Az Európai Központi Bank (a továbbiakban: EKB) állásfoglalása szerint nem lehet csökkenteni az MNB elnökének – és a jegybank többi vezetőjének – a fizetését. Ismeretes, hogy a szavazófülkékben lezajlott sikeres forradalmat követően június elején jelentette be a kormányfő: a közszférában bérplafont vezetnek be. A tervezet szerint havi kétmilliónál többet egyetlen közszolga sem kereshetne e forradalmi hazában.
Ugye emlékszik még a kedves Olvasó a Nemzeti Együttműködésről szóló nyilatkozat (NENY) első mondatára? „A XXI. század első évtizedének végén, negyvenhat év megszállás, diktatúra és az átmenet két zavaros évtizede után Magyarország visszaszerezte az önrendelkezés jogát és képességét.” Az elmúlt hetekben sokan vitatták ennek a megállapításnak az érvényét. Én is úgy vélem, a NENY idézett mondatát forradalmi hevület és nem a tények tisztelete szülte. Miféle önrendelkezésről beszél a kétharmados többség? Adósságcsapdában vergődik az ország, úgy függünk az IMF-től, mint a kápótól az önrendelkezésről még csak álmodni sem merő rab – hadd ne folytassam a sort. Aztán még egyszer elolvastam a NENY teljes szövegét, s rájöttem: tévedtem. Az idézett mondat jelentése ugyanis nem egyértelmű. Nem azt állítja, hogy megvalósult a nemzeti önrendelkezés, csupán annyit, hogy „visszaszereztük” az önrendelkezés „jogát és képességét”. Tehát – ezt már én teszem hozzá – majd a jövő dönti el, hogy ezzel a „visszaszerzett” joggal és képességgel miként sáfárkodunk.
Mindez az EKB fentebb hivatkozott állásfoglalása kapcsán jutott eszembe. Ha Orbán Viktor javaslata megvalósul, akkor az MNB jelenlegi elnökének fizetése kétharmaddal csökken. Nem kis pénz, ha jól számolom, havonta hat millió forintnak mondhatna búcsút a bizonyára albérleti szoba-konyhában tengődő Simor elnök úr. Hogy az orbáni tervezet megvalósul-e, azt ma még nem lehet tudni. Az EKB mindenestre kioktatta a hivatalban lévő kormányt, hogy a javaslatról velük nem egyeztettek, hiszen az MNB ugyan még az atyaúristentől is független – kivéve a nagyhatalmú EKB-t.
Tudom jól, nagyon unja a kedves Olvasó, ha törvények paragrafusait-bekezdéseit citálom. Most mégis kénytelen vagyok idézni az MNB-ről szóló 2001. évi LVIII törvényből. Azért, hogy tisztán lássuk a magyarnak és nemzetinek nevezett bank státuszát.
A törvény 1. § (1) bekezdése szerint „a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) a Magyar Köztársaság központi bankja.” Magyarán: a mi bankunk. A Magyar Köztársaság állampolgárainak a bankja. Ezt az állítást azonban a hivatkozott paragrafus (2) bekezdése azonnal érvényteleníti is, amikor kimondja, hogy a független jegybank és annak döntéshozó szervei „nem kérhetnek és nem fogadhatnak el utasításokat az Európai Központi Bank kivételével a Kormánytól, az Európai Unió intézményeitől és szerveitől, tagállamainak kormányaitól vagy bármilyen más szervtől”. A magyarnak és nemzetinek nevezett bank tehát senkitől sem fogadhat el utasításokat, csupán a nemzetközi pénzvilág uralta EKB-tól. A Magyar Köztársaság központi bankja független a Magyar Köztársaságtól, de nem független egy külföldi szervtől, s éppen ezért független. Logikus, világos, csak a hülye nem érti ezt.
Ha az MNB ennyire független a Magyar Köztársaságtól, akkor bizonyára külföldi tulajdonban van – gondolhatnánk a fentiek után. Tévedés. A részvénytársasági formában működő, tízmilliárd forint jegyzett tőkével rendelkező jegybank a törvény szerint hazai tulajdonban van. A hivatkozott törvény 46. § (4) bekezdése szerint „az MNB részvényei az állam tulajdonában vannak. Az államot, mint részvénytulajdonost a miniszter képviseli.” Érdekes részvényes ez a magyar állam: bár az ő tulajdonában van az összes részvény, ő finanszírozza a jegybank működését, még sincs joga ahhoz, hogy eldöntse, a tulajdonában lévő intézmény vezetésével megbízott embereket mekkora javadalmazás illeti meg. Igaz, az EKB a javadalmazás csökkentését elvileg nem zárja ki. Amennyiben új elnök kerül az intézmény élére, akkor lehet változtatni a fizetésen. Most azonban nem. Hogy miért? Mert a fizetés csökkentése csorbítaná a jegybank függetlenségét. Ismét tanultunk valamit: az ún. „függetlenség” fokmérője a pénz mennyisége. Ahogy régen és más szakmában mondták: kicsi pénz – kicsi foci. Nagy pénz…. Ismerős, ugye?
És akkor zárásul még egy szép idézettel traktálom a kedves Olvasót. Annak illusztrálására, micsoda borzalmakat termel ki magából ez a paragrafus-gyártó, cinikusan „jogállamnak”, „demokráciának” csúfolt abszurd világ. Mindig is gyűlöltem, a nyelv meggyalázásának tartottam a „törvények”-nek nevezett beteges „alkotásokat” – íme zárásul egy jellemző példa (igazolandó múlhatatlan undoromat). A jegybank elnökének javadalmazásáról a törvény 53. § (1) bekezdése imígyen rendelkezik:
„Az elnök MNB-től származó tárgyévi összes keresete az elnök részére előző évre megállapított összes keresetnek az Európai Unió Bizottságának a tárgyévet megelőző évben benyújtott konvergencia programban a tárgyévre vonatkozó fogyasztói árindex értékével megemelt összege.”
Ez kérem egy magyar mondat. Látszólag. Annyi köze van a magyarsághoz és a nemzethez, mint a Magyar Köztársaság külföldről irányítottan független központi bankjának.
A narancsos kétharmad forradalomról beszél. Az önrendelkezés jogának és képességének a visszaszerzéséről. Most Európából az ellenforradalmi szelek fújnak. Ez a jegybanki ügy a narancsos forradalom próbaköve. Ha Orbán Viktor és csapata ellenáll az uniós ellenforradalomnak, akkor némi joggal beszélhet forradalomról és ilyen-olyan önrendelkezésről. Ha azonban az EKB ellenforradalmi akciójának hatására a kormány visszakozik, s meghajol az idegen akarat előtt, akkor kéretik a Nemzeti Együttműködésről szóló nyilatkozat minden fellelhető példányát azonnal kukába dobni. Mert nem a kenetteljes szavak, szép nyomdai kivitelben előállított nyilatkozatok, hanem egyedül a tettek számítanak. Most a gyakorlatban mutathatja meg a kormány, mennyit is ér az önrendelkezés állítólag visszaszerzett joga és képessége. Itt az idő a bizonyításra.
Falusy Márton – HunHír.Hu
