A Jobbik nyert, a MIÉP vesztett
A MIÉP-Jobbik a Harmadik Út pártszövetség választási eredményei alapján lesz forrás arra, hogy a saját bevallása szerint eddig mindenféle támogatás nélkül működő Jobbik a közpénzből építse a pártot az elkövetkezendő négy évben. A Parlamentet is megjárt MIÉP számára az eredmény már inkább lehangoló és elkeserítő. Egy dolog viszont tény, hátán vitte a Jobbikot az állami támogatást biztosító mérce átlépéséhez.
Amikor a HunHír.Hu stábja a kuruc.hu-n és a saját internes portálján elsőként nyilvánosságra hozta a két párt addig titokban tartott együttműködési szándékát, letelefonáltak a Jobbik-központból, hogy miképpen merészeltük egyeztetés nélkül ezt tenni. Az újságíró erre csak azt tudta válaszolni: nem hiszi, hogy egy független nemzeti portálnak bárkitől is engedélyt kellene kérnie, hogy lehozza a tudomására jutott információkat. Ebben a kuruc.hu akkori főszerkesztője, Molnár Balázs is teljes mértékben egyetértett, s nem engedte, hogy a jobbikosok belenyúljanak és leszedjék, leszedessék a hírt az oldalról.
Biztosak voltunk abban, hogy az atomjaira hullott nemzeti oldal azon tagjai számára, akik előtt nem ismertek az egyes pártokon belüli nézeteltérések és problémák (s ez így is van rendjén), hatalmas lelkesedéssel üdvözlik az összefogás tényét, és reményt ad nekik ahhoz, hogy a két párt sikerességében bízzanak. Ezáltal annak is elejét vettük, hogy a közvélemény foglalkozzon a MIÉP belső problémáival, a Bognár-perrel, így a reflektorfénybe az összefogás került. Természetesen Csurkáéktól sem kaptunk köszönetet, jóllehet ezt nem is vártuk el.
A MIÉP-Jobbik ment a közös úton, közben sokan a biztos kormányváltásról beszéltek, ami kifelé elfogadható is lett volna, csakhogy a magánbeszélgetésekben is sokan ezt biztosra vélték. Azon magát politikusnak nevező embernek, aki a kampány, a jelszavak, a médiaszereplés, a szóróanyagok tartalma, megjelenése alapján négy- vagy hatszemközt is Parlamentbe kerülésről, vagy legrosszabb esetben 3-4 százalékos eredményről papoltak nekünk, ott kéne hagyniuk ezt a pályát, mert végül is az az eredmény jött be, amit mi prognosztizáltunk. No de hagyjuk ezt.
Amikor megjelent a Jobbik-közeli havilap, hatalmas lelkesedéssel vetettük bele magunkat a küzdelembe. Egy éven keresztül teljesen ingyen és bérmentve írtuk a cikkeket, küldtük a fotókat, de amikor jeleztük, hogy anyagi ellenszolgáltatás nélkül tovább már nem tudjuk csinálni, akkor a pitiségükre jellemzően még a HunHír bannerét is levették a lap oldalairól. Az egyéves munkáért természetesen a köszönet elmaradt. Az újságot egyébként nem ingyen osztogatják. Jeleztük: nem a másik tábor prominenseit kéne a lapnak futtatni, hanem felépíteni a saját, hozzá köthető sztárvilágát, de ennek ellenére kompromittálódott figurák, politikai hovatartozásukat kimutatott álsztárok, és egyértelműen a Fideszhez köthető arcok jelentek meg az újság hasábjain.
Csapnivalóan rossz volt a kampány, érdektelenek voltak a szórólapok, már ahol voltak, és nem akarták megérteni tisztelt jobbikos barátaink, hogy a bizonytalanokat nem lehet úgy megszólítani, hogy mi vagyunk az a párt, ami valami ellen van. Azt sem vették figyelembe, hogy Zorró-álarcos bohóckodásokkal, plakátokkal leterített hajléktalanokkal nem lehet az úgynevezett radikális keménymagon kívül másokat megszólítani. Ugye egy választásnál az az alap, hogy a saját biztos szavazónkat alapul vesszük, és a bizonytalanokat akarjuk megnyerni.
