Pontosítok: több mint tíz éve történt. Napra pontosan 2001. március 9-én született meg az a levél, amelyben közel negyven hazai „értelmiségi” köszönetet mondott a francia kormányfőnek azért, mert országa befogadta az „üldözött” zámolyi romákat. Bizonyára sokan emlékeznek a zámolyi ügyre: a cigányok előbb gyilkoltak, majd nemzetközi hecckampány kíséretében „elmenekültek” az országból. Miközben hazánk a külföldi médiakampánynak köszönhetően megkapta a rasszista bélyeget, néhány hazai „értelmiségi” hazaárulással felérő levelet küldött Lionel Jospin akkori francia miniszterelnöknek.

Először lássuk a levelet és az aláírók névsorát:

„Tisztelt Miniszterelnök Úr!
Március 8-án értesültünk arról, hogy az illetékes francia hatóság menekültként ismerte el a roma (cigány) kisebbséghez tartozó magyar állampolgárok egy csoportját, a Zámoly községből Franciaországba menekült roma közösség tagjait.
Úgy véljük, ebben a döntésben a francia menedékjogi hatóság tárgyilagos munkája, megfontolt mérlegelése mellett jelentős szerepet játszott a francia társadalom szolidaritása, amely különböző szervezeteknek és közéleti személyiségeknek a kérelmezőket támogató akcióiban és nyilatkozataiban nyilvánult meg. A francia nemzet tiszteletreméltó hagyományai közé tartozik, hogy menedéket nyújt azoknak, akiket hazájukban politikai, faji vagy társadalmi okból üldöznek. Franciaország védelmében az évszázadok során – s legutóbb az 1956-os forradalom leverését követő időszakban – számos magyar részesült. E védelemért a magyar nemzet hálával tartozik Franciaországnak.

Elkeserítőnek tartjuk, hogy ma, több mint tíz évvel a magyar demokratikus jogállam újjászületése után, még mindig vannak Magyarországon emberek, akiknek megalapozottan kell tartaniuk attól, hogy származásuk miatt hátrányos helyzetbe kerülnek, üldöztetés áldozatai lehetnek. Hisszük, hogy a francia társadalom szolidaritása a menedékkérőkkel és a francia hatóság döntése tanulság lesz a magyar társadalom számára. Az európai integráció folyamata nem zárulhat le addig, amíg az ország félmilliós roma népessége nem teljes értékű polgára a magyar társadalomnak. Amíg a mindenkori kormány nem tesz meg mindent a jogi és társadalmi egyenjogúság megteremtéséért. Amíg a rasszista kijelentéseket és a rasszista cselekedeteket – származzanak akár a közhatalom képviselőitől, akár magánszemélyektől – nem követi a társadalmi felháborodás kifejezése s indokolt esetben büntetés. Amíg a romákat következmények nélkül érhetik olyan jogsérelmek, amelyeket a többségi társadalom polgárai nem tűrnének el.

Alulírottak levelükkel köszönetüket szeretnék kifejezni a zámolyi romák ügyét támogató személyeknek és szervezeteknek, s egyúttal az egész francia nemzetnek, amely ismét felkarolta azoknak az ügyét, akik menekülni kényszerültek.
Budapest, 2001. március 9.

Tisztelettel:
Ascher Tamás főrendező; Bársony János kisebbségkutató; Bíró András alternatív Nobel-díjas; Daróczi Ágnes újságíró; Eörsi István író; Esterházy Péter író; Faludy György író; Ferge Zsuzsa szociológus, egyetemi tanár, az MTA és az Európai Akadémia tagja; Fischer Ádám, a Mannheimi Opera művészeti igazgatója; Fridli Judit, a Társaság a Szabadságjogokért ügyvivője; Furmann Imre ügyvéd, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda igazgatója; Gombár Csaba társadalomkutató; Grunwalsky Ferenc filmrendező, operatőr; Halmai Gábor alkotmányjogász, egyetemi tanár; Havas Gábor szociológus; Hegedűs B. András közgazdász, szociológus; Hell István újságíró; Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke; Jancsó Miklós filmrendező; Kemény István szociológus; Kende János operatőr; Kende Péter politológus, a C.N.R.S. volt kutatási igazgatója, az MTA tagja; Kenedi János kritikus; Kertesi Gábor közgazdász, egyetemi tanár; Kis János filozófus, egyetemi tanár, Közép-európai Egyetem; Kóczé Angéla, az emberi jogi oktatási program igazgatója, European Roma Rights Center, Budapest; Konrád György író; Kőszeg Ferenc, a Magyar Helsinki Bizottság elnöke; Lengyel László közgazdász, politológus; Ludassy Mária eszmetörténész, egyetemi tanár; Nádas Péter író; Nagy Boldizsár nemzetközi jogász, egyetemi oktató (ELTE, Közép-európai Egyetem); Orsós Éva, a Mediátor Alapítvány igazgatója, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal volt elnöke; Szikinger István ügyvéd; Tamás Gáspár Miklós filozófus; Ungváry Rudolf író; Vásárhelyi Miklós sajtótörténész.”

