A román televízió egyik adásában olyan “dokumentumfilmet” nézhettünk, amely alapján nehezen hihető, hogy a bemutatott város néhány évtizeddel korábban magyar település volt.

A kívülálló semmiképp sem gondolna Kolozsvárra, arra a városra, amely az erdélyi magyar kultúra fellegvára volt, ahol az 1941. évi magyar népszámlálás szerint a románok számaránya alig érte el a 8,9 százalékot. Nem meglepő tehát az, hogy az elmúlt fél évszázadban igyekeztek megváltoztatni a város etnikai jellegét, miközben eltűntek a magyar feliratok, hagyományos magyar utcanevek, megjelentek az újabb kor műemlékei: Mihai Viteazul szobra, Baba Novac, Avram Iancu stb. A kisebbséggé vált őslakos magyarság még annyit sem érdemel, hogy a város nevét évszázados formájában használhassa. Az 1970-es évek végén Kolozsvárt a volt diktátor, Nicolae Ceauşescu vezényletével, hatalmas tömeg előtt, győzelmi mámorban keresztelték át, senkit nem érdekelt az őslakos magyarság érzékenysége. A Cluj-Napocára érkező külföldi turistának nincs, honnan tudnia, hogy Kolozsvár magyar város volt, bár története és műemlékei az őshonos magyarság kultúrájához, történelméhez kötődnek. A városismertető kiadványok többsége sem tartalmazza a történelmi magyar város tényszerű, tárgyilagos bemutatását.

Műemlék-ismertetés román módra

Az alábbi történet kis ízelítőt nyújt abból a tudásanyagból, amellyel román nemzetiségű kortársainkat felvértezik Erdély műemlékeinek, múltjának ismeretére. E sorok írója fül- és szemtanúja volt olyan előadásnak, amelyet a Kolozsvár központjában álló Mátyás-szoborcsoport előtt nagyszámú tanuló okítására tartottak. Az idegenvezető-tanár magyarázata szerint Mátyás király, Magyar Balázs, Kinizsi Pál… nem létezett. A gyanútlan tanulók áhítattal nézték a híres Ioan Fadrus-alkotást, a “jeles román személyiségek” szobrait. A magyarázó-ismeretterjesztő előadás ferdítései jellemzőek. A Szent Mihály-templom melletti tér lovas királya tehát nem Mátyás király, hanem “Matei”, a magyarok román királya.

A Matei mellett álló hadvezérek: Baba Novac, Pintea Gligor… Az már nem érdekes, hogy e személyek nem lehettek a nagy magyar király kortársai. Bizonyára a helyes, az egészséges életmódnak, táplálkozásnak köszönhetően éltek meg matuzsálemi kort. Sőt, még többet is élhettek volna, ha a kegyetlen magyarok nem teszik be lábukat Erdélybe, a 2600 éves szent román földre. Baba Novac, a balkáni zsoldos katona Mihai havaselvi vajda hadvezére volt, talán ma is élne, ha Kolozsvár magyar polgárai, eléggé el nem ítélhető módon, 1600 táján, megunva a zsoldosok fosztogatásait, a rablásokat, nem végeztették volna ki. Nem csoda, ha az utókor, Kolozsvár új telepesei e román hős tiszteletére a Szabók (más néven Bethlen) bástyája mellett szobrot emeltek.

A másik “kortárs”, Mátyás király 1490-ben bekövetkezett halála után mintegy 214 év elteltével jutott hasonló sorsra. Őt, Pintea Gligort a nagybányai polgárok koncolták fel ugyancsak katonái rablásai és tolvajlásai miatt, bár a betyárok a kurucok oldalán vettek részt a magyar szabadságharcban.

Ezek ismeretében érthető, hogy néhány évvel korábban a 76 százalékban magyar lakosságú Sepsi­szent­györgy magyar vezetésű és még magyar többségű iskolája miért nem vehette fel a Mátyás király nevet, miért ragaszkodtak a román nemzetiségű tanárok a Matei Corvin névhez.

Műemlék-ismertető magyar módra

Miután a fenti gondolatsor végére értem, döbbentem rá arra, hogy bizony jó lesz a Mátyás-szoborcsoport történelmi valóságnak megfelelő bemutatására is rátérni, hiszen Erdélyben már három-négy olyan nemzedék nőtt fel, amely nem tanulhatta a magyar történelmet. Mivel e témáról egész könyvet lehetne írni, bővebben csak Mátyás király “román” származását, illetve a király moldvabányai “vereségét” ismertetem.

E gyönyörű szoborcsoport – az emlékmű gipszmintája – az 1900-as párizsi világkiállításon aranyérmet nyert, alkotóját nagydíjjal tüntették ki. Hogy a művész mit akarat kifejezni, legjobban saját szavai érzékeltetik. Fadrusz Jánosnak a szoborbizottsághoz írt le­veléből idézzük: “A kolozsvári Mátyás-szoborban Ma­gyarország fénykorát ábrázolom, amikor a magyar rettegve tisztelt és csodált nemzet volt Európa népei között. Ha a magyar ember szíve elborul, és vigasztalást keres a régmúlt idők fényében és nagyságában, akkor e dicsőségteljes, pazar és világraszóló korszakba bolyong vissza, és ott találja azt a csodás alakot, a magyar nép királyát, Hunyadi Mátyást, aki egyszerű ember tudott lenni az egyszerű emberekkel, de az akkori kor fejedelmei között olyan volt, mint sas a verebek között.”

Maga a szultán, II. Mehmed is így ír: a világon saját magán kívül még csak egy uralkodót ismer el, éspedig a magyarok királyát, Mátyást.

A szoborcsoport fő alakjának, a babérkoszorús magyar királynak neve természetesen Mátyás volt, és soha nem Matei, még a mesékben sem, ahol mindent mondanak róla, de legtöbbször az Igazságos Mátyást emlegetik. A lovát délcegen megülő király alakja erőt sugároz, olyan hadvezért mutat, aki győztesen tér meg a csatákból. A király mellett hűséges hadvezérei állnak. Bal oldalt az idős Magyar Balázst láthatjuk, amint sisakját levéve néz fel a királyra, mellette Kinizsi Pál szikár alakja emelkedik. Jobb oldalt Szapolyai István tárja szét karját, vállra vetett köpenyben szemléli a győzelmi lobogókat, míg az erdélyi vajda, Báthory István mindkét kezében zászlót tart. A három vértezett harcos alakja a győztes csatából való hazatérést szimbolizálja.

A szobor talapzatát a város főépítésze, Pákey Lajos tervezte, amely önmagában is művészi alkotás. Az emlékmű felavatására 1902 októberében került sor. Az emlékmű talapzatát a magyar címer díszítette, föléje a Mátyás király feliratot vésték. Az 1918. végi, decemberi román megszállás után a magyar címert eltávolították, 1921-ben a szoborral szemben felállították a capitoliumi farkasszobor másolatát. Néhány évvel később, 1932-ben talapzatára olyan táblát helyeztek el a nagy román történész, Nicolae Iorga szövegével, amelyet a történelemhamisítás iskolapéldájaként lehetne oktatni. Idézem: “A csatában győzedelmes volt, csak saját nemzetétől szenvedett vereséget Moldvabányán, amikor a győzhetetlen Moldva ellen indult.”

Kádár Gyula, Háromszék

Hunhír.info