Egy lopás, egy rablás és egy betörés elkövetőit, összesen hat embert fogtak el a rendőrök Salgótarjánban hétfőn, közülük hármat már köröztek – közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese kedden. Az elkövetők származását meg találják ki. Nem túl nehéz…
Először színesfémtolvajok buktak le, miután egy begyűjtéssel foglalkozó telephelyről bejelentették, hogy négyen vasból készült csatornafedeleket vittek be leadásra – mondta Medve Judit. A négy elkövető elismerte, hogy lopta a vasat, és az is kiderült, hogy közülük hárman körözés alatt állnak: egy 43 éves férfit és 35 éves feleségét kiskorú veszélyeztetése miatt körözték, 17 éves lányukat pedig azért, mert megszökött a nevelőotthonból.
A sajtóügyeletes elmondta: a szülők ellen azért is eljárás folyik, mert nem megfelelően látták el, illetve hosszabb időre magukra hagyták öt kiskorú gyereküket, így most már mind a 12 gyermekük állami gondozásba került.
Egy embert előállítottak néhány órával az után, hogy betört egy belvárosi társasház közös helyiségébe, és autóalkatrészeket, tűzhelyet, kerékpárt vitt el onnan csaknem 100 ezer forint értékben.
Elfogták azt a 33 éves férfit is, aki egy 49 éves hajléktalant támadott meg éjszaka a Fő téri vasútállomás várótermében; ököllel többször is arcul ütötte, és elvette 800 forintját. Medve Judit közölte: noha a férfi nem ismerte el a bűncselekményt, a bizonyítékok alapján őrizetbe vették, és előzetes letartóztatását kezdeményezték az ügyészségen.
HunHír.Hu