Nem voltak jók a leosztások sem, hiszen a szerepek mindig felcserélődtek. A keresztállítgató nem biztos, hogy politikusnak, újságírónak, lapszerkesztőnek és főszervezőnek is beválik, s nem működik a kommunista vészkorszak azon intézményrendszere sem, hogy pozícióval jutalmazzuk elkötelezettséget. Sok volt itt a választott ember, csak az a baj, hogy nem tudni, kik emelték őket piedesztálra, általában csak saját maguk nevezték ki saját magukat.
Figyelembe kell venni az elmúlt évek történéseit. Az EP-választásokra a MIÉP bebizonyította, hogy 1-2 százalék között mozgó politikai erő, amelyet elhagyott erőssége, értelmiségi holdudvara, amelynek szinte lenullázódott egykori nagyhírű elfogadott, és az ellenfél által is tisztelt hetilapjának példányszáma, hogy képtelen a korszerű kommunikációra, és bizony vezérének is jobbat tenne, ha televíziós szereplés helyett inkább papírra vetné gondolatait. Mindenesetre vitathatatlan, hogy ismertség és elfogadottság szempontjából most még nem lehet egy lapon említeni egyetlen jobbikossal sem. A mostani 2,2 százalékban így is oroszlánrésze volt Csurka személyének. Volt persze olyan is, aki pont miatta nem szavazott a Harmadik Útra, de ismerni kell főleg a vidéki MIÉP-esek természetrajzát, ők a vezér nélkül elképzelhetetlennek tartják a nemzeti radikalizmust.
Kovács Dávid jó képességű, az ismeretlenségből előlépő figura, de nem vezértípus, és amióta világ a világ, az ilyen személyiség kell az elkötelezett tömegeknek. Kovács kimondta az egyik tömegrendezvényen, hogy a Jobbik nacionalista párt, aztán visszakoztak, s lett helyette antiliberális, úgy, hogy minden erejüket az SZDSZ gyengítésére fordították. A nacionalizmust kellett volna hangsúlyozni, annak modern változatát, elfogadott és bevált politikai kommunikációval és profizmussal. Nos, ez a Jobbiknál is hiányzott. A Jobbik sem gondoskodott arról, hogy felépítse saját holdudvarát, és az erre figyelmeztető jó szándékot is elutasította, jellemzően arra a szűkült látókörre, ami azt sugallja, hogy csak az a jó, amit én mondok.
Egy modern és sikerekre törő pártnak a legfontosabbat mindenképpen figyelembe kell venni: nem működhet a kutyánk kölyke effektus. Az elkötelezetteket tényleg meg kell becsülni, de csak azokat emelni pozícióba, akik szakmailag alkalmasak rá, s nem önjelölt álmodozók, hanem bizonyított tudású emberek. Az nem politikusi mérvadó, hogy valaki egy ismert személyiségnek rokona, vagy a szűkebb baráti körhöz tartozik. Lehet jó szakember a saját portáján, de nem biztos, hogy jól látja a politikai összefüggéseket, és megvan az a tényleges gyakorlata, ismeretanyaga, amivel előmozdíthatja pártja ügyét.
Az sem szerencsés, ha mindentudó polihisztorok lépnek színre, az egyszerre százféle dologhoz értő emberek, mert nem lehet egyszerre valaki, író, költő, belpolitikus, külpolitikus, grafikus, képszerkesztő, látványtervező és megmondó ember. A múlt sem lehet fő rendezőelv. Csak azért, hogy valaki úgymond lázadni mert a kommunista diktatúra ellen, már meghatározó szerepre tör, pedig ilyenek nagyon sokan voltak.
A Jobbik előtt most ott a lehetőség, hogy ha akarja, felépíti magát, s nem tűnik el a süllyesztőben, mert a jó helyre fordított pénzzel sok mindent el lehet érni. Elő kell vennie a szakembereket, visszaszorítani az önjelölteket, és nem a spontán jópofának tűnő dolgokkal, hanem a reálisan és szakszerűen felépített kommunikációs tervekkel előjönni.
