Dalos György. Író, műfordító. Hosszú évek óta Berlinben él és alkot. Manapság már németül ír, s olykor egy-egy könyve magyar fordításban idehaza is napvilágot lát. Az elmúlt napokban sokat gondolkodtam azon, miként emlékezzem meg az aktuális holoemléknapról. Végül úgy határoztam, Dalos irodalmi munkásságából merítem témámat. Mert ő igazi „holocaustos” ember. A holomasírozás napján tehát egy igazi holoember, Dalos György életútjából és magvas gondolataiból szemelgetek.
Olvasgatom Dalos György önéletrajzát a Szépírók Társasága honlapján, s eltűnődöm, micsoda karriert futott be Németországban ez az ember. 1943-ban született, apja 1945-ben „a munkaszolgálat során szerzett betegségében meghalt”. Dalos 12 éves koráig zsidó felekezeti gyermekotthonokban nevelkedett, mert édesanyja sokat betegeskedett. 1962-ben érettségizett a budapesti Kölcsey Gimnáziumban, innen Moszkvába került: 1967-ig a Lomonoszov Egyetem történelem karán tanult a Művelődésügyi Minisztérium ösztöndíjasaként. 1964-ben belépett az MSZMP-be, a következő évben az írószövetség tagja lett. Egyetemi diplomája megszerzése után – 1967-ben – a Munkásmozgalmi Múzeum alkalmazta segédmuzeológusként. Az önéletrajz így folytatódik:
„Ezután következett az a fordulat, amely egész későbbi pályámat befolyásolta. 1968-ban, egy szélsőbaloldali diákcsoport tagjaként a Fővárosi Bíróság az u.n. ’maoistaperben’ államellenes összeesküvés vádjával hét havi felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt. Ennek következtében kizártak a pártból, elbocsátottak a munkahelyemről, kiutazási és részleges publikációs tilalommal sújtottak (19 évig nem jelent meg könyvem Magyarországon). Egy későbbi konfliktus során a hatóságok rendőri felügyelet alá helyeztek, amelyet azonban huszonöt napos éhségsztrájkom után, többek között Lukács György közbenjárására feloldottak. Ettől kezdve, noha a hetvenes években kezdettől részt vettem a demokratikus ellenzék munkájában, nem kerültem nyílt összeütközésbe az államhatalommal.”
Az ifjú Dalos tehát szélsőbalos nézeteket vallott, majd részt vett az ún. „demokratikus ellenzék” munkájában. (Nem árt megjegyezni: a „demokratikus ellenzék” öndefiníció a Jeruzsálemben született Haraszti Miklós találmánya, aki – saját bevallása szerint – azért választotta ezt a jelzős szerkezetet, mert jól hangzik. Haraszti egyébként szintén szélsőbalos volt, évek múltán pedig a „demokratikus ellenzékből” kinövő szdsz nevű szélsőséges szervezet egyik alapítója lett.) Hogy mi is volt ez a – Pór György nevével fémjelzett – szélsőbalos szervezet, amelynek tagjait az ún. „maoista perben” elítéltek, arra most helyszűke miatt nem térek ki. Dalos több mint két évtizede megírta szervezkedésük történetét (Hosszú menetelés, rövid tanfolyam címmel) – igaz, kicsit megszépítve, kozmetikázva a nem éppen dicső múltat.
