Az evangéliumban leírt jeruzsálemi bevonulás emléke őrződött meg a későbbi barkás, pálmás körmenetekben. Bálint Sándor Karácsony, húsvét, pünkösd című könyvében fölidézi, milyen népi hagyományok köthetők a virágvasárnapi előkészülethez tartozó barkagyűjtéshez.

Április 17., virágvasárnap van. Ezen a napon emlékezik a keresztény világ Jézus jeruzsálemi bevonulására: sokan a szamáron érkező Megváltó elé, az útra terítették ruhájukat, ágakat törtek a fákról, s eléje szórták. „A tömeg, amely előtte ment és akik követték, így kiáltoztak: Hozsanna Dávid fiának! Áldott, aki az Úr nevében jön! Hozsanna a magasságban!” (Máté evangéliuma 21, 8)

Az evangéliumban leírt jeruzsálemi bevonulás emléke őrződött meg a későbbi barkás, pálmás körmenetekben. Bálint Sándor Karácsony, húsvét, pünkösd című könyvében fölidézi, milyen népi hagyományok köthetők a virágvasárnapi előkészülethez tartozó barkagyűjtéshez.

„A századfordulón a göcseji iskolás gyerekek szombaton mentek ki az ágakért a közeli erdőre vagy hegyre. Ez alkalommal a fiúk fekete cukorsüvegből készített zsákot tettek a fejükre. Fel is bokrétázták, felpántlikázták, oldalukra pedig fakardot kötöttek. A kislányok fejükön fehér koszorúval jelentek meg az iskolában. Innen a mester, vagyis a tanító vezetésével párosan, nótázva mentek ágakat vágni. Miután ez megtörtént, a magukkal vitt ennivalót, többnyire tojást, elköltötték. Akadt gazda, aki a hegyen borral is megkínálta őket. A szentelésre szánt ágakat vállukon, most már valamelyik virágvasárnapi éneket énekelve, vitték hazafelé. A templomot háromszor megkerülték, majd az ágakat odaállították az oltárt környező falakhoz. A hívek másnap ebből vettek maguknak.

A felsőnemesapáti kisdiákok apróbb testvéreikkel virágszombaton már húsvétra készült ünneplő ruhájukban jelentek meg az iskolában. Karonülő apróságaikat a menyecskék is elhozták. Az iskola udvarán szépen felsorakoztak, és tanítóik kíséretében hangos énekszóval vonultak a bíró házáig, ahol már várták őket:

Hej koszorú, koszorú,
Szép színű és jószagú,
Vannak benne virágok,
Kis rövidke zöldágok,
Cifra kicsiny levelek,
Vannak benn üres helyek.

Liliom a tisztaság,
Szelídség a gyöngyvirág,
Rózsa szeretet jele,
Zöld a remény levele,
Cifra kicsiny levelek,
Vannak benn üres helyek.

A bíró virágzó barkát osztott ki a gyerekek között, akik éneküket az udvaron még egyszer elénekelték. Innen a templomba menet már a liturgikus ünnepi himnusz, a Gloria, laus et honor magyar mását zengedezték: Dicsőség és dicséret Neked megváltó királyunk, kinek gyermeki szép sereg mond édességes éneket. Harangszóval fogadták őket. Bent a templomban lerakták a hozott barkát. Másnap ezt szentelték meg, és osztották ki.”

Bálint Sándor arról is részletesen beszámol, hogy a szentelt barkát mi mindenre használták az egyes tájakon. Lássunk néhány példát.

„A szentelt barkát használják orvosságul. A szegedi tájon a család mindegyik tagja hideglelés ellen elnyel belőle egy-egy szemet. /…/ Az Ipolyvidéken azt tartják, hogy a tavalyról megmaradt barka és húsvéti morzsa füstje fölött fejjel lefelé lóbált gyerek kigyógyul a szemverésből. Hercegszántón hasonlóképpen. Sándorfalván a barkával a haldokló fölött keresztet rajzolnak boldog kimúlásért. Tápén a halott koporsajába teszik.