A tíz évvel ezelőtti aláírók közül többen már jobblétre szenderültek ugyan, de a maradék ma is aktívan gyalázza hazánkat. Elég csak Adam Fischerre, Gyorgy Konradra és fajtársaikra utalni. Mert azt is szükséges leírni, hogy az aláírók között – egy-két közismert cigány mellett – feltűnően nagy számban vannak zsidajok.

Az egyik aláíróról hadd szóljak néhány szót. Grunwalsky Ferenc filmrendező munkásságát vélhetően kevesen ismerik. Ez persze nem baj, sőt. Grunwalsky első filmjét a két kommunista-zsidaj „mártírnak”, az 1932-ben föllógatott Sallai Imrének és Fürst Sándornak szentelte. A film címe: Vörös rekviem. (Zárójelben jegyzem meg, hogy az 1977-ben készült film dramaturgja az a Vásárhelyi Miklós volt, aki a fenti névsor végén szerepel.) Közel három és fél évtized múltán erről a filmről is érdemes lenne írni…
A fenti levél egyik mondatára külön szeretném felhívni a figyelmet. Eszerint a magyarországi roma népességet „következmények nélkül érhetik olyan jogsérelmek, amelyeket a többségi társadalom polgárai nem tűrnének el”. Ez a szöveg kulcsmondata. Méghozzá azért, mert az idézett mondat – hazugság.

Hazugság, mert a tíz évvel ezelőtti levélírók egy szót sem vesztegettek arra, hogy a zámolyi cigányok – gyilkoltak. Igaz, nem fajtársukat, hanem egy magyar fiatalembert vertek halálra. Az pedig eme – többségében zsidaj – „értelmiség” szemében nem bűn. Számukra csak az a bűn, ha cigányt vagy zsidajt bántalmaznak. Zámolyon azonban egyetlen cigányt sem üldöztek. Mégis menekültek. Vajon miért? A válasz egyszerű: az elkövetett bűnért járó büntetést szerették volna megspórolni.

A fenti levelet az Élet és Irodalom című szennylap ezzel a felvezetővel közölte 2001. március 23-án: „Magyar értelmiségiek levele”. Mint már jeleztem, a közel negyven aláíró többsége zsidaj és cigány – akkor mit keres itt a „magyar” jelző? S mitől „értelmiségiek” az aláírók? Például Horváth Áládár önjelölt cigányvezér miért értelmiségi? Meg tudná ezt mondani valaki? (Hogy fajtársai körében milyen nagy a népszerűsége a megélhetési Áládárnak, azt jól jelzi, hogy a tavalyi országgyűlési választáson – az edelényi választókerületben indult független jelöltként – 1,5 százaléknyi voksot, azaz 335 szavazatot sikerült szereznie.)

Tíz évvel ezelőtt tehát ún. „magyar értelmiségiek” egy csoportja megköszönte a francia kormánynak, hogy befogadta a senki által el nem üldözött romákat. Köztük köztörvényes bűnözőket is. Mert ez itt a lényeg: a hazánk elleni jól szervezett hecckampány során olyanok is menedékjogot kaptak, akiket bíróság elé kellett volna állítani. Nézzük a részleteket.

1999. augusztus 19-én este három csákvári fiatalember Zámolyra utazott a cigányok házaihoz – egy korábbi nézeteltérés rendezése miatt. A fiatalok Krasznai Krisztiánt keresték. Az egyik helybéli cigány felverte a környék cigányait, azok kövekkel és botokkal rohantak a fiatalokra, akik megpróbáltak beszállni az autójukba. Az egyik fiatalt úgy tarkón vágta szerszámnyéllel Krasznai Krisztián, hogy eszméletét vesztve a földre zuhant (a másik két fiatal el tudott menekülni az autóval). A kiérkező mentősök már nem tudtak segíteni: Krasznai Krisztián áldozata meghalt.

A helybéli cigányok azt állították: a csákvári fiatalok rasszisták voltak, „rossz szándékkal” érkeztek Zámolyra. S megindult a hecckampány. Krasznai Krisztián nagybátyja – Krasznai József – és a hozzá társuló „jogvédők” jogos önvédelemről locsogtak, a csákvári fiatalok látogatását fasiszta támadásként állították be. Krasznai József megszervezte a cigányok menekülését, s a dolgos, talpig becsületes zámolyi horda Strasbourgig meg sem állt. Az ügynek óriási visszhangja volt külföldön, a lapok fajüldözésről vizionáltak. Ilyen előzmények után adott sok cigánynak menedékjogot a francia kormány.
Közben idehaza folyt a nyomozás, s 2002 tavaszán meg is született az elsőfokú ítélet a Fejér Megyei Bíróságon. Krasznai Krisztián elsőrendű vádlottat 11 év börtönre ítélték emberölés és garázdaság miatt. Krasznai Elemér másodrendű vádlott garázdaságért egy évet kapott. Vida Richárd harmadrendű vádlott szintén egy évet kapott, de három évre felfüggesztve, a negyedrendű Kolompár Antalt pedig két év próbaidőre bocsátották.

Az ítélet indoklásában a bíró elmondta, hogy az elsőrendű vádlott szerszámnyéllel halálos ütéseket mért az áldozat tarkójára, de a már földön fekvő áldozatot – ismeretlen elkövető részéről! – olyan nagy erejű rúgás is érte, amely önmagában is az áldozat halálát okozta volna. A bíró azt is elmondta, hogy a zámolyi történetnek több olyan szereplője is van, aki menedékjogot kapott Franciaországban: a magyar hatóságok ugyan kérték az érintettek kiadatását, de a gallok megtagadták a kérést. Magyarán: a franciák akadályozták a zámolyi lincseléssel kapcsolatos nyomozást, a teljes igazság kiderítését. Tényleg derék emberek ezek a franciák, menedékjogot adtak köztörvényes bűnözőknek. S ezért még köszönetet is mondott a tévesen „magyar értelmiség”-nek nevezett söpredék, a rasszista, fajgyűlölő Adam Fischerek, Gyorgy Konradok züllött zsidajhada.

A zámolyi ügy első-és másodrendű vádlottja természetesen fellebbezett az ítélet ellen. A Legfelsőbb Bíróság 2003-ban hozta meg a jogerős ítéletet. A Legfelsőbb Bíróság helyben hagyta az elsőfokú ítéletet, ugyanakkor azt is megállapította: a kiszabott büntetések túl enyhék. Az ítélet súlyosbítására azonban nem volt mód, mert a megyei főügyészség nem nyújtott be fellebbezést az elsőfokú ítélet ellen, márpedig a másodfokú bíróság csak az előterjesztett fellebbezések ügyében dönthet.

Foglaljuk össze a fentieket: 1999 augusztusában zámolyi cigányok meglincseltek egy magyart. Az elkövetők egy része bíróság elé került, másik részük külföldre menekült, s menedékjogot kapott. A cigánybűnözők „menedékjoggal” való felruházását néhány magyarországi születésű züllött – elsöprő többségben zsidaj – egyén a francia kormányfőnek címzett levélben köszönte meg. Ezek a „levélírók” máig nem kértek bocsánatot. Sem az áldozat családjától, sem az ország magyar polgáraitól.
Tegnap megint arról szólt a történet, hogy a rettegő cigányok menekülnek Gyöngyöspatáról. Nem lehetne egyszer végre elérni azt, hogy a Gyorgy Konradok, Adam Fischerek és fajtársaik meneküljenek el hazánkból? Istenuccse, én még meg is köszönném a befogadó ország miniszterelnökének a nekik felkínált menedékjogot….

Falusy Márton – Hunhír.info