Ősszel újraindulhat az Erdélyi Napló című hetilap, köszönhetően a finanszírozásba beszálló, a Magyar Nemzethez és Hír Tv-hez közeli üzleti vállalkozásnak írta hétfőn saját forrásaira hivatkozva a hirkereso.ro romániai magyar portál.
A hetilap volt főszerkesztője, Makkay József Liszkay Gáborral, a Magyar Nemzet és a Hír TV első emberével állapodott meg az újság újraindításáról – írja a hirkereso.ro romániai magyar portál
A portál emlékeztet arra, hogy Makkay már januárban úgy nyilatkozott: magyarországi cégekkel tárgyalnak az újság újraindításáról, mivel nem találtak olyan romániai magyar kiadót, amely vállalta volna a lap finanszírozását. Makkay akkor nem közölt részleteket, csak annyit mondott, hogy már az idén újraindulhat a lap. Makkay abszolút elkötelezett, a magyar érdekeket felvállaló, becsületes és befolyásmentes újságíró, akinek munkásságáról, hovatartozásáról több éves közös munkánk során számtalanszor meggyőződhettünk. Hajrá Józsi, legalább nem csak az erdélyi, magyar nyelvű zsidóknak lesz médiuma.
HunHír.Hu