Köztudott, hogy a hatvanas évek második felében a Kádár-rezsim a gazdasági reformok útjára lépett. Dalosék azért szervezkedtek, mert a „Párt” szerintük föladta a szocializmus eszméjét és…. De nem folytatom, inkább egy olyan szerző véleményét idézem, aki Daloshoz hasonlóan holoember, s akit nem lehet jobboldalisággal vádolni. Heller Ágnes írja vaskos önéletrajzi könyvében az akkori „lázas” időkről:
„Lázasan írtunk és gondolkoztunk. Lukács már újra párttag volt, amikor kirobbant Dalosék ún. ’maoista összeesküvése’. Az ekkoriban zajló Dalos-Haraszti pert a mítoszképzés tévesen ’68 magyar hatásának tudja be. Ez is baloldali, az is baloldali, de a kettő messze nem ugyanaz. A magyar maoisták szektás, antikádárista baloldali ellenzéket szerveztek: nem szabadságot akartak, hanem keményebb diktatúrát. /…/ A maoizmust, amit a Harasztiék akkor műveltek, borzalomnak tartottam. Manifeszt sztálinista álláspontot képviseltek. Velük szemben Kádár egyenesen liberális mintaképnek tűnt. Sérelmezték, hogy a rezsim engedett a kommunizmus ideológiai szigorából, gesztusokat tett az ellenségnek, és túl liberális. Támadták Kádárt mint jobboldali elhajlót, és Rákosiékat védték. Megőrültem tőlük. Nem ismertem őket személyesen, csak az egyetemen terjesztett brosúráikat. Teljes szívemből utáltam őket /…/.”
Heller tehát ismeretlenül is nagyon utálta Dalosékat, mert ezek a maoista ifjak egy új Rákosi-rendszert, kemény proletárdiktatúrát akartak visszahozni az enyhébb Kádár-rezsim helyébe. S miből lesz a cserebogár? A demokráciát gyűlölő, a Kádár-rendszert „túl liberálisnak” tartó, kőkemény prolidikit óhajtó ifjak néhány év elteltével már „demokratikus ellenzéknek” nevezték magukat, liberális mezt öltöttek, s később ők gründolták a hál’ Istennek már kimúlt „szabad demokraták szövetségét”.
Dalos pályája azonban más irányba fordult: egykori elvtársaival ellentétben nem lett „demokrata”, „liberális” politikus. A hetvenes évek végén kezdett Németországban (pontosabban: az NSZK-ban) publikálni, s a nyolcvanas évektől már kint is élt. Az elmúlt két évtizedben több díjjal is kitüntették ezt a derék férfiút – többnyire Németországban (Gyurcsány regnálása idején pedig megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét). Tavaly márciusban például Dalosnak ítélték a lipcsei könyvvásár fődíját (ezzel a díjjal 1994 óta azokat ismerik el, akik „irodalmi munkásságukkal hozzájárultak az európai népek közötti megértéshez”. A díjat korábban megkapta Kertész Imre és Nádas Péter is.)
Idén januárban – a hazánk elleni összehangolt külhoni sajtótámadások során – Dalos György is megszólalt az egyik német lapban. Az egykori maoista úgy jellemezte Orbánt, hogy „ez az ember nem tud mértéket tartani, és nincs fegyelme”, s bár nem fog diktatúrát bevezetni, az Orbán nevével fémjelzett Magyarország „egy igen kellemetlen, rossz demokrácia lesz”. Bízvást mondhatjuk: Dalos az „igazi” demokrácia egyik letéteményese, aki – mint a lipcsei díj is tanúsítja – irodalmi munkásságával a népek közötti megértést szolgálta. Hát nézzük ennek a munkásságnak a kezdetét. Az első Dalos-könyvet.
1964-ben jelent meg az első Dalos-kötet. Címe: Szavaink születése. A könyvet a Szépirodalmi Könyvkiadó adta ki 1400 példányban. A ma már könyvritkaságnak számító vékony könyv „verseket” tartalmaz. Pontosabban fogalmazva: „verseknek” nevezett, többnyire ideologikus töltetű szövegeket. Szemelgessünk a dalosi gondolatokból. Jöjjön egy részlet az Ifjúkor című, kötetnyitó poémából:
„Hárman voltunk, majd öten s egyre többen.
Létünk a mozgalom volt, semmi más.
Emlékeimbe ma is visszadöbben
a szűk utcán a hármas kézfogás. /…/
Volt olyan is közöttünk, ki csak éppen
felkelt vallása bilincseiből,
volt ki már ötvenhat novemberében
nyakkendőt hordott s nem félt senkitől.”
