Milyen érdekes, hogy éppen a kampány idején indulnak meg Chicagóban a különböző holo-perek. Először a MÁV-ot citálták bíróság elé, most pedig a legfrissebb hírek szerint a hazai pénzintézeteket. A külföldi tulajdonú bankok engem nem érdekelnek, pengessenek annyit, amennyit óhajtanak. Van azonban a perbe vontak között egy állami tulajdonú bank is, a Magyar Nemzeti Bank.

Tudjuk, a MÁV amerikai ügyvédi irodákat pályáztat a jogi képviselet ellátására. A kiírás szerint állítólag az egyik feltétel az, hogy az ügyvédi munkaköltség nem haladhatja meg a 45 millió forintot. Szép summa. Kérdés: miért kell a MÁV-nak egyáltalán ügyvédi képviselet? Miért kell a magyar adófizetők pénzéből ennyi pénzt kidobni az ablakon?

A MÁV is, az MNB is állami tulajdonban van. Ha úgy tetszik: mindkettő állami szerv, működésüket az állami költségvetés fedezi. Érdemes hát megnézni, mit mond a hatályos magyar jog az állam, az állami szervek külhoni perelhetőségéről.

Ha egy jogvitának nemzetközi vonatkozása van, akkor az ügyeket el kell osztani az egyes államok között. Vagyis fontos elem, hogy melyik állam bírósága rendelkezik az adott ügyben hatáskörrel és illetékességgel. A joghatóságra vonatkozó szabályokat a nemzetközi magánjogról szóló 1979. évi 13. törvényerejű rendelet IX. fejezete tartalmazza, amelynek módosítását – az EU-hoz való csatlakozásunk előtt, az un. jogharmonizáció keretében – a 2000. évi CX. törvény végezte el. A szabályozásnak van egy lényeges eleme. A szabályozást ugyanis nem az állampolgársághoz igazították, hanem az a szempont az elsődleges, hogy a peres felek (elsődlegesen az alperes) „hol folytatják életvitelüket”, mert lehetőleg ott kell perelni. Az MNB és a MÁV Magyarországon működik – tehát itt kellene perelni a két állami tulajdonú szervet, már ha egyáltalán perelni kell (nem kell).

Hogy világosan lásson a kérdésben a kedves Olvasó, szükséges idézni az előbb hivatkozott joghatósági törvényből. A jogszabály címe oly szép, hogy teljes terjedelmében idézem: „2000. évi CX. törvény a joghatóságra és külföldi határozatok elismerésére és végrehajtására vonatkozó egyes jogszabályok módosításáról.”

A joghatósági törvény 54 §-a szerint magyar bíróság minden ügyben eljárhat, amennyiben az alperes lakóhelye, szokásos tartózkodási helye, jogi személy esetén székhelye belföldön van. A chicagói perben a felperesek az égő áldozat külhoni emberei, alperes a MÁV és az MNB. A két állami intézmény székhelye Magyarországon van. Magyarország pedig – tudtommal – még nem része Illinois államnak, pláne nem Chicagónak. Mi köze hát a nem belföldön székelő chicagói bíróságnak a MÁV-hoz és az MNB-hez?

Lapozgassuk tovább a joghatósági törvényt. A 62/A § c.) pontja szerint „kizárólag magyar bíróság vagy más hatóság járhat el a Magyar Állam vagy magyar állami szerv elleni eljárásban, kivéve, ha a Magyar Állam a mentességről kifejezetten lemondott”. Nocsak-nocsak. Mivel a MÁV elfogadta a meghívást a chicagói bíróságra, összesen két eset lehetséges. Egy: a chicagói bíróság mégiscsak magyar bíróságnak tekintendő. Kettő: a MÁV – tehát a Magyar Állam, mert ugye annak a tulajdona ez a gyalázatosan veszteséges cég – az említett mentességről önként, dalolva, „kifejezetten” lemondott.

Nem értem, hogy a holo-perek chicagói évadján miért hallgat a magyar közvélemény. Miért hallgatnak például a parlamenti pártok? A felmérések szerint a választások után Orbán Viktor alakít majd kormányt. Ő például miért van csöndben? Orbán Viktor ráadásul jogász. Bizonyára ő is tudja, hogy ezek a perek zsarolási célból indulnak. S azt is tudja, hogy a joghatósági törvény szerint külföldön nem lehet perelni a magyar államot. Tudnia kell, hiszen az említett törvény az ő miniszterelnöksége idején született. Miért nem szólal meg hát? Miért nem mondja ki, hogy a MÁV – s a Magyar Állam – „behódolt” az égő áldozatos zsarolásnak? Mi zajlik itt a háttérben?

