bin-Noun jóval 1945 után született, tehát semmilyen ún. „holocaust”-ot nem élt „át” és ebből következően „túl”. Saját szavai szerint mégis „túlélő”. Mire képesek ezek a zsidók, ugye? Azt is túlélik, ami nincs! S akkor is túlélnek valamit, amikor még nem is élnek!

Norman G. Finkelstein írja a holoiparról szóló klasszikus könyvében:

„Az utóbbi években a ’Holokauszt-túlélő’ kifejezés jelentését olyan módon alakították át, hogy már nemcsak azokat jelöli, akik elszenvedték a náci üldöztetést, hanem azokat is, akik a nácikat el tudták kerülni. Holokauszt-túlélő például az a 100 ezer lengyel zsidó, akik a Szovjetunióban találtak menedéket Lengyelország lerohanása után. /…/ Az egyik Holokauszt-témájú internetes honlapon egy hozzászóló kijelentette, hogy – bár ő maga Tel-Avivban élt a háború alatt – ő is Holokauszt-túlélő, mert a nagymamája Auschwitzban halt meg.”

Arra azonban még talán Finkelstein sem gondolt, hogy egyszer majd olyanok is kérik a „holocaust-túlélői” státuszt és az azzal járó előjogokat, akik nem is éltek a világháború idején. Akik meg-nem-születetten voltak túlélők, illetve egyenesen túlélőként csöppentek e világra – sok-sok évvel Adolf Hitler halála után.

A kérdés csupán az: melyik generációnál ér majd véget a holotúlélés? Mert amíg vannak másod-, harmad-, negyed-, stb. generációs „holocaust-túlélők”, addig kártérítés is jár. Ahogy Finkelstein írja: „Nehéz úgy előállni súlyos kártérítési követelésekkel, ha csak néhány túlélőre hivatkozhatunk.”

Az a gyanúm, hogy Krisztus második eljöveteléig folyamatosan növekedni fog a holotúlélők száma, s ezzel arányosan a kártérítési pénzek mennyisége. Én pedig már két napja számolgatok: vajon hanyadik generációs „Mohács-túlélő” vagyok? Hátha ezért a túlélésért is jár valami kis aprópénz…

Falusy Márton – Hunhír.info