Dalosék léte tehát a mozgalom volt – nem a liberális, eszdéeszes, hanem a kommunista. Az ’56 novemberére való utalást bizonyára nem kell kommentálni. Az 1961-ben született költemény egyik „legszebb” strófája a nyári táborozás nagy élménye után a tanévkezdést meséli el:
„Szeptemberben hogy járkáltunk az ódon
falak közt! Nem bántuk, hogy nincs tovább!
Elmúlt a nyár. A tömött folyosókon
rohantunk. Szerettük az iskolát.
Nem a leckét, de vártuk, nemsokára
munkát kapunk s a nyár előre visz.
És szeptember tizenhatodikára
már kirándulást hirdetett a KISZ.”
A Kommunista Ifjúsági Szövetséghez kötődő mozgalmárkodás – ez a kötet „verseinek” egyik fő témája. Dalos gondolkodásában a múlt nem játszik szerepet. Ahogy egy másik versében (Ars poetica) olvassuk: „a múlttal nincs közöm / vállamra tette nagy kezét a felelősség.” S eme nagy kéz súlya alatt Dalosunk a jövő mérnöke óhajt lenni. A maoista per fővádlottjaként elhíresült Pór Györgynek ajánlott versében (Egy barátom születésnapjára) ezt olvassuk:
„Te segítettél ahhoz, hogy barátod
tanult tanod eszméit vallja már.
Emlékezzem? Vak az, Te is belátod,
ki visszafelé keres ma utat,
ki a jövő sodrának vetne gátat.”
Nem véletlen, hogy „a múltat végképp eltörölni” eszméje csillan meg Dalos verseiben: hithű kommunista ő, aki verseket ír Kubáról, az iraki kommunistákról és egyéb magasztos témákról. Persze nemcsak gondolatainak a primitívségén lehet jókat kacagni. Rímkovácsnak sem utolsó ez az ember: suta rímeiből egy terjedelmes tanulmányra elegendő példatárat lehetne összegereblyézni. Íme egy gyöngyszem:
„Maradj, ne fuss,
hisz minden olyan háborus!
Úgy járj, hogy mindig közelembe juss.”
De térjünk vissza a dalosi „versek” ideológiai töltetéhez. A hithű kommunista természetesen lelkes ateista is. Ez a hitetlenség ad neki erőt. Hogy mihez? Íme:
„Óh hitetlenség, adj erőt, bizalmat,
tétlen vágyamból legyen akarat.
Anyag, mutasd mindenható hatalmad,
hogy megokoljam végre magamat.
Mert hazugság, mit száz zsoltár s ezer bölcs
Mondás a mennyről fecseg és ígér.
Csak egy igaz: a kommunista erkölcs
s én ezt viszem, mint lobogót a szél.”
Tehát az egyetlen igazat, a kommunista erkölcsöt viszi Dalos – mint lobogót a szél. Szép, zavaros mondat, de sebaj. Csak azt nem tudjuk meg, hová viszi a vörös erkölcsöt a „költő”. Azt viszont egy másik versből megtudjuk, hogy ennek az erkölcsiségnek az egyik megtestesülése – legalábbis Dalos szerint – József Attila.
„Mert neki nem kellett sosem
a félbőrbe kötött öröklét,
családi képesalbumok
glóriája, hát félrelökték.
És megfontolt ellenállók,
a szelíd liberálisok,
a sima jó fiúk, a tiszta
költők, a makulátlanok,
akiken foltot nem találsz,
előtte rendre befutottak.”
Látjuk, akkoriban a „liberális” még szitokszó volt a ma már liberális mezbe öltözött Dalos és elvbarátai körében. Azóta nagyot fordult a világ, ők is „rendre befutottak”.
Dalos politikai zöngeményeinek rövid ismertetését A mauzóleumnál című „verssel” zárom. Oly megható ez a szöveg, csonkítatlanul idézem:
„Lenint várták a húszfokos hidegben,
megnéztem őket és tovább siettem.
