Amit a címben írtam, marhaság. „Liberális végzettségű” – ilyesmi természetesen nem létezik. Tudjuk persze jól: kivétel erősíti a szabályt. Hát ilyen kivétel Kenedi János, akinek a neve mellé a ballib sajtó mindig odabiggyeszti: „történész”. S az olvasók el is hiszik, hogy ez a nemes arcélű férfiú komoly tudós. Nem az. Ő csak liberális. Jobb híján ez a végzettsége.
Ki ne ismerné Kenedi János nevét? Az elmúlt kommunista rendszer nagy kutatója ő, Kuncze Gábor belügyminisztersége idején oly buzgón turkált a belügyi irattárban, hogy szinte már aludni se járt haza. S mivel haveri segédlettel rengeteget kutathatott, hipp-hopp történész lett belőle. A kommunista állambiztonsági szerveket, e szervek működését nála jobban senki nem ismeri – állítják egyesek.
Nem egészen egy évvel ezelőtt Bajnai Gordon háromtagú bizottságot kért fel arra, hogy felügyelje a kommunista diktatúra idején tevékenykedő hálózati személyek adatait tartalmazó mágnesszalagok feldolgozását. A bizottság vezetője – természetesen – Kenedi János „történész” lett. Ismét kedvére kutathatott, egészen december derekáig. Egy hónappal ezelőtt ugyanis egy kormányrendelettel megszüntették a Kenedi-bizottságot.
Kenedi természetesen felháborodott, mert – ahogy fogalmazott – akadályozzák a kutatásban. Tényleg felháborító – én magam is háborogva ődöngtem napokig -, hiszen Kenedi nagy tudós, nagy történész. Sőt, ő a „Történész”, így, nagybetűvel. A kormányrendelet megszületése után a „Történész” azt nyilatkozta: az általa vezetett bizottság megszüntetése nem érte váratlanul, hiszen Orbánék egyéb intézkedései után várható volt, hogy a kormány az „ismeretmegvonás” eszközéhez nyúl, s korlátozni fogja a tudományos kutatást is. Nem véletlen tehát, hogy a Magyarország elleni mostani külföldi kampányban Kenedi neve is felbukkant – azonos gyökerekkel bíró barátai társaságában.
Kenedi János „Történész” úrtól még soha nem kérdezték meg, milyen tudományos fokozattal rendelkezik, miről írta doktori disszertációját stb. Kenedi János az ún. „rendszerváltozás” óta az ’56-os Intézet „tudományos munkatársa”, az intézet honlapja szerint ma is ott dolgozik (bár tavaly nyáron – amikor az intézet költségvetési támogatásának egy részét zárolták – Kenedi bejelentette: nyugdíjba vonul). Kenedi tehát „tudományos munkatárs”, „Történész”. Eddig úgy tudtam, orvos az, akinek orvosi diplomája van – ahogy a mérnöknek mérnöki, a tanárnak pedig tanári stb. Az általam ismert történészek – például Szekfű Gyula, Mályusz Elemér – történelem szakon (is) végeztek, s a diploma megszerzése után lett belőlük történész. Eleddig azt hittem tehát, hogy abból lesz „történész”, s ráadásul „tudományos munkatárs”, aki korábban szakirányú diplomát szerzett. Tévedtem. Kenedi Jánosból úgy lett nagy „Történész”, hogy nincs diplomája. Az ő esetében elég volt a liberális végzettség (ami egyenlő a kiválasztottsággal).
Az alábbiakban az ’56-os Intézet honlapján (www.rev.hu) olvasható Kenedi-önéletrajzból idézek:
„1947. július 12-én születtem Budapesten. Édesapám vegyész technikus, anyám bérelszámoló, statisztikus volt. Házasságuk születésem után hamarosan felbomlott, édesapám nevelt fel. 1966-ban magántanulóként érettségi vizsgát tettem a XI. Fehérvári út 10. alatti iskolában.”
Itt álljunk meg egy pillanatra. Kenedi nem árulja el, milyen iskolában érettségizett. Vajon miért? Önéletrajzokban általában ilyesmit olvasunk: „a Móricz Zsigmond Gimnáziumban tanultam”, „a Kun Béla Szakközépiskolában érettségiztem” stb. Kenedi azonban titkolódzik. Miért? Szégyelli talán, hogy nem valamelyik patinás gimnáziumban maturált?
A Kenedi által említett, Fehérvári úti iskola annak idején Kolos Richárd nevét viselte. Műszaki – ha jól tudom: finommechanikai és műszeripari – szakiskola volt, ahol bizonyára komoly „történész”-képzés folyt. Ezt azért fontos leszögezni, mert történelmet a későbbiekben már nem tanult a Kenedi nevű „tudományos munkatárs”. De nézzük tovább, miről ír még önéletrajzában a nagy „Történész”:
„1969. június 30-án újságíró diplomát kaptam a MÚOSZ Újságíró Központjában. 1966-tól 1968-ig a Budapester Rundschau újságíró gyakornoka, majd szerkesztője és a lap filmkritikusa voltam. 1968 augusztusában, Csehszlovákia megszállását követően, önszántamból lemondtam a lapnál betöltött állásomról, s irodalmi szerkesztőként a Magvető kiadónál helyezkedtem el. Innét 1970-ben, egy – kéziratok ’illegális’ terjesztése és a 68-as okkupáció ’nyilvános’ elítélése miatt kapott – rendőri figyelmeztetés következményeként eltávolítottak, s csak 1990-ben helyezkedhettem el újra.”
