Tegnap a köztévé reggeli műsorának a vendége volt Ahmed Abdelrazek, a Palesztin Állam budapesti nagykövete. A téma természetesen a „Szabadság hajóraj” elleni zsidó terrortámadás volt. Ugyancsak tegnap „A flottillaincidens” címmel Miklós Gábor publicisztikáját közölte a Népszabadság című napilap. Ha a két véleményt, nézőpontot összevetjük, feltehetjük az egyszerű kérdést: hol vannak a téboly határai?

A palesztin nagykövet szerint a hétfőn történtekre világos magyarázat adható. A török kormány felügyelte a segélyszállítmányt, a hajókon fegyverek nem voltak. Izrael előre eltervezte a támadást, mert figyelmeztetést akart küldeni világnak: senki se próbálja megtörni a gázai övezet blokádját. A humanitárius segélyekre azért van szükség, mert a gázai lakosság több mint 70 százaléka nyomorban él. A nagykövet szerint a hajóraj megtámadása is annak a bizonyítéka, hogy a békefolyamatot akarja megtorpedózni a zsidó állam. A Népszabadság publicistája másként ítéli meg a történteket. Írásának bevezető mondatait idézem:

„Aki azt állítja, hogy a teljes igazság birtokában értelmes véleményt képes formálni a gázai flottillaügyben – nincs magánál. Esetleg hazudik, vagy pedig oly mértékben elfogult valamely fél oldalán, hogy az már érinti a becstelenség, avagy a téboly határait.”

A palesztin nagykövet értelmes véleményt formált, Miklós Gábor szerint tehát Ahmed Abdelrazek „nincs magánál”, „hazudik”, sőt a „téboly határain” kóvályog. A szerző természetesen nem tartja magát tébolyodottnak, vagy becstelennek, ezért kimérten igyekszik fogalmazni. Miklós Gábor gyűlöli a gyűlöletet, ezt le is írja – nyomatékul felkiáltójelet biggyesztve a mondat végére. A kiegyensúlyozottságra törekvés jegyében egyrészt a gázai övezetet uraló – természetesen terrorista – Hamaszról, majd a következő mondatban a gázaiakat „gettósorba nyomorító” izraeli hatalomról beszél. De ez csak álcázás a szerző részéről: szövegének végén már nem is akarja leplezni elfogultságát.

Miklós Gábor azt írja: ha tényleg a gázaiak megsegítése lett volna a cél, akkor a szervezők „elfogadhatták volna az ajánlatot: Asdodban kirakodnak, majd az átvizsgált árut továbbszállítják Gázába”. A szerző első „torzítása” itt érhető tetten. Asdod – izraeli kikötő. A hajóraj pedig nem ott akart kikötni, hanem Gázában. Amely tudvalevőleg nem izraeli felségterület. Miért kellett volna elfogadni egy idegen ország „ajánlatát” a palesztinoknak szánt segély ügyében?

De menjünk tovább, most jön csak a java. Miklós Gábor értelmes véleményt igyekszik formálni a hajóraj szándékairól és a következményekről:

„Demonstrálni akartak, áttörni a blokádot.
Ez nem sikerült, viszont legalább tizenöt halottat és rengeteg sérültet produkáltak, nemzetközi vihart kavartak.”

Igen, a „Szabad Gáza” mozgalom nem titkolt célja – amint az a honlapjukon is olvasható – a törvénytelen, a nemzetközi szervezetek által is elítélt blokád áttörése. Miklós Gábor ezt nehezményezi, ő tehát a törvénytelenség, a jogtiprás pártján áll. Ez bizonyára józan, becsületes magatartás. Ahogy az is a józanság jele, hogy a szerző szerint nem a zsidó terroristák, hanem a segélyszállítmánnyal utazó civilek „produkáltak” sok halottat és sebesültet, s kavartak nemzetközi vihart. Mit lehet erre az „elfogulatlan” állításra mondani? Íme egy hasonlóan „elfogulatlan” vélemény: az ún. „holocaust” idején a zsidók sok halottat és sebesültet produkáltak, nemzetközi vihart kavartak.

Írása utolsó mondataiban Miklós Gábor ismét kiegyensúlyozottságra törekszik, de végül mégiscsak kibújik a zsidó szög a zsákból.

