Az RMDSZ nem javasolja a trianoni békediktátum felülvizsgálatát. Borbély László alelnök szerint az MPSZ “értelmetlen politikai nyilatkozatot” tett akkor, amikor arra figyelmeztetett: ha demokratikus eszközökkel nem sikerül kivívni Székelyföld területi autonómiáját, kérik a döntés felülvizsgálatát.
Kifejtette, a romániai magyarság gondjait fenyegetőzésekkel nem lehet megoldani, hanem csak politikai párbeszéddel és olyan konkrét projektekkel, amelyek javítanak a közösség helyzetén. Véleménye szerint előre kell tekinteni, nem pedig visszatérni a történelemben, főleg, hogy a Románia és Magyarország közötti határok a csatlakozás után már nem ugyanazt a szerepet fogják betölteni. “Amit kollégáink próbálnak behozni politikai nyilatkozataikba, az nem oldja meg a magyarság gondjait” – mondta.
HunHír.Hu