A Székelyföldi Termék Kiállítást és Vásárt idén második alkalommal szervezi meg a Civilek Háromszékért Szövetség, tudtuk meg Bereczki Kingától. Az eseményre Csíkszeredában, a Városi Sportcsarnokban kerül sor június 10-12. között.
A kiállítás célja a székelyföldi termékek népszerűsítése, a helyi termelők és vállalkozók közötti gazdasági kapcsolatok fejlesztése és a székely öntudat erősítése. Bereczki szerint most kezdték el a szervezői munkát, kiküldték az előzetes tájékoztatókat a vállalkozók, kézművesek, potenciális kiállítók számára, és a helyszínen is tárgyalnak a helyárakról. Az idei vásárhoz is gazdag és tartalmas kulturális programot rendelnek. A vásárra három megye: Maros, Hargita és Kovászna kiállítóit várják, és reményeik szerint a tavalyi, kézdivásárhelyi látogatottság sokszorosát tudják megvalósítani a jobb helyválasztás, de a Pünkösd miatt is, mondta a szervező. Tavaly, a vásár első kiadásán kétezer látogatójuk és 34 kiállítójuk volt a kézdivásárhelyi sportcsarnokban. Tavaly a múlt század 30-as éveinek sikeres kézdivásárhelyi kiállításait próbálták újraéleszteni, amikor világválság és kisebbségi elnyomottság közepette élő székelység legjava megmutatta, hogy élni akar és fejlődni.
A vásárhoz számos kulturális program is kapcsolódik:
Hunhír.info