Az alábbiakban az V. kerületi polgármester szeméről lesz szó. A rogáni szemmel nem az a baj, hogy nem lát. Az a baj vele, hogy válogatós: van, amivel szembe mer nézni, van, amivel nem. Van, akinek a szemébe mer nézni, s van, akinek nem. Márpedig egy politikusi szem nem lehet ennyire finnyás.
Tegnap megint tüntetés volt Rogán kerületében. A fogyatékos gyerekekkel foglalkozó Kormos István Általános Iskola bezárása ellen tiltakoztak ismét a szülők, a diákok és tanáraik. A kerületi önkormányzat még februárban fogadott el szándéknyilatkozatot arról, hogy gazdasági okokból bezárja az iskolát.
A rendezvényen jobbikos képviselők is megjelentek. Sneider Tamás például azt nehezményezte, hogy Rogán Antal nem hajlandó az érintetteket meghallgatni:
„Erkölcsileg teljesen elfogadhatatlan az a helyzet, hogy egy ilyen fontos kérdésben a kerület választott polgármestere nem hajlandó a szülőknek a szemébe nézni, nem hajlandó meghallgatni az érveiket, s nem hajlandó esetleg más érvekkel válaszolni.”
Sneider Tamásnak igaza van: Rogánnak kutya kötelessége, hogy az érintettek szemébe nézzen. Lehet, hogy polgármesterünk válogatós? Finnyás? Nem akármilyen szemet méltat figyelemre?
Nemrég tartották meg a szokásos budapesti holomasírozást. Ez Rogán egyik kedvenc szórakozása, ott nagyon szeret szembenézni, ezért most is megjelent az aktuson. A masírozók hivatalos honlapján többször megnéztem a virágvasárnapi szeánszon készült képeket.
Az egyiken magát Rogán Antalt látjuk profilból. Nemes arcéle figyelemre méltó (még a Likud frakciójából sem lógna ki), de ha a szemére figyelünk, látjuk, hogy nagyon koncentrál, vélhetően az ún. „holocaust” szemébe nézett. S minő díszes társaságban!
Nézem például a Gyurcsányról készült egyik fotót. A karvalyarcú böszme mögött stílszerűen izraeli zászló feszül. Aztán itt van Lendvai zsidónő, feszülten néz, talán egyenesen Rogán szemébe. Az öreg törpe, Zoltai-Zucker holotúlélő is mintha ijedten keresné Rogán tekintetét, pedig mögötte ott tornyosul egy fülhallgatós hústorony – megvédve őt egy újabb „holocausttól”. Na és végül a legszebb fotó: a sárga láthatósági mellényben és csokornyakkendőben masírozó Feldmájer zsidóführer ujja a magosba lendül, mintha Rogán Toncsinak intene – a Síp utcai különítményesek vezére mögött ballagó két kalpagos úr pedig igazán méltó díszlet. Budapesti utca, 2011-ben.
A képeken tehát zsidaj zsidaj hátán. Itt jól érzi magát Rogán, az ő szemükbe nézni bizonyára lélekpezsdítő érzés. A bezárásra ítélt iskoláért tüntető emberek tekintetélt viszont inkább elkerüli. Vajon miért? Talán azért, mert azok nem zsidaj tekintetek?
Legyünk jóhiszeműek. Sneider Tamás ugyan okkal koppintott Rogán Toncsi finom ívű orrára, de valamit elfelejtett: még mindig tart az ún. „holoemlékezés”, s ezért polgármesterünk még nem ért vissza a hivatalba.
Rogánunk ugyanis nemcsak idehaza masírozott egy jót, hanem elutazott Auschwitzba is Yom Hashoa (az izraeli holoemléknap) alkalmából, sőt beszédet is mondott (ebből a szónoklatból egy betű sem méltó arra, hogy idézzem). De hogy megértsük, mi is ez a minden évben megrendezésre kerülő auschwitzi holozás, ahhoz el kell látogatnunk a March of the Living honlapjára (ennek a holoképződménynek a hazai filiáléja a néhány éve működő „Az Élet Menete Alapítvány”).
Nos az angol nyelvű honlapon azt olvassuk, hogy a March of the Living „nemzetközi, oktatási program, amelynek keretében zsidó fiatalok a világ minden tájáról Lengyelországba utaznak Yom Hashoa alkalmából, hogy Auschwitzból Birkenauba – a II. világháború alatti legnagyobb koncentrációs táborba – meneteljenek, majd utána Izraelbe utazzanak, hogy jelen legyenek Yom Hazikaron és Yom Ha’Atzmaut ünnepén. Az Élet Menetének célja, hogy ezeket a fiatalokat megtanítsa a holocaust leckéjére, hogy ezek a fiatalok a ’soha többé’ jelszavával induljanak a jövő felé.”
Hogy értsük a fenti idézetet: Yom Hazikaron az „elesett” izraeli katonák emléknapja, ezt követi Yom Ha’Atzmaut, a „függetlenség napja”, vagyis a cionista terrorállam megalakulásának a napja. A nemzetközi holomasírozás tehát nem olyan, mint a hazai: ez bizony sok-sok napig eltart és több helyszínen (Auschwitz, Izrael) zajlik.
Mint láttuk, a March of the Living kizárólag fiatal zsidajoknak szóló „oktatási program”. A holomasírozók hazai filiáléjának a honlapján is található egy angol nyelvű idézet, amely ezt támasztja alá:
„Az Élet Menete a világ különböző pontjain élő zsidó fiatalok legerősebb tiltakozása a holocaust tagadása ellen. Ezek a fiatalok lesznek a híd a túlélők és a következő generáció között.”
Az idézett két mondat után olvasható a szerző neve: Avraham Hirschon. Ő a holomasírozás egyik ötletgazdája, akinek nemrég sajnálatos módon börtönbe kellett masíroznia, mert néhány milliót saját számlájára masíroztatott. Hirschon ezért öt és fél évig rács mögött csücsül, nem is tudom, hogyan bírják ki nélküle a „hídépítő” ifjak.
Látjuk tehát, hogy a nemzetközi holomasírozás a nemzetközi zsidaj ifjak bulija. Azoké, akikből a hirschoni „híd” épül a múlt és a jövő metéltjei között. Ha így van, akkor mit keres a „hídépítők” csapatában Rogán Toncsi? Netán ő is ifjú zsidaj?
Térjünk vissza Sneider Tamás felvetéséhez, hogy miért is nem néz Rogán a bezárásra ítélt iskola tanárainak, a diákoknak és szüleiknek a szemébe. Ha jóhiszeműek vagyunk, a válasz egyszerű: még nem ért véget a March of the Living. A korábban említett Yom Ha”Atzmaut (a cionista szörnyállam „függetlenségi napja”) jövő szombatra esik. Rogán Toncsi tehát valószínűleg Izraelben tanyázik, emlékezik rendületlenül, szemébe néz a múltnak és jövőnek, s építi a hirschoni „hidat” – ó és új zsidajnemzedék között. Nem ildomos ilyenkor holmi iskolaügyekkel zavarni őt…
Falusy Márton – Hunhír.info
