Olvasó: Sokkolt a felgyújtott emlékmű látványa
A jó sorsom Kárpátaljára vitte utamat egy busznyi magyar emberrel, ahol diplomából sok volt, hazaszeretetből, nemzeti radikalizmusból annál kevesebb. Hamar leosztódtak a szerepek és én ismételten, a számomra már megszokott radikális csőcselék jelmezét kaptam, akiről nem tudják elképzelni, hogy mit fog csinálni, ha végre „fityeszkormány” lesz és majd nem kell autókat gyújtogatnom a nagy nemzeti ünnepeken. Sajnáltak, hogy mit fogok majd magammal kezdeni.
Úti beszámolómat a Vereckei Hágónál tett látogatással kezdem, mert ez volt az út egyik legfájdalmasabb emléke. Amikor felértünk a gerincre, nem a csodálatos panoráma volt az első, ami megragadott, hanem szinte sokkolt a felgyújtott emlékmű látványa. Gázolajjal leöntve a koszorúk, az oltárkő. Feketén bűzösen kiáltott segítségért és megtorlásért. A 44 emberből mindössze öten-hatan éreztük azt, hogy itt tenni kell valamit. Ágakkal, fenyőgallyakkal, a puszta kezünkkel kezdtük feltakarítani a mocskot.
A csapat többi tagja a megszokott magyar módon viselkedett. Átmentek a másik oldalra Himnuszt és Szózatot énekelni, koszorúzni, fotózni, mint egy Japán turistacsoport. Nem mintha ez nem lenne fontos, de akkor ott számomra hazaárulással ért fel. Ez a gyújtogatós gyalázat nem először fordul elő, ezért szeretnék minden idelátogató nemzettestvéremhez egy felhívással fordulni. Ne induljanak útnak, szemeteszsák, kisseprű, kefe, víz és szappan nélkül. Mindenki tegyen rendet, építse, szépítse a maga módján. Vigyen koszorút vagy nemzeti színű szalagot. Mutassuk meg, hogy mi nemesebbek, különbek vagyunk náluk. Mert micsoda kis jellemtelen népcsoport az, aki az éj leple alatt más nemzetek gyaláz sunyi módon, tettéért soha nem vállalva a felelősséget?
Adjon az Isten nekünk egy szebb jövendőt!
Czére Zsuzsanna, a Szigetközi Radikálisok Baráti Köre képviseletében
HunHír.Hu-információ
