Tőkés László szerint a jövendő magyar kormánynak újra kell gondolnia a magyarság-politikáját, Bugár Béla a Máért összehívását sürgette. Határon túli magyar politikusok nyilatkozatai a választásokat követően.
Tőkés László kifejtette: a vidék nem állt ki a jobboldal mellett, a nyerő mellé állás effektusa érvényesült. Ezt nagy mértékben megkönnyítette az MDF magatartása – fűzte hozzá, megállapítva, hogy semmilyen kampánnyal nem lehetett felülmúlni a jobboldalon belüli megosztottságot. A püspök szerint olyan frontvonal alakult ki, amelynek mentén három párt áll eggyel szemben (MSZP-SZDSZ-MDF kontra Fidesz), az MDF pedig a négy évvel ezelőtti centrumpártnak a dicstelen szerepét töltötte be. Ezen kívül a kormánypropaganda a választási propagandával olyan jól összefonódott, hogy egyenlőtlennek bizonyult a választási küzdelem – mondta Tőkés. Szerinte talán az róható fel a Fidesznek, hogy talonba tette az antikommunizmust és a határon túli magyarok kérdését, azt hitte, hogy ezzel szavazatokat nyer.
Tőkés úgy véli: a koalíciós pártok győzelme az RMDSZ hivatalos politikájának a megerősödését eredményezi majd Romániában, s ez nagyon nehéz helyzetbe hozza a határon túli magyarságot. A püspök szerint ugyanis az eddigi kormány nem a határon túli magyarság egészét, hanem csupán az RMDSZ-t tekintette határon túli politikája partnerének. “E tekintetben nem sok jóra számíthatunk, a határon túli magyarság továbbra is teljesen kiszolgáltatott Bukarestnek, Budapestnek és az RMDSZ-nek” – mondta. Az RMDSZ-en kívüli romániai magyar politikai, polgári és egyházi erőknek mindazonáltal meg kell győzniük a régi-új magyar kormányt – hangoztatta Tőkés -, hogy vizsgálja felül a határon túli magyarsággal kapcsolatos politikáját, mert a mindenkori magyar kormánynak az egész határon túli magyarságban kell gondolkoznia. Meg kell győzni e kormányt, hogy széles körű konzultációt folytasson a határon túli politikai, polgári és egyházi szférával – mondta Tőkés.
Szász Jenő, az erdélyi Magyar Polgári Szövetség elnöke, Székelyudvarhely polgármestere az MTI-nek úgy fogalmazott: “A státustörvény megcsonkítása és december 5. után láthattuk, milyen állapotban van Magyarország”. A politikus szerint a romániai magyarságnak le kell vonni a következtetést, miszerint első-, másod- és harmadsorban is csak önmagára számíthat, és csak negyedsorban az anyaországra. “Itthon feladatunk van: vinnünk kell keresztünket” – mondta. Szász Jenő hangsúlyozta, hogy az illendőség kedvéért gratulál a nyertes MSZP-SZDSZ koalíciónak, de gratulál a Fidesznek is, mert – mint fogalmazott – “sikerült erősnek maradnia”. További együttműködésről biztosította a Fideszt, hozzáfűzve: “Szeretnénk olyan kormányt az anyaország élén, amely nem határon belüli és határon túli magyarságban gondolkodik, hanem egységes magyar nemzetben”.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) ezután is az lesz az érdeke, hogy minden magyarországi párttal jó kapcsolata legyen, megfelelő párbeszédet alakítson ki velük, a magyar kormánnyal pedig megpróbáljon minél termékenyebb együttműködést kiépíteni – nyilatkozta a magyarországi választási eredményeket kommentálva Markó Béla, az RMDSZ elnöke.
Bugár Béla szerint az eddig “felhőtlennek semmiképpen sem nevezhető” viszony a választások nyomán felálló magyar kormány pártjai és a Magyar Koalíció Pártja (MKP) között barátságosabb lesz és a politikában több figyelmet kap a nem Magyarországon élő magyarok véleményének meghallgatása. Ennek első kézzel fogható jele Bugár elvárásai szerint a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) összehívása lenne, mert hogy úgy ítéli meg: Gyurcsány Ferenc eddigi kormánya ódzkodott a közös ügyek megvitatására létesült fórum összehívásától. “Együtt kell működni és ha egy-egy kérdésben nem azonos a véleményünk, az még nem ok az ellentétes magatartásra” – fogalmazott az MTI-nek nyilatkozva a szlovák parlament házelnöki teendőit is ellátó szlovákiai magyar politikus, aki a közeledést ugyan kölcsönös alapon képzeli el, mégis úgy ítéli meg, hogy az elvárható és jó szívvel fogadható gesztus, “az első lépés megtétele, a Máért összehívása” Budapestre hárul. “Az új magyar kormány felállásának pillanatától várni fogjuk a Máértra invitáló meghívást. Azon a fórumon majd eldől, hogyan alakulhatnak a továbbiakban a magyar-magyar kapcsolatok. “Természetesen a Fidesszel fennálló kapcsolatunk ezek után sem változik, hiszen pártközi viszonyrendszerünket nem az szabályozza, hogy éppen ki van kormányon, vagy ellenzékben. A Fidesz legközelebbi partnerünk, annál is inkább, hogy ugyanazoknak a nemzetközi szervezeteknek vagyunk a tagjai. Persze, azt valljuk, hogy mindig a mindenkori kormánnyal kell jó kapcsolatot fenntartani, de mindig kettőn áll a vásár” – mondta.
Magyarország és Szlovákia kétoldalú államközi kapcsolatait érintő előrevetítésekre Bugár egyelőre nem vállalkozott, mondván, hogy alig két hónap múlva Szlovákiában is – előrehozott – választások lesznek. “Ez majd csak azok után derül ki. Természetesen jó lenne, ha jobb államközi kapcsolatot lehetne kialakítani, ha a szlovák és a magyar fél túl tudná magát tenni a történelmi sérelmeken, s ha ennek eredménye a történelem során megesett különféle ügyek jóvátételeként is megjelenne” – fogalmazott Bugár.
(Forrás: MTI)
HunHír.Hu