Augusztus 23-án az udvarhelyszéki árvíz egyéves évfordulóján a szombatfalvi Szent György templomban, a római katolikus közösség szentmisével, gyertyagyújtással emlékeznek a természeti katasztrófa áldozataira.
A szombatfalvi közösség egy tagja hunyt el az áradás napján. Mára az anyagi károk tetemes részét a közösség tagjainak sikerült helyreállítania.
Kérő szentmisét mutatnak be, azzal a bizalommal, reménnyel, hogy településeink ne szenvedjenek el hasonló csapásokat, és óvjon meg a Gondviselés minden embert hasonló borzalmaktól. Engesztelő szentmise lesz, hogy emberi gyarlóságainkért ne kelljen a későbbiekben bizonyítanunk egymáshoz tartozásunkat. Tehessük a hétköznapokon, apró egymásra figyelésben – tájékoztat László Attila szombatfalvi plébános.
Ez az évfordulós nap még egy alkalom rá, hogy imában, közösségben is hálát adjon Szombatfalva árvízkárosult lakossága azért a szeretetért, amit segítőiken keresztül megtapasztaltak. Hálaadásuk azokért, azoknak szól, akik bármilyen módon tették is: az ínségben felismerték a testvért. Az egy szál, égő gyertya jelképezi az évfordulót. Lángja a szeretetet. Ugyanakkor a közösség reményteljes emlékezni akarását: víz nem oltja ki az egymásra figyelés és segítségnyújtás fényét, lángját.
Balázs Árpád, Székelyföld – HunHír.Hu