A MIÉP előtt is ott a feladat, neki viszont jóval nehezebb a helyzete. Fel kell számolnia belterjességét, le kell cserélnie a megkopott, a semmitmondó, a vitatott múltú, az önmagukat sohasem tisztázó arcokat, a kritikátlanul bólogató jánosokat és azokat, akik nagy lózungokkal beszélnek, de eddig még semmit sem tettek az asztalra. Nagyobb teret kell kapniuk azoknak, akik eddig is bizonyítottak, és vállukon vitték a közügyet az elmúlt négy évben is.
Mindkét pártra jellemző, hogy nem eshetnek a struccpolitika árkába. Nem másra mutogatni, mindig mást okolni, a körülményeket, a médiát hibáztatni, hanem elismerni a negatívumokat, a hiányosságokat és ez ellen tenni úgy, hogy a szakmai döntéseket nem befolyásolhatják az emberi kapcsolatok, a meglévő alá- és fölérendelt viszony.
Tény, hogy Magyarországon van 5-600 ezer olyan ember, aki erőteljesen nemzeti érzelmű, hazafinak vallja magát. Nem nyugszik bele a Trianon igazságtalanságába, az idegenek anyagi és egyéb térnyerésébe, a magyar oktatás, a kultúra szétverésébe, a történelem meghamisításába, az egyenlő jogok papolása alapján egyesek pozitív diszkriminációjába, a nekik szabad, nekem nem elv megvalósításába. A határokon kívül rekedt magyarok sorsának rendezetlenségébe, a nemzeti jelképek gyalázásába, a magyar vállalkozók ellehetetlenítésébe. Ők most leginkább a Fidesz-táborban vannak, vagy ne adj Isten mérgükben Orbán Viktor bizonyos megnyilvánulása miatt odaszavaztak az MDF-re. Olyan létszám ez, amely tényleg hatalomra segíthet egy megkerülhetetlen politikai erőt. Ezt a tábort meg lehet és meg kell szólítani profi módon, elkötelezetten, de a modern kommunikáció eszközeit alkalmazva. Akkor lehet csak siker.
HunHír.Hu
A Jobbik nyert, a MIÉP vesztett
A MIÉP-Jobbik a Harmadik Út pártszövetség választási eredményei alapján lesz forrás arra, hogy a saját bevallása szerint eddig mindenféle támogatás nélkül működő Jobbik a közpénzből építse a pártot az elkövetkezendő négy évben. A Parlamentet is megjárt MIÉP számára az eredmény már inkább lehangoló és elkeserítő. Egy dolog viszont tény, hátán vitte a Jobbikot az állami támogatást biztosító mérce átlépéséhez.
Amikor a HunHír.Hu stábja a kuruc.hu-n és a saját internes portálján elsőként nyilvánosságra hozta a két párt addig titokban tartott együttműködési szándékát, letelefonáltak a Jobbik-központból, hogy miképpen merészeltük egyeztetés nélkül ezt tenni. Az újságíró erre csak azt tudta válaszolni: nem hiszi, hogy egy független nemzeti portálnak bárkitől is engedélyt kellene kérnie, hogy lehozza a tudomására jutott információkat. Ebben a kuruc.hu akkori főszerkesztője, Molnár Balázs is teljes mértékben egyetértett, s nem engedte, hogy a jobbikosok belenyúljanak és leszedjék, leszedessék a hírt az oldalról.
Biztosak voltunk abban, hogy az atomjaira hullott nemzeti oldal azon tagjai számára, akik előtt nem ismertek az egyes pártokon belüli nézeteltérések és problémák (s ez így is van rendjén), hatalmas lelkesedéssel üdvözlik az összefogás tényét, és reményt ad nekik ahhoz, hogy a két párt sikerességében bízzanak. Ezáltal annak is elejét vettük, hogy a közvélemény foglalkozzon a MIÉP belső problémáival, a Bognár-perrel, így a reflektorfénybe az összefogás került. Természetesen Csurkáéktól sem kaptunk köszönetet, jóllehet ezt nem is vártuk el.
