A kettős állampolgárságról szóló törvény végszavazásán a Jobbik elnöke nem volt jelen, mert egy rádióinterjú miatt késve érkezett meg a T. Házba. A hiányzásból persze hír lett, hiszen a média árgus szemekkel figyeli a pártelnök minden lépését. Vona Gábor azonnal közleményt adott ki, amelyből megtudtuk, hogy a technikai malőr miatt szégyelli magát. Ma reggel pedig a Duna TV-ben így minősítette hibáját: „elképesztő mulasztás”.

Hibázni emberi dolog, mulasztásainkat elismerni szintén az. Kár, hogy ez utóbbi nem jellemző honi politikusainkra. Ha csak az elmúlt húsz évre gondolok, nem emlékszem arra, hogy akadt volna vezető politikus, aki bármilyen apró hibáért szégyellte volna magát. S elnézést kért volna híveitől, a magyar választópolgároktól. Vona Gábor hibázott. A történelmi jelentőségű szavazáson – figyelmetlenség miatt – nem volt jelen. S ezért joggal érte őt kritika a Jobbik híveinek táborán belül és azon kívül egyaránt. Ugyanakkor tény, hogy – megtörve egy rossz és káros hagyományt – nem próbálta magyarázni a bizonyítványt: közleményében leírta, hogy szégyelli magát a történtekért, s elnézést is kért. Számomra a kellemetlen történetnek ez a legfontosabb üzenete.

Érdekes, hogy a honi sajtó miként reagált a Vona-mulasztásra. Vegyük példának „kedvencemet”, a Magyar Hírlap nevezetű nyomtatványt. A Széles-lap szerkesztőségében hosszú ideje futkorászik egy szorgos hangya, a Pindroch-félék alfajából. Említett hangyánk neve ugyanis Pindroch Tamás. Napról napra szállítja dögunalmas, fűrészpor-ízű belpolitikai helyzetjelentéseit, de publicisztikára még sohasem vetemedett. Aztán tegnap eljött az „elképesztő mulasztás” nagy napja, s szorgos hangyánk előállt egy glosszácskával, amely ma nyomdafestéket is kapott. „Ember az űrből” – ez a címe a hangyás írásnak.

Vona Gábor fentebb idézett közleményében azt írta: a Marsra is elment volna, hogy jelen lehessen a történelmi szavazáson. No, Pindrochunk képzeletét megragadta az említett bolygó, s glosszácskájában ezzel játszogatott el. Hiszen Vona ugye „a Föld nevű bolygón állomásozott”, mégsem toppant be az országnak éppen forradalmi hangulattól pezsgő házába, mert „a politikai karrierépítés, a médiaszereplés, a népszerűség hajszolása elterelte a figyelmét a történelmi pillanatról”. Ezeket a bugyuta és igaztalan szavakat kotorta össze a karrierjét széles buzgalommal építő Pindroch nevezetű hangya.

Nem akarok lesüllyedni hangyánk alagsori gondolkodásának a szintjére, ezért nem veszem lajstromba, hogy az elmúlt húsz évben „a politikai karrierépítés” és a „népszerűség hajszolása” jegyében hány fontos szavazásról maradt távol az új időknek új dalait zengedező narancsos párt vezetője. Fölösleges mindig másra mutogatni. Mégis szükségét érzem, hogy egy húsz évvel ezelőtti eseményt itt és most felidézzek – ámbár a történet annyira közismert, hogy már elmesélni is olyan unalmas, mint a Pindroch.

Szorgos hangyánk azt írja, hogy Vona távollétében a képviselők többsége „megadta az állampolgárság lehetőségét elszakított magyarjainknak”. Igen, ez tényleg felemelő szavazás volt. De az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy „elszakított magyarjaink” ügyében egykoron a narancsos párt másként vélekedett.

Két évtizeddel ezelőtt, a trianoni diktátum évfordulóján Szabad György házelnök javaslatára a T. Ház néma felállással emlékezett a gyászos napra. Egyedül a Fidesz képviselői osontak ki a folyosóra – éppen úgy, ahogy legutóbb a székely himnusz éneklésekor a szegfűs csapat tette. Akik akkor nem voltak hajlandók egy percig csöndben állni, ma Trianonra emlékező törvényt gépelnek. Ne értsen félre a kedves Olvasó. Az ember élete során változik: amit tegnap helyesnek véltem, azt ma talán kárhoztatom. Nekem csak egyetlen mozzanat hiányzik ebből a nagy átalakulásból. A húsz évvel ezelőtti Fidesz-exodus óta – ha emlékezetem nem csal – egyetlen narancsos politikus szájából nem hallottam, hogy szégyelli magát, hogy elnézést kér. Úgy tesznek, mintha húsz évvel ezelőtt nem a Föld nevű bolygón állomásoztak volna, mintha a Marson legyintettek volna Trianonra, „elszakított magyarjainkra”. Orbán Viktor szokta volt mondani: az indián nem felejt. Én sem felejtek. S várom azt a szót, amit – jóval kisebb súlyú ügyben – Vona Gábor képes volt leírni. A szégyenérzet kendőzetlen megvallására gondolok.

Mulasztása miatt sem mentegetni, sem elmarasztalni nem kívánom Vona Gábort. Csupán arra óhajtottam fölhívni a figyelmet, hogy a pártelnök a közéletben megszokott maszatolás helyett elszégyellte magát, megkövette szavazóit, a honpolgárokat. Becsületes eljárás volt. A Pindroch nevű szorgos hangyát azonban ez a gesztus nem érdekli. Elég csak rápillantani a pónemére, hogy megtudjuk, milyen hangyabolyban szocializálódott. Az tényleg egy másik világ. Oly messze van tőlem, mint a Földtől a Mars.

Mi a tanulság? Vona Gábor láthatóan megtanulta a leckét: nem szabad magas labdát adni az ellenfélnek. A legapróbb mulasztásnak is ára van. Minden lépésre vigyázni kell. Különben a Pindroch nevű hangya – és megannyi, bolybeli társa – tényleg kedvet kap arra, hogy a publicisztika műfajára fanyalodjék. A szebb jövő érdekében óvjon meg ettől minket az Isten.

Falusy Márton – HunHír.Hu