Nem leplezett indulatot váltott ki Németh Zsoltból, amikor egyik hallgató számon kérte a Fideszen, amiért az nem vétózta meg Románia EU-s csatlakozását. Tavaly szeptemberben ugyanis a polgári frakció nem tette az autonómia megvalósulásától függővé az integrációt. Németh szerint ez a ratifikáció egyszerű többséget igényel, amivel a magyar parlamentben jelenleg csak a szocialisták rendelkeznek – írja az Új Magyar Szó.
Mint ismeretes, 2005. szeptember 26-án a Fidesz egyszerű többséggel, puszta tartózkodó szavazatával is Székelyföld autonómiájára irányíthatta volna Európa figyelmét. A 173 szocialista-szabaddemokrata IGEN szavazattal szemben, a 6 független NEM, 1 TARTÓZKODÁS és a Fidesz 168 képviselője 175 szavazatot jelentett volna. Tehát még az egyszerű többség esetén is a Fidesz kezében volt a döntés 175-173 arányban. Ám Orbán Viktor és pártja nem tartotta be korábbi, szintén Tusnádon tett ígéretét. A döntő pillanatban elárulta az erdélyi magyarokat.
A nyilvánosan ismert szavazati eredmény ellenére Németh Zsolt megpróbálta félrevezetni az idei tusnádi táborozókat: “Először is egy tényhelyzetet szeretnék tisztázni: a magyar parlamentben a román csatlakozás ratifikációja egyszerű többséget igényel, amellyel jelenleg a baloldali koalíció rendelkezik”, válaszolt alig leplezett indulattal a magyar parlament külügyi bizottságának elnöke. Majd folytatta: “Nagyon sajnálom, hogy az elmúlt egy esztendőben ezt nem tudtuk elmondani az erdélyi közvéleménynek, nem segítettek ebben az újságírók. Sajnálom, hogy ebbe belelovalta magát az erdélyi magyar politikai közélet zöme.”
A Hargita Népe tudósítása szerint Szabó Vilmos szocialista képviselő “felszólalásai közben több ízben bekiabált, fütyült pár résztvevő – hívta fel a figyelmet a Magyarok Világszövetsége.
HunHír.Hu