December óta ugyanis különös dolgok történnek, mintha egy jól megírt forgatókönyvet lapozgatnánk. Karácsony előtt Budapesten kószált az Elie Wiesel névre hallgató kitudjamicsoda, és sürgette úton-útfélen a „holocaust”-törvényt. Hanuka múltán egy izraeli parlamenti küldöttség csoszogott szépséges fővárosunkba, ők is azért gyüttek, hogy tiltsák má’ be itten a „holocaust”-tagadást. A küldöttség „tárgyalt” Mesterházy Attilával is, aki a megbeszélés után azonnal világgá kürtölte, hogy itt bizony lesz ám fogaknak csikorgatása, mert a választott nép küldötteitől meggyütt a menórás parancsolat. Azonnal neki is veselkedett összebütykölni barom törvényjavaslatát, január 27-én bé is nyújtotta azt a „nemzeti szemétdomb” (a parlament szép dickensi megjelölése!) illetékesének. Aztán nem történt semmi, pedig sürgősséggel akarták tárgyalni a válság szempontjából égetően fontos „holocaust”-kérdést. Két hét múltán Illinois államból megérkezett a hír: Chicagóban több tucat kiválasztott perli a MÁV-ot. Na, lett is nagy öröm a „nemzeti szemétdombon”, Mesterházy-gyerek és haverjai szépen megszavazták a „hóhértörvényt”. Most aztán tényleg lehet majd zsinórban perelni a magyar államot. A MÁV után az MNB-t, aztán valamennyi önkormányzatot – egészen a pékekig és a pék-örökösökig. Hisz mi mind bűnösök vagyunk, zsidókat ölünk-fosztogatunk, nemde? Aki pedig tagadja a kártérítés jogosságát, voltaképp mit is művel? Na mit? Hát „holocaust”-ot tagad, vagy kétségbe von.

Enyhébb esetben csak „jelentéktelen színben tüntet fel”. Ezért mind-mind bünti jár a kívül-bévül fagyos magyar világban. S a fagyos magyar táj fölött ragyog a szépséges, jól meghízott Dávid-csillag.
Vona Gábornak volt egy szellemes ötlete, kár, hogy kivihetetlen. Azt mondta az új erő első embere, hogy a választások után összeszednek egy tucat indiánt, s Budapesten pert indítanak az USA ellen. Mert ugyebár a demokrácia őshazájában éppenséggel az indiánokat irtották nagy kedvvel és bőséggel, s ezért a „holocaust”-ért egy fityinget sem fizetett senki. Kedves Vona Gábor, ez sajnos nem fog menni. Hogy miért? A már idézett joghatósági törvény 62/C § c.) pontja értelmében „nem járhat el magyar bíróság vagy más hatóság külföldi állam vagy külföldi állami szerv elleni eljárásban, kivéve, ha a külföldi állam a mentességről lemondott”. Ugrott hát az indián-pör, bármily jó ötletnek is tűnt. Az USA nem mond le semmiről, Uncle Sam annál sokkal dörzsöltebb.

Más megoldás után kell nézni. A magyar ember mintha elfásult volna a Dávid-csillagos, nagy magyar télben. A szívekben-lelkekben is tél honol, s nem akar fölengedni. Rakjunk hát nagy-nagy tüzet! Hogyan is írja József Attila?

„Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,
hisz zúzmarás a város, a berek,
fagyos kamrák kilincsét fölszaggatni
és rakni, adjon sok-sok meleget.

Azt a tüzet, ó jaj, meg kéne rakni,
hogy fölengednének az emberek!”

Ki fogja megrakni ezt a nagy-nagy tüzet? Ki veszi magára ezt az égő áldozatot? Ez itt a kérdés….

P.S.: A hazai bankok – így az MNB – ellen benyújtott keresetet aláíró „jogászok” között szerepel Agnes Grossman. Daliás ősmagyar név. Neve után szerepel az e-mail címe: agnes.grossman@gmail.com. Nem, ne zaklassuk őt. Küldjünk néki inkább őszinte bocsánatkérést, mélyről jövő bűnbánati vallomást, bármit, ami a kiválasztott szívét melengeti. Például József Attila egy-két szép sorát…

Falusy Márton – HunHír.Hu