Bántott a gondolat:
megfáradt népe hányszor állt a sorba
kenyérért és húsért halála óta
fél évszázad alatt.
S nem állnak ők, másképp nem állnak itt sem,
jól tudják: akit keresnek, nem isten
a kripta mélyein,
de érzik: nem lehet számukra szentebb,
mert nékik mindig csak egyet jelentett
kenyér, hús és Lenin,
aki mellé nem méltó senki földi,
mert varázsával annyira betölti
a szegények szívét,
hogy arca előtt másképp én sem állnék,
csak mintha tegnap óta lenne árnyék,
vagy mintha élne még.”
Igazi „vallásos” költemény. Lenin „mellé nem méltó senki földi”, Leninnél nem lehet szentebb, Lenin az élőknek kenyér és hús, a szegények mindennapi eledele. Ámen.
Magunk mögött hagyván Dalos György bolsevik-rajongású „verseit”, végezetül eme lírai életmű másik vonulatáról is szólni kell röviden: a kötet holo-„verseiről”. Bizony, már a hatvanas évek elején elmerült a témában Dalos, s holo-tárgyú verseiben a gyűlöletre esküszik (ez bizonyára a magával cipelt kommunista erkölcs szerves része). Részlet a Kinek szól a gyűlölet? című Dalos-opuszból:
„Tudom, hogy mért maradtam árva,
tudom s szememben mint a sárga
csillag remeg a gyűlölet. /…/
Azoknak szól, akiknek olcsó
e földi lét s ingyen koporsó,
kereszt takarja bűnüket,
imáikba bújnak feledve
s nincsen szavuk a gyűlöletre,
mert minden emlékük süket!”
Vallásellenességében és a gyűlölet hirdetésében ez a „vers” nagyon is mai: az utóbbi években nálunk is terjeszkedő „holocaust-vallás” egyik rituális darabja lehetne. Remélem, a holomasírozók egyszer még felfedezik Dalos idézett „versét”.
S végül még egy „megrendítő” holo-szöveg. Mindössze három strófa, a címe: Jel.
„Szégyen kényszerít, hogy bevalljam;
mikor sötétté vált az est,
rámvigyorgott egy kapualjban
fehéren egy horogkereszt.
Nem rémített meg. Bátran, állva
néztem vele farkasszemet,
hisz engem nem küldött halálba.
Felemeltem a kezemet
s dörzsöltem, míg fehérre tisztult
a gyilkos butaság jele.
Elgondolom, hogy olyan is volt,
ki vérével törölte le.”
Szerintem ez a rövidke „vers” a kötet csúcspontja. Különösen az ragadta meg elmémet, hogy a kapualjban vigyorgó fehér horogkeresztet addig dörzsöli a dalosi kéz, amíg a fehér jel „fehérre tisztult”. Ki hitte volna, hogy fehéret dörzsölve fehér lesz a végeredmény! Ez a „vers” is méltó lenne arra, hogy holomasírozáson felolvassa valaki. Ha rajtam múlna, előadónak Hegedűs D. Gézát javasolnám, az ő dörgő hangja remekül passzol a fehér-dörzsölés drámai látványához.
Sajnálatos, hogy Dalos lírai életműve ezzel a kötettel le is zárult: a jeles szerző ezután már csak prózát írt (például A körülmetélés című halhatatlan történetet). Pedig a fentebb röviden bemutatott „versekről” is elmondható az, amiért a szerző tavaly a lipcsei könyvvásár fődíját megkapta: Dalos ezzel a „verskötettel” is hozzájárult „az európai népek közötti megértéshez”. Mivel Dalos jelentős irodalmi díjat itthon még nem kapott, reméljük, hamarosan neki is kiosztanak egy Kossuth-díjat. Megérdemli – holomivolta miatt is.
Falusy Márton – Hunhír.info