A nagy „Történész” tehát a szakiskolai érettségi megszerzése után egy német nyelvű hazai lap szerkesztőségében landolt, majd úgy lett a lap szerkesztője, hogy még az újságíró iskolát sem fejezte be. Páratlan karrier! Még meglepőbb, hogy az ifjú Kenedi 1968-ban már irodalmi szerkesztőként sündörög a Magvető Kiadóban – szimpla műszaki szakiskolai érettségivel a zsebében. Ennyire tehetséges fiú volt ez a János, vagy már akkor ily’ hibátlanul működött az egyívásúak látványos szolidaritása?
A Kádár-rendszerben az irodalmi szerkesztők – többnyire – bölcsész végzettségűek voltak. Hangsúlyozom: többnyire. Mert voltak más végzettségűek is közöttük. De a diploma – alapvető feltétel volt. Kenedi esetében bizonyára más volt a feltétel.
A fentiek azt bizonyítják, hogy megfelelő iskolai végzettség nélkül, de jó (vérrokoni és elvtársi) kapcsolatok révén már a Kádár-rendszerben is remek állásokhoz lehetett jutni. Példa rá korunk nagy „Történésze”, Kenedi János. A MÚOSZ Újságíró Központjában megszerzett papír ugyanis nem valódi diploma. Nem azonos az egyetemi vagy főiskolai diplomával – ezt mindenki tudja.
Kenedi Jánosnak tehát nincs felsőfokú végzettsége. Ami persze nem baj, hiszen egy jó finommechanikai műszerész többet ér, mint egy csapnivaló „történész”. A baj az, hogy a felsőfokú végzettséggel nem rendelkező Kenedi olyan állásokat töltött-tölthetett be (1990 előtt és után), amelyekhez diploma, szakirányú végzettség kellett (volna). Ez a „kegy” pedig kevés honfitársunknak adatott meg.
Önéletrajza szerint a nagy „Történész” 1970-től 1990-ig „foglalkoztatási és publikációs tilalom alatt” állt, de külföldön mégis képezhette magát, gyarapíthatta tudását. Idézet az önéletrajzból:
„Az 1981/1982-es tanévben, a New York-i Soros Alapítvány támogatásával kutatási ösztöndíjat kaptam a New York Universityre és a Columbia Universityre; mindkét egyetemen az ’56-os forradalom nyugati recepcióját tanulmányoztam, illetve a Columbián, vendéghallgatóként bejártam a ’journalism’ tanszékre, modern újságírást tanulni.”
Nocsak, a brezsnyevi „pangás” éveiben annyira üldözték az ellenzéki Kenedit, hogy egészen az USÁ-ig kergették – tanulni. S ami addig nem sikerült neki: végre belülről láthatott egy egyetemet. Igaz, kutatási ösztöndíjat általában olyanok kapnak, akik már eleve egyetemi végzettséggel rendelkeznek, de Kenedi esetében ez az apró hiány sem volt akadály. Bizonyára azt hitték a jenkik, hogy a MÚOSZ – valamilyen magyar egyetem. A szakiskolai végzettségű Kenedi tehát vígan éldegélt a sorosi emlőkön, „tanulmányozott” lankadatlanul, és – mivel nemcsak páratlanul tehetséges, hanem szorgos fiú is volt – mellette még „modern újságírást” is tanult.
Aztán elérkezett a fordulat éve. 1990-ben az addig állástalan Kenedi az ’56-os Intézethez igazolt, státusza: „tudományos munkatárs”. „Történész” lett belőle. Hogy műszerész Jánosunknak ez hogyan sikerült, azt ma sem egészen értem (csak sejtem).
Az általa vezetett bizottság decemberi megszüntetése után Kenedi – mint fentebb idéztem – azzal vádolta a kormányt, hogy az „ismeretmegvonás” eszközéhez nyúl, korlátozni akarja a tudományos kutatást. Majd hozzátette: „A jogállamból a diktatúrába vezető úton ez a közlekedési szabály.” Jánosunknak – mi tagadás – van öntudata. Tudja, mi a jogállam. S tudja, mi a diktatúra.
Ha én Kenedi János „Történész” lennék, akkor tudnám, hogy jogállamban nem szoktak történészkedni olyanok, akik finommechanikai műszerészi „diplomát” hordanak a zsebükben. Ahogy avatott történészek sem szoktak műszerészkedni. Ha én Kenedi János „Történész” lennék, akkor azt is tudnám, hogy jogállamban más a közlekedési szabály: előbb tanulunk, azután kutatunk. Előbb a diploma, aztán jön a tudóskodás Előbb műszerészi papírt szerzünk, s utána dolgozunk csak műszerészként. Ha én Kenedi János „Történész” lennék, akkor tudnám, hogy pályafutásom merőben abszurd, a diktatúra közlekedési szabálya szerint alakult. 1990-ben állítólag rendszert váltottunk, új szabályok léptek életbe (de ezek a szabályok bizonyos kiválasztottakra nem vonatkoztak). Ha én Kenedi János „Történész” lennék, akkor most végre ráébrednék arra, hogy itt az idő! Észrevenném, hogy más világ köszönt ránk. Ha én Kenedi János „Történész” lennék, akkor nem ágálnék, nem petícióznék, hanem beülnék az iskolapadba, tanulnék szorgosan, színjeles diplomát szereznék, s utána életem utolsó szusszanatáig kutatnék szakadatlanul. Ha én Kenedi János „Történész” lennék, a diploma megszerzéséig levetném nagy mellényemet. Mert tudnám, hogy nevetséges vagyok. Az igazi finommechanikai műszerészek ugyanis alapvetően szerények. Ráadásul értenek is ahhoz, amit csinálnak….
Falusy Márton – Hunhír.info