A matyóknál az eladólányt megveregetik a szentelésről hozott barkával, hogy minél hamarabb férjhez menjen. Nyírvasvári görögkatolikus családjaiban az édesapa szokta megveregetni a gyerekek hátát. Sarud gazdái a jószágot vesszőzték meg vele. /…/ A palóc Szék faluban, hogy a ló jól menjen: a barka között ostorhegyet is szenteltetnek a templomban. /…./ Eger vidékén, ha a virágvasárnap szentelt barkával megvesszőzik a tehenet, nem fog véres tejet adni. Szegeden, hogy a sertésvészt távoltartsák, az ólküszöb alá szentelt barkát tesznek. Makón a hazahozott barkából kevernek a jószágok ételébe. Vastagabb ággal a disznók eledelét kavargatják.”

Bálint Sándor aztán még hosszan ismerteti, miféle szokásos társulnak a szentelt barkához: van, ahol az eresz alá teszik, hogy a villámok elkerüljék a házat; máshol vihar esetén barkát vetnek a tűzre; egyes településeken húsvét napján kiviszik az ágakat a temetőbe, s a hozzátartozók sírjára szúrják stb.
Bálint Sándor arról is ír, hogy virágvasárnaphoz egyes helyeken milyen tavaszünneplő hagyományok társulnak.

„Nagykörű alföldi faluban virágszombaton a gyerekek kolompot kötnek a nyakukba, és az utcákon szaladgálva kolompolnak. Este, amikor már az emberek fekvőre tértek, a legények befogtak egy lovat az ekébe, és a lányosházak udvarán vagy kertjében barázdát szántottak és virágmagot vetettek bele. Akadtak olyanok is, akik az ablak alá orgonatövet ültettek.

Otok szlavóniai horvát faluban virágvasárnap a kutakat virággal szokták a lányok díszíteni. A szombaton szedett virággal vasárnapra virradóra fölékesítik kedvesük kútját, kiskapuját, kerítését. A lány leendő napa a kút vödrébe tojást tesz jutalmul, húsvétra ezt festik meg. Mielőtt elmennének a kúttól, megtöltik a vályut vízzel, és anyanyelvükön ezt éneklik: én fölkeltem kora reggel, vizet merek jó napamnak. Édes napam, kegyes napam, nyisd meg nekem kiskapudat. Ha a lány már jegyese is a legénynek, akkor a kútgémre a virág mellé magaszőtte cifra törülközőt is tesz jövendő napa számára, aki fönthagyja, hogy a falu népe templombamenet lássa. Ebéd után hálából kalácsot is visz leendő menyének, hogy a házát megbecsülte.”

Még sokáig lehetne sorolni a virágvasárnaphoz társuló hagyományokat…
Zárásul álljon itt egyik jeles költőnk verse, amely jól példázza, miként él együtt néphagyomány és a virágvasárnap ünnepe.

Csoóri Sándor: Virágvasárnap

Valahol most egy tulipán-szájú
kicsi szamárka ordibál,
hátára odaképzelem magam
s vagyok Jézus király.
Förgeteg-fehér szilvafák közt
máris a borhegyre megyünk,
hozsannázó bokrok fölött
apostol-felhő jön velünk. –
Jártak itt ólom-zord hadak,
állkapcsukat a sár fedi,
sisakjukon, mint sastojáson,
tapos a kicsi csacsi. –
Gyerünk csöpp állat, fönn a pincék
homályában bort nyakalunk,
s kőből kihasított fejű
rokonokkal dúdolgatunk:

„Szent István, térdepelj közénk,
magyarok térítő királya,
nagyobb király térített minket,
idők vasából koronája.

De itt vagyunk, de megvagyunk,
nézzük, hogy nő a völgyi búza,
s a szőlővirág hogy kígyózik
fölrepedt, égő homlokunkra.”

Így éneklünk, s az ördöglábú
asztal lesz majd a nagydobunk –
parasztok és Jézus király,
így mulatjuk majd ki magunk.

Falusy Márton – Hunhír.info