„Pedig lehetett tudni, hogy a flottillakaland értelmetlen volt. A katonai fellépés vele szemben átgondolatlan és kegyetlen. Sok ember ismét hiába halt meg, odavetették őket hencegő bátorsággal a semmiért. Késsel támadtak a kommandósokra, lelőtték őket. Legkevésbé a gázai gyerekeknek, betegeknek, rokkantatnak segített oktalan áldozatuk. Kár értük.”

Tehát „hencegő bátorság”, „értelmetlen” kaland. Hogyan is fogalmazott írása elején a szerző? „Aki azt állítja, hogy a teljes igazság birtokában értelmes véleményt képes formálni a gázai flottillaügyben – nincs magánál.” Az hazudik, sőt a téboly, a becstelenség határait „érinti”. Miklós Gábor írásának záró mondataiban „értelmes véleményt” formált, saját szavai szerint tehát a szerző a téboly határait súrolja. Ami persze nem igaz – Miklós Gábor már átlépte az említett határokat.

Én nem állítom, hogy a teljes igazság birtokában fogalmazom meg véleményemet. De a közismert tények birtokában van határozott véleményem. Ráadásul elfogult is vagyok – gyilkosokkal, politikai kalandorokkal szemben ugyanis nem lehet elfogulatlan az ember.

Miklós Gábor azt írja: késsel támadtak a kommandósokra, akik ezért lelőtték a támadókat. A „késes” támadásra bizonyíték nincs – a rendelkezésre álló felvételeken csak botok, székek szerepelnek „fegyverként”. Ugyanakkor Miklós elfelejtkezik a lényegről: nemzetközi vizeken támadták meg a hajókat az izraeli kalózok. A hajó utasainak mit kellett volna tenniük? Maceszgombóccal várni a levegőből érkező „kiválasztottakat”? Az lett volna az „értelmes” válasz a „hencegő bátorság” helyett?

De ha már szóba került „a teljes igazság” – a palesztin-izraeli „konfliktus” gyökeréig kell visszanyúlni. S itt nincs helye mellébeszélésnek. Edward W. Said, a néhány éve száműzetésben elhunyt világhírű palesztin tudós tíz évvel ezelőtt egy zsidó lapnak adott interjúban így fogalmazott: „Az egyik oldalon vannak a bűnösök, a másikon az áldozatok. A palesztinok az áldozatok.” Ilyen egyszerű ez, kedves Miklós Gábor. A teljes igazság részeként Said még ilyesmit is mondott: „Amikor Önök ide érkeztek, meg kellett volna érteniük, hogy lakott földre jöttek.” Izrael állam megalapítása ugyanis az őslakosok elűzésével párosult. Akiknek a visszatéréshez való – egyébként az ENSZ által is garantált – jogát máig nem fogadja el a terrorista állam. Ez is a teljes igazság része.

A „flottillakaland” nem volt értelmetlen. S nem a „hencegő bátorság” okozta sok ember halálát, hanem zsidó állam terrorizmusa. A vérengzés ismét megmutatta Izrael igazi arcát. S arra is rávilágított, hogy a beteges zsidó „szolidaritás” hihetetlenül erős kötelék. Példa rá Miklós Gábor gusztustalan, mélységesen elfogult írása: ő sem tud kibújni zsidó bőréből. Hogy értse a kedves Olvasó, mire is gondolok, a kérdés hiteles szakértőjét, Konrád Györgyöt idézem:

„Csúfolódhatom, alakoskodhatom, borzadozhatok hitsorsosaimtól, nem számít, zsidó maradok. Használhatjuk minden más nép nyelvét, lehetünk bármely állam polgárai, kitérhetünk, asszimilálódhatunk, összeköthetjük más kultúrcsaládokkal a magunkét, lehetek keresztény, muzulmán, buddhista, kommunista, mindegy. Eljön az óra, amikor rálátok magamban a bújócskázó zsidóra.”

„A flottillaincidens” című, Népszabadságban megjelent írást olvasva is rálátunk egy „bújócskázó zsidóra”. Miklós Gábor addig bújócskázott, amíg sikerült a téboly határain túl kikötnie.

Falusy Márton – HunHír.Hu