Nem áll módjában a kormánynak a nemzeti bank épületét visszaadni Kovászna megye önkormányzatának – áll abban a levélben, mely Adriean Videanu miniszterelnök-helyettes aláírásával érkezett a megyei tanácshoz. A kormány úgy véli, nincs alapjuk megváltoztatni a Bejenariu-kabinet ama december végi döntését, mely az említett épület két szintjét az ortodox egyház tulajdonába helyezte azt követően, hogy azt 2004 nyarán a Năstase-kormány a megyei tanácsnak adományozta.
Mint utóbb kiderült, csak színleg, ugyanis ez az épület is, mint Erdély-szerte sok más értékes ingatlan, 2004 vége óta az ortodox egyház nem elhanyagolható vagyonát gyarapítja. Az ezt megerősítő kormányhatározat még december végén megjelent a Hivatalos Közlönyben.
Tavaly nyáron – amikor úgy nézett ki, a Năstase-kabinet tartja ígéretét – a megyei tanács azt tervezte, hogy ebben az épületben hozza létre a kortárs művészetek kiállítótermét, és itt működteti majd a művelődési intézetet. Tervükről nem mondtak le, kérték a Tăriceanu-kabinetet, módosítson a decemberi kormánydöntésen. Sajnos, ez nem következett be.
Demeter János, a megyei tanács elnöke a Videanu-levél vétele után kijelentette: alkotmányossági hibára hivatkozva megtámadják a Bejenariu-kabinet határozatát. Jogászaik szerint ugyanis Adrian Năstase lemondása után a Bejenariué ügyvezető kormány volt, sarkalatos ügyekben, így vagyonügyi kérdésekben sem volt döntési joga. A megyei tanács jogászai arra készülnek, hogy alkotmányossági hibára hivatkozva beperelik Románia kormányát.
(Forrás: Háromszék)
Rockszerda