A MIÉP-Jobbik ment a közös úton, közben sokan a biztos kormányváltásról beszéltek, ami kifelé elfogadható is lett volna, csakhogy a magánbeszélgetésekben is sokan ezt biztosra vélték. Azon magát politikusnak nevező embernek, aki a kampány, a jelszavak, a médiaszereplés, a szóróanyagok tartalma, megjelenése alapján négy- vagy hatszemközt is Parlamentbe kerülésről, vagy legrosszabb esetben 3-4 százalékos eredményről papoltak nekünk, ott kéne hagyniuk ezt a pályát, mert végül is az az eredmény jött be, amit mi prognosztizáltunk. No de hagyjuk ezt.
Amikor megjelent a Jobbik-közeli havilap, hatalmas lelkesedéssel vetettük bele magunkat a küzdelembe. Egy éven keresztül teljesen ingyen és bérmentve írtuk a cikkeket, küldtük a fotókat, de amikor jeleztük, hogy anyagi ellenszolgáltatás nélkül tovább már nem tudjuk csinálni, akkor a pitiségükre jellemzően még a HunHír bannerét is levették a lap oldalairól. Az egyéves munkáért természetesen a köszönet elmaradt. Az újságot egyébként nem ingyen osztogatják. Jeleztük: nem a másik tábor prominenseit kéne a lapnak futtatni, hanem felépíteni a saját, hozzá köthető sztárvilágát, de ennek ellenére kompromittálódott figurák, politikai hovatartozásukat kimutatott álsztárok, és egyértelműen a Fideszhez köthető arcok jelentek meg az újság hasábjain.
Csapnivalóan rossz volt a kampány, érdektelenek voltak a szórólapok, már ahol voltak, és nem akarták megérteni tisztelt jobbikos barátaink, hogy a bizonytalanokat nem lehet úgy megszólítani, hogy mi vagyunk az a párt, ami valami ellen van. Azt sem vették figyelembe, hogy Zorró-álarcos bohóckodásokkal, plakátokkal leterített hajléktalanokkal nem lehet az úgynevezett radikális keménymagon kívül másokat megszólítani. Ugye egy választásnál az az alap, hogy a saját biztos szavazónkat alapul vesszük, és a bizonytalanokat akarjuk megnyerni.
Nem voltak jók a leosztások sem, hiszen a szerepek mindig felcserélődtek. A keresztállítgató nem biztos, hogy politikusnak, újságírónak, lapszerkesztőnek és főszervezőnek is beválik, s nem működik a kommunista vészkorszak azon intézményrendszere sem, hogy pozícióval jutalmazzuk elkötelezettséget. Sok volt itt a választott ember, csak az a baj, hogy nem tudni, kik emelték őket piedesztálra, általában csak saját maguk nevezték ki saját magukat.
Figyelembe kell venni az elmúlt évek történéseit. Az EP-választásokra a MIÉP bebizonyította, hogy 1-2 százalék között mozgó politikai erő, amelyet elhagyott erőssége, értelmiségi holdudvara, amelynek szinte lenullázódott egykori nagyhírű elfogadott, és az ellenfél által is tisztelt hetilapjának példányszáma, hogy képtelen a korszerű kommunikációra, és bizony vezérének is jobbat tenne, ha televíziós szereplés helyett inkább papírra vetné gondolatait. Mindenesetre vitathatatlan, hogy ismertség és elfogadottság szempontjából most még nem lehet egy lapon említeni egyetlen jobbikossal sem. A mostani 2,2 százalékban így is oroszlánrésze volt Csurka személyének. Volt persze olyan is, aki pont miatta nem szavazott a Harmadik Útra, de ismerni kell főleg a vidéki MIÉP-esek természetrajzát, ők a vezér nélkül elképzelhetetlennek tartják a nemzeti radikalizmust.
Kovács Dávid jó képességű, az ismeretlenségből előlépő figura, de nem vezértípus, és amióta világ a világ, az ilyen személyiség kell az elkötelezett tömegeknek. Kovács kimondta az egyik tömegrendezvényen, hogy a Jobbik nacionalista párt, aztán visszakoztak, s lett helyette antiliberális, úgy, hogy minden erejüket az SZDSZ gyengítésére fordították. A nacionalizmust kellett volna hangsúlyozni, annak modern változatát, elfogadott és bevált politikai kommunikációval és profizmussal. Nos, ez a Jobbiknál is hiányzott. A Jobbik sem gondoskodott arról, hogy felépítse saját holdudvarát, és az erre figyelmeztető jó szándékot is elutasította, jellemzően arra a szűkült látókörre, ami azt sugallja, hogy csak az a jó, amit én mondok.
