Hétfőn délután egy lopós, agresszív, brutális fiatal cigány halálra késelt egy fiatal diákot a dunaújvárosi Táncsics és a Bercsényi utca kereszteződésében. A fiút egy órán át hiába próbálták meg újraéleszteni.
A nyomozás hivatott kideríteni, hogy pontosan mi zajlott le a helyszínen. Jelen állás szerint egy háromfős társaság autózott arra, amikor megláttak egy fiatalembert, akin a trió egyik tagja korábban ellopott pulóverét vélte felfedezni. Ekkor a későbbi áldozat kiszállva odalépett hozzá, számon kérve, hogy került rá a holmi, amiről úgy vélte, a sajátja. Ebből azután szóváltás, majd tettlegesség alakult ki. Ekkor került elő a pulóveres cigánynál lévő kés, amivel szúrt. Ezután elhagyta a helyszínt, de a beszerzett adatok alapján a dunaújvárosi rendőrök forró nyomon előállították. A tizenkilenc éves sérültet kórházba szállították a mentők, de olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy nem tudták megmenteni az életét – tájékoztatott a rendőrség.
Az iskola egyik tanára az alábbi levelet juttatta el a HunHír.Hu szerkesztőségéhez:
A Jobbik Magyarországért Mozgalom dunaújvárosi országgyűlési képviselőjelöltjeként, és a Hild Szakközépiskola tanárjaként értetlenül és mélyen megdöbbenve állok a városunkban mai napon elkövetett gyilkosság előtt. A Jobbik dunaújvárosi alapszervezete nevében ezúton szeretném őszinte részvétemről biztosítani az áldozat családját. Szeretném leszögezni, hogy a Jobbik nem kíván politikai tőkét kovácsolni a tragédiából, ugyanakkor felszólítom városunk elöljáróit, hogy sajtótájékoztatók és egyéb látszatintézkedések helyett haladéktalanul tegyék meg a megfelelő lépéseket a városunkban eluralkodó erőszak megfékezésére.
Pintér Tamás
A Jobbik Magyarországért Mozgalom országgyűlési képviselőjelöltje
HunHír.Hu