A következő hat hónapban elkezdődhetnek a segesvári vár helyreállítási munkálatai – nyilatkozta Segesváron Mona Muscă kulturális miniszter. Muscă szombaton Segesváron tárgyalt a kérdésről a helyi és központi államigazgatás képviselőivel.
A megbeszélés után a miniszter azt nyilatkozta a sajtónak, hogy a helyreállítási tervezetet Károly brit trónörökös is támogatja, akivel néhány nappal korábban Londonban találkozott. Segesvárt nemcsak Maros megye, hanem Románia gyöngyszemévé akarjuk tenni -, mondta Mona Muscă. Megállapodtunk, hogy a prefektus úr irányítja a tervezet megvalósítását, Nicolăescu képviselő úr pedig állandóan tájékoztat ezzel kapcsolatban. Beszéltem Borbély László területrendezési miniszterrel és Sulfina Barbu környezetvédelmi miniszterrel, hogy különítsük el a szükséges költségvetési forrásokat a többéves projekt megvalósítására – hangsúlyozta a miniszter. Hozzáfűzte: a megvalósíthatósági tanulmány hamarosan elkészül.
(Forrás: Nyugati Jelen)
Rockszerda