Egy modern és sikerekre törő pártnak a legfontosabbat mindenképpen figyelembe kell venni: nem működhet a kutyánk kölyke effektus. Az elkötelezetteket tényleg meg kell becsülni, de csak azokat emelni pozícióba, akik szakmailag alkalmasak rá, s nem önjelölt álmodozók, hanem bizonyított tudású emberek. Az nem politikusi mérvadó, hogy valaki egy ismert személyiségnek rokona, vagy a szűkebb baráti körhöz tartozik. Lehet jó szakember a saját portáján, de nem biztos, hogy jól látja a politikai összefüggéseket, és megvan az a tényleges gyakorlata, ismeretanyaga, amivel előmozdíthatja pártja ügyét.
Az sem szerencsés, ha mindentudó polihisztorok lépnek színre, az egyszerre százféle dologhoz értő emberek, mert nem lehet egyszerre valaki, író, költő, belpolitikus, külpolitikus, grafikus, képszerkesztő, látványtervező és megmondó ember. A múlt sem lehet fő rendezőelv. Csak azért, hogy valaki úgymond lázadni mert a kommunista diktatúra ellen, már meghatározó szerepre tör, pedig ilyenek nagyon sokan voltak.
A Jobbik előtt most ott a lehetőség, hogy ha akarja, felépíti magát, s nem tűnik el a süllyesztőben, mert a jó helyre fordított pénzzel sok mindent el lehet érni. Elő kell vennie a szakembereket, visszaszorítani az önjelölteket, és nem a spontán jópofának tűnő dolgokkal, hanem a reálisan és szakszerűen felépített kommunikációs tervekkel előjönni.
A MIÉP előtt is ott a feladat, neki viszont jóval nehezebb a helyzete. Fel kell számolnia belterjességét, le kell cserélnie a megkopott, a semmitmondó, a vitatott múltú, az önmagukat sohasem tisztázó arcokat, a kritikátlanul bólogató jánosokat és azokat, akik nagy lózungokkal beszélnek, de eddig még semmit sem tettek az asztalra. Nagyobb teret kell kapniuk azoknak, akik eddig is bizonyítottak, és vállukon vitték a közügyet az elmúlt négy évben is.
Mindkét pártra jellemző, hogy nem eshetnek a struccpolitika árkába. Nem másra mutogatni, mindig mást okolni, a körülményeket, a médiát hibáztatni, hanem elismerni a negatívumokat, a hiányosságokat és ez ellen tenni úgy, hogy a szakmai döntéseket nem befolyásolhatják az emberi kapcsolatok, a meglévő alá- és fölérendelt viszony.
Tény, hogy Magyarországon van 5-600 ezer olyan ember, aki erőteljesen nemzeti érzelmű, hazafinak vallja magát. Nem nyugszik bele a Trianon igazságtalanságába, az idegenek anyagi és egyéb térnyerésébe, a magyar oktatás, a kultúra szétverésébe, a történelem meghamisításába, az egyenlő jogok papolása alapján egyesek pozitív diszkriminációjába, a nekik szabad, nekem nem elv megvalósításába. A határokon kívül rekedt magyarok sorsának rendezetlenségébe, a nemzeti jelképek gyalázásába, a magyar vállalkozók ellehetetlenítésébe. Ők most leginkább a Fidesz-táborban vannak, vagy ne adj Isten mérgükben Orbán Viktor bizonyos megnyilvánulása miatt odaszavaztak az MDF-re. Olyan létszám ez, amely tényleg hatalomra segíthet egy megkerülhetetlen politikai erőt. Ezt a tábort meg lehet és meg kell szólítani profi módon, elkötelezetten, de a modern kommunikáció eszközeit alkalmazva. Akkor lehet csak siker.
HunHír.Hu