A Magyar Nemzeti Bank vezetősége is jelen lesz augusztus 26-án, az árvíz során súlyosan megrongálódott hodgyai református templom újraavatási ünnepségén – értesült a HunHír.Hu.
A falu központjában található templom épületébe közel két méter magasan tört be a víz, megsemmisítve belső berendezését, megsüllyesztve oldalfalát és harangtornyát. Miután megtekintették a helyreállításra szoruló templom épületét, és megbeszélést folytatattak Ballai Zoltán lelkipásztorral, valamint az egyházközség tagjaival, Missura Gábor, a Magyar Nemzeti Bank szóvivője bejelentette, hogy a hodgyai református templom felújítását a Magyar Nemzeti Bank nagyrészben támogatja, mivel a falu azt önerőből elvégezni nem tudná.
Az épületet tejes egészében felújították, az utolsó simításokat végzik jelenleg, a falu apraja-nagyja lázasan készül az újra avató ünnepségre. Az ünnepi hálaadó istentiszteleten Pap Géza Erdélyi Református püspök hirdet igét. Ahol számos hazai és magyarországi közéleti személyiség lesz jelen. A hollandiai Campeni gyülekezetből nyolcvan személy érkezik a templomavatóra.
Balázs Árpád, Székelyföld – HunHír.Hu