Demszky Gábor interjút adott a Népszavának. A két évtizedes uralkodás után ősszel távozó főpolgármester nemcsak saját sikereit (?!) ecsetelte, hanem azt is kifejtette, mely értékeket kell a jövőbeni városvezetésnek megőriznie. Mert Demszky aggódik: szerinte ugyanis fennáll annak a veszélye, hogy Budapest elveszíti „multikulturális” és „kozmopolita” jellegét. A Népszava honlapján az egyik hozzászóló röviden kommentálta az interjút: „Budapest ma úgy néz ki, mint Sztálingrád 43-ban! Innen is kapta új nevét: DEMSZKYGRÁD”.
A legfrissebb felmérések szerint a fővárosiak több mint kétharmadának elege van Demszkyből. Ez az adat persze nem szerepel az interjúban. Az a Demszky, aki ötször győzött a fővárosban, most ősszel közutálattól övezve távozik. Az általa mindig is liberális városként emlegetett Budapest lakói megundorodtak tőle. Ennek előszelét Demszky 2006-ban megérezte: már akkor bejelentette, hogy 2010-ben visszavonul. Demszky augusztus elején tölti be 58. életévét, tehát még nyugodtan liberáliskodhatna tovább. Hiszen Tarlós István – a valószínű utód – négy évvel idősebb nála, s mégsem tette le a lantot….
No de nézzük, miket mondott a Népszavának a hamarosan távozó Demszky. Szerinte „narancsszínű kádárizmust épít a Fidesz”, ezt jelzi az is, hogy megkezdődött a politikai ellenfelek elszámoltatása, amely őt „a Kádár-féle munkás-paraszt kormány leszámolási akcióira” emlékezteti. Demszky azonban nyugodt, ellene soha nem fognak vádat emelni, lelkiismerete tiszta: „Nem számítok rá, hogy bármelyik ügynek gyanúsítottja leszek, mert erre nincs ok.”
Demszky Gábor szerint Tarlós István lesz az új főpolgármester. Róla így vallott:
„Ő egy tisztességes, felkészült ember, becsülöm, amiért ellenzékben végigcsinálta az elmúlt négy évet. A probléma vele az, hogy nem fejlesztő, nem gazdaság- és infrasruktúrafejlesztésben gondolkodó ember, inkább a működtetés és a politikai alku érdekli. Ebből a szempontból mindenben az ellentétem.”
Demszky tehát a fejlesztésben volt nagy, a város működtetése viszont nem érdekelte. Tarlós pedig irtózik a fejlesztéstől, egyedül a város működtetésére veti vigyázó szemét. Érdekes okfejtés. Hogy Tarlós István milyen főpolgármester lesz, azt majd az idő eldönti. A fejlesztésekben gondolkodó Demszky munkásságának eredményét azonban jól ismerjük. Ahogy az említett hozzászóló írta: Demszkygráddá tette Budapestet. Büdössé, koszossá, élhetetlenné és működésképtelenné „fejlesztette” a várost. Húsz év alatt Demszky saját képére és hasonlatosságára formálta a nemzet fővárosát. Nehéz munka vár az utódra.
Demszky így folytatja a város jövőjével – és Tarlóssal – kapcsolatos mondókáját:
„Lehet, el kellett jönnie ennek az időnek, amikor ezt a mindenben más típust kipróbálja a város. Ugyanakkor én nagyon féltem ezt a multikulturális, nyitott, kozmopolita életet, ami kialakult, ezt nagyon könnyű elrontani. /…/ Számomra a város a legfontosabb, ezért egy sikeres utódban vagyok érdekelt. Ha valaki olyan jönne, aki nálam jobban csinálja, azzal Budapest nyerne. Nem szeretném viszont, ha az utódom azt bizonyítaná, hogy lehet ezt rosszabbul csinálni.”
Demszkynél rosszabbul? Az ő teljesítményét alulmúlni emberfeletti erőfeszítést igényelne. De miért is aggódik Demszky? A „multikulturális”, „kozmopolita” fővárosi életet félti. Mert ezt könnyű elrontani. Magyarán: Demszky szerint könnyű elrontani azt, ami végképp el van rontva. A hál’ Istennek szétrohadt szabadmadaras hitközségből itt maradt fővárosi példánynak ezek a legfőbb értékek: multikulti és kozmopolitizmus. Mindaz, ami nem magyar. Attól ugyanis nagyon irtózik ez a hitközségi maradék. Válaszként hadd hivatkozzam a legnagyobb magyarra. Két idézet következik gróf Széchenyi Istvántól. Az első:
„Meglehet, hogy talán ez aberratio; de nyerhessem bár a világnak minden élvezeteit, minden kincseit: én minden kifejlődést, mely nem magyar, lelkemből gyűlölök; előttem a nemzetiséghezi hűség, magyarországhozi tántoríthatatlan hűség, alapja mindennek.”
S a másik, hosszabb idézet:
„A nemzetiség, ha mélyebben tekintjük, nem egyéb, mint az emberi lény minden ereibe s lelke legbelsőbb rejtekébe szőtt természeti tulajdon, melyet az önbecs megsemmisedése nélkül szinte oly lehetetlen kiirtani, mint bizonyos, hogy a szív kiszakíttatása után világunkon többé élni nem lehet.
S nem érezzük-e, hogy futja át velőnk közepét valami édes érzelem, mely egész létünket elözönli, ha kérdés forog magyar honunk dísze s boldogsága felől?
S mindezek után hány dicsekedik mégis azzal, hogy Cosmopolita!!! Gyengeség, hiba halandótul elválhatatlan, de azokkal kérkedni az elromlottság legmélyebb lépcsője; hol a szemérem eltünt, ott az élet minden bájainak vége. Szerencsére sok olyast beszél, amit maga sem ért, s olyannal dicsekedik, ami gyalázatjára válik.”
Milyen szépen fogalmaz Széchenyi, ugye? Demszky is „olyannal dicsekedik, ami gyalázatjára válik”, ezért mi más is lehetne a „multikulti”, a „kozmopolitizmus” Demszky Gábor névre hallgató nagy rajongójának a méltó helye? „Az elromlottság legmélyebb lépcsője”.
Térjünk vissza az interjúhoz. A kozmopolita-hívő Demszky szerint még mindig nem lenne késő egy közös liberális jelöltet állítani, akit az MSZP és az LMP is támogatna – bár ennek csekély az esélye. Aztán arról is beszél a szétrohadt szabadmadaras hitközség Demszky nevű maradéka, hogy bizony olykor hibákat is elkövetett. Egyik legnagyobb tévedéseként tartja számon, hogy tíz évvel ezelőtt elvállalta az szdsz elnökségét (2000 decemberétől 2001 júniusáig führerkedett). Ha ugyanis nem ártja magát az országos politikába, talán a jövő is másként alakult volna – magyarázza Demszky.
„Ma már úgy látom, a párt számára is előnyösebb lett volna, ha kívül maradok és továbbviszem a sikeres főpolgármesteri szerepet. Ha ezt a függetlenséget meg tudtam volna őrizni, akkor minden másképpen alakul, talán a 2010-es választási eredmény is.”
Emlékszünk még Demszky pártelnökségére. Még a balliberális sajtó is álmélkodott, amikor a frissen megválasztott szdsz-führer azt nyilatkozta: tisztességes versenyben szeretné legyőzni Orbán Viktort a 2002-es országgyűlési választásokon. Demszky „az elromlottság legmélyebb lépcsőjén” ácsorogva komolyan gondolta, hogy 2002-ben Magyarország miniszterelnöke lehet – miközben a szabadmadaras hitközség éppen úton volt a történelem szemétdombja felé.
Demszky népszavás hattyúdalának vázlatos ismertetése után – írásom záradékaként – hadd elevenítsek fel egy közel negyven évvel ezelőtti történetet. Egy aprócska mozzanatot a kozmopolita Demszky „ellenzéki” múltjából.
A főpolgármester hivatalos honlapján szereplő önéletrajzban ezt a mondatot olvasom: „1972-ben egy baloldali diákkör szervezte tüntetés miatt politikai szervezkedésben való részvétel vádjával egy évre kizárták az egyetemről.” Kár, hogy nem bontotta ki az igazság minden részletét a nagy kozmopolita. Nézzük hát, mi történt 1972-ben.
38 évvel ezelőtt, március 15-én több száz fiatal – a hivatalos programon kívül – független megemlékezést tartott a fővárosban. A hatóságok ezt nem vették jó néven. Többek között Szalay Miklós egyetemi hallgatót is őrizetbe vették, s egy év nyolc hónapi börtönre ítélték. Szalay a húsz hónapot le is ülte, és csak sok-sok évvel később fejezhette be tanulmányait (bár fizikusként soha nem helyezkedhetett el). Szalay Miklós nevét ma kevesen ismerik. Róla és a többi márciusi fiatalról senki sem beszél.
Demszky Gábor nem volt jelen Szalayék megemlékezésén, amelynek nagy visszhangja volt. A mai főpolgármestert és hasonszőrű barátait rettenetesen fölbőszítette a „nacionalista” tüntetés. Az egyik visszaemlékező szerint Demszky akkoriban így érvelt: ha itt „nacionalista” megmozdulásokra sor kerülhet, akkor annak az lesz a vége, hogy a Dunába fogják lőni a zsidókat.
Demszky és elvbarátai ezért úgy döntöttek: a Tanácsköztársaság kikiáltásának évfordulóján ellendemonstrációt tartanak a kommün emlékműve előtt (amely – ki ne tudná – a Felvonulási téren, a Regnum Marianum helyén állt: a szobor egy futó alakot ábrázolt, kezében valami ronggyal, a pesti humor ezért ezeket a szavakat adta a szoboralak szájába: „Uram, a sálja!”).
Ezek a szélsőbaloldali fiatalok – köztük például Majtényi László, a későbbi ombudsman, majd ORTT-elnök – elhatározták, hogy vörös karszalaggal, Lenin-jelvénnyel és egyéb rituális kellékekkel vonulnak a szoborhoz, elhelyezik a hűség és a hála virágait, majd munkásmozgalmi dalokkal zárják a vörös szertartást.
A hatalom persze igyekezett megakadályozni az akciót, s a helyszínen igazoltatta a Lenin-fiúkat. Büntetőeljárás nem indult, a szélsőbalos ifjakat kizárták a KISZ-ből (érdekes adalék: a ma politológusként ténykedő Kéri László volt az intézkedő KISZ-titkár), s egy évig el kellett kerülniük az egyetemet. Ennyi volt a retorzió: a kozmopolita szélsőbalosokat a hatalom nem tekintette olyan veszélyesnek, mint a nemzeti elkötelezettségű, magyar fiatalokat. Ismétlem: Szalay Miklós húsz hónapot ült, mert március 15-én egy független rendezvényen beszédet mondott. Demszky Gábor a Kádár-rendszerben soha nem ült börtönben (ezt már a családi háttér is lehetetlenné tette). Igaz, a 80-as évek elején hatóság elleni erőszak miatt fél évet kapott – de csak felfüggesztve. Ez a nagy ellenzéki cellaajtót soha nem látott belülről (reméljük, ezt a mulasztást a közeljövőben majd pótolja)
A szélsőbalos Demszky 1990-ben Budapest főpolgármestere lett. A Lenin-jelvényt, a vörös karszalagot ugyan már nem viselte, s munkásmozgalmi nótákat sem danolt elvbarátaival (legalábbis nyilvánosan) – de a lelke mélyén az maradt, aki volt. Anti-magyar, kozmopolita, multikulti-hívő – az elromlottság legmélyebb lépcsőjének szerelmese. Szélsőbalos elkötelezettsége azért olykor-olykor felszínre tört: elévülhetetlen „érdeme” például, hogy 2006-ban kitüntette a szemkilövető Gergényi Pétert. Képzeljük el, ha 1972-ben Demszkynek módja lett volna lövetni. Akkor Szalay Miklós nem húsz hónapot kap…
Az idei áprilisi „forradalom” egyik legnagyobb vívmánya, hogy a szabadmadaras hitközség egyetlen tagja sem került be a T. Házba. Most az önkormányzatokban ücsörgő hitközségi maradékon van a sor. Végre valahára Demszky is elkotródik. Kozmopolita vigyora, multikulturálisan villogó fogínye ugyan kinek fog hiányozni…
Falusy Márton